Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-07-02 / 39-40. szám

harczban vergődő: türelmes és megvigasztalt maradjon ? Hát ti, kik az érzéki élvezetek bőségében vagytok, nem féltek a számadástól ; lakásotok fénye annyira elvakitotta szemeiteket, hogy az özvegy szegényes ruháját és az árvák halvány arczát nem veszitek észre? Társaságaitok és ünnepélyeitek annyira szórakoztatnak-e benneteket, hogy nem is sejtitek azt, mily szomorú sorsa van azon ezreknek és ezreknek, a kiknek alig van egy-két perezük az üdülésre s nincs más rendeltetésük, mint az, hogy az élet terhét hordozzák, s hogy védelmezzék magukat az éhség ellen ?

Egy szegény özvegy behozza nehány darab iparczikkét a piaczra, de hiába, nem árul semmit, a minek természetes következménye azután, hogy nem vehet kenyeret. — Neki tehát és övéinek nélkülözni kell a legszükségesebbet. Ez nagyon közönséges példa. Az urfi és úrnő. a ki büszke önelégültséggel halad el felebarátja mellett, csodálkoznék, hu. a szegények iskolájába lépve azt tapasztalná, hogy ezek mennyi sokfélékről önkényt lemondanak, a miket pedig ők szükségeseknek, nélkülözhetetlennek tartanak. És ha az Üdvözítő szózatát s a kö- nyörület lelkét beengednék térni házukba és szivökbe s ha idejükből, pénzükből, élelmükből az éhezők táplálására, a betegek ápolására és a szomorúak vigasztalására áldozni tudnának: úgy érezni fognák, hogy ez rájok nézve sokkal tisztább és drágább örömforrása, mint számtalan más hiú mulatságok, a melyekre bánattal emlékeznek vissza. Mily szükséges volna, hogy a gazdagok néha-néha gyermekeiket a szegények guny- hóiba vezetnék, hogy lenne szivök szerencsétlen testvéreik szenvedése iránt s hogy találhatnának örömet a jó cselekedetben. S a keresztelési, születés- és névnapi ünnepélyeknél, nem különben a lakodalmaknál! az ezüst és arany lakodalmaknál is megkellene emlékezni az irás eme szavairól: ,.A ki bedugja fülét a szegény kiáltására, ő is kiált, de meg nem hallgatta- tik.“ (Péld. 2i. 1.3.)

De nagy erkölcsi baj van a mi szegényeinknél. Az, hogy a legtöbbjénél hiába keressük az őszinteséget és az igazság- szeretetet. Számtalan nem szégyenli helyzetét sokkal sötétebb színben feltüntetni, mint az valóban létezik.

Az egyik meghatóan tudja leírni a férj nyomorát, a „nyolez“ gyermek éhségét és mezítelenségét; a másik fáradsá gos erőmegfeszitéssel vánszorog fel a lépcsőkön s alig tud lélekzetet venni a köhögéstől s ha eltávozta ,után utálnia né-