Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-08-20 / 45-46. szám

Nyomorultak s betegek főorvosa:

Nézz Jézusom elvettetett voltomra,

Gyógy its meg nagy nyavalyámból,

Szabadíts meg a bűnnek fogságából!

Mosogass meg s fehér leszek, mint a hó, Szentelj meg, hogy hozzád legyek hasonló, Öltöztess fel uj ruhába, —

Szelidségbe és alázatosságba.

Ének hallik, valakit most temetnek;

Ma vagy holnap napjaim is letelnek,

Óh bár rövid időm végre Használhatnám lelkem üdvösségére!

KECSKEMÉTI FERENCZ.

Az égben köttetett.

(Folytatás és vége.)

Uj tavaszra pezsdült a természet; minden ismét élt, vi- dult, örült: csak Teresa nem örülhetett; már a pünkösti rózsa is nyitni kezdett, Teresa türelme nem birt rózsát teremni. Végtére a leghosszabb gombalyagnak is vége szakad; a türelemfája is csak úgy levelezik, ha olykor-olykor megöntözzük a bánat kényeivel; Torosának már a könyei is kiapadtak, két szép sötét szeme fakó szinbe játszott, arcza halvány lett, hasztalan sütötte, izzasztotta tikkasztó nyári nap a kapások között; erre is ráadta már magát, pedig olyan volt mint a kattan-kóró > alig téb-lábbott. András szive ugy-ugy elfacsarodott ha rá vetette szemét, orvossal kínálta, csak a fejét rázta; nem kell neki patika, nem kapni ott azt az orvosságot, a mi őt kigyó- gyithatná, pihenés, pihenés, messze távol innen, vagy talán egyenesen a temető kertben !! Tóbéli bátyánk se volt vak; észre vette a Teresa hervadását s még maga ellen támadt, hogy ő, egyedül ő az oka mindennek. Ö találta meg ezt a virág szálat, ő akarta boldoggá tenni s ö lett hervasztója. E keserű szemrehányás mindig jobban évődött szivében, ágyba is fektette, e miatt nem volt Pünköstkor is „asztalnál,“ — nem volt jártártyi ereje már akkor. — Csak Tóbéliné nem lankadt, „ki ő, ki űzi ő a házából, meg nem tűri tovább azt az