Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-07-02 / 39-40. szám
\ törvényének fegyelme által a hit békéjéhez és uj élethez vezéreltetik, szóval rajta segitve van. Igaz ugyan, hogy önmegadásunkat sokszor keservessé teszik az ilynemű panaszok : mások sem voltak jobbak mint én, mért kell épen nekem ennyit szenvednem ? Nem bocsátkozva annak közelebbi vizsgálásába, hogy mások titkon még többet szenvedhettek mint te, csak azt kérdezzük, hogy kicsoda jogosított fel téged arra, hogy Istennek szemrehányd jóságát, mely nyilván való mások iránt? A világ-kormányán, ülő bölcs mindenhatót, — a ki mindenkinek javát akarja, — ki gyalázhatja? Avvagy, micsoda az ember, hogy az Ur rendeléseihez, a ki a gazdagokat és a szegényeket teremtette, hogy egymást kiegészítsék, — szentségtelen kezekkel hozzányúlni elég vakmerő? A gazdagok és szegények közötti különbféleség, mindkét részre áldásthozó lehetne, ha a szükölködök a vagyonosabbak iránt őszinte szolgálatkészséggel és szívélyes hálával viseltetnének s ha a jobbmóduak és magasabb állásba helyheztettek, az alárendelt szegényebb sorsuakat nem néznék le, hanem barátságosan közelednének feléjök nem feledvén el ezt: mi mindnyájan sáfárok vagyunk a reánk bizott javak fölött? Vajha ne hiányoznék az érzék és az akarat, a szeretetnek ily személyes kicserélésére; vajha áthatná népünket a kölcsönös békülékenvségnek szelleme és a keresztyénség rokonszen- vének lelke : ez volna a társadalmi kérdés alapos megoldása, ezzel lehetne áthidalni azt az űrt, mely korunkban a különbféle osztályokat egymástól elválasztja. Mindenek előtt, a tiirhe- tőbb anyagi helyzetben levőknek kellene lelkiismeretükből az Isten igéjéből s az élet tapasztalataiból hivatásuk magaslatára emelkedni ezt mondván : a mi hivatásunk az, hogy a szüköl- ködők sorsát enyhítsük. Gondoljuk meg csak, milyen lehet annak a férfiúnak helyzete, a ki évről-évre túlfeszített munka-erejét oda irányozza, hogy nejének és gyermekeinek a legszükségesebb mindennapra valót megszerezze, midőn ezen végkimer üléssel határos küzdelmei közt, közvetlen közelében látja azokat, a kik a kényelem párnáján nyújtózkodnak s mind a mellett haszontalan fényü- zési czikkekre ós inyenczségekre roppant összegeket költenek. Avvagy ki csodálkozhatik a fölött, ha ilyenkor keserű érzet lopódzik az emberi szívbe s nem kell-e erős hit és mennyei segedelem ahoz, hogy a szükségben és a folytonos önfentartási- 468 —
