Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-09-03 / 47-48. szám

hogy húsz esztendeje mi történt közöttük. Midőn Zsuz.só néni másodszor özvegyen maradt, Csertöri megkérte. Ki is voltak hirdetve. Ekkor azt követelte, hogy a vagyont az. özvegy Írassa kettőjük nevére; de Zsuzsó néni erre nem állott rá, Csertői pedig ott hagyta a kapufélfánál, az özvegy szégyelte ez esetet, sirt sokat, nagyon sokat, de utoljára is nem segíthetett a dolgon. Ötét bizony vagyonáért ne vegye el senki. Ezóta nem váltottak szót egymással.

— Hát igen tisztelt asszonyság, — mondá aztán nyugod- tabban — azért fáradtam ide, hogy Pista felöl kérdezősködjem.

— Mintegy három napja láttam a gyereket, — jegyzé meg Zsuzsó néni, — egy kissé kirugó fiú biz az, sokszor megkell szapulni a fejét nem tudja megbecsülni a pénzt.

— Fiatal még, — válaszolta Csertői — fiatalság bolondság, majd megjön az esze, ha kiforja magát s egy jó asszonyt kap a házhoz.

— Én magam is tanácsoltam neki, — szólt röviden Zsuzsó néni, — csakhogy nehezebb ám jó asszonyt találni, mint egy tüt a szalmakazalban.

— Nagy igazság, — helyeslé Csertői, — de ha úgy vaktában rátalál, Pista pedig rátalált.

— Ugyan, — ugy-e?

— Legalább azt hiszem, mert azt a lányt nagyon jól ös- merem, az én Magda lányomat szemlélte ki, csakhogy egy a bökkenő, mit himezzük-hámozzuk a dolgot. Kincses uramék vagyoni állapota nem a legjobb lábon áll s a fiataloknak jobb, ha van valamivel kezdeniük a gazdálkodáshoz.

— Én is azt tartom, nemzetes uram ; sajnálom is atyámfiáit, no de nem maradnak azok semmi nélkül.

Csertői uram csak azt várta.

— Én ötven hold földet adok lányommal; a nevükre ugyan nem iratom, majd csak halálom után.

— No majd én is csak halálom után megemlékezem atyámfiáiról, hiszen se kicsi, se nagy nincs körültem... mindenem atyámfiai gyermekeié lesz

Csertői megkönnyebbülten lélekzett. Az ut jól el volt egyengetve. A vén zsugori Zsuzsó igen helyesen gondolkozott. Szerette volna leolvasni azokról a ránczokról, vájjon hány esztendeig élhet még? De a mint Zsuzsó néni egyet-egyet köhintett, ebből azt magyarázta ki, hogy már a halálharang kondu] meg nemsokára fölötte.

— 559 —