Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-06-18 / 37-38. szám
44-2 — Az éjjeli kártékony késői fagy megsemmisitette a már ki- fejtett magházakban az életcsirát, törékeny feher szalmává tette a felhuzalkodott gabona szálakat, s oda lett nemcsak a munka jutalma, de a jövő termés magva is. ■— A vész angyala kiáltott mindenfelé : „indítsd el a te sarlódat és arass.“ Es könyek közt aratták az emberek az üres szalmát, s az Ínség, nyomorúság örvénye tátongott előttük. Minél szegényebb volt valaki, annál nagyobb kárt vallott: mert sok házban már csak a jövő reménye táplálta a családot. Elébb ha megszorult pénzben, gabonában: uj fejében talált kölcsönt; de most, az általános csapás idején, hol talál majd segítőre? Ki gyűjtötte össze a gabonát mint József Egyptom- ban, hogy hozzá lehessen folyamodni, hog'y gabonát adjon> mint József adott atyjának, testvéreinek ? Ily, s ehhez hasonló gondolatok nehezültek x. falvai lakos Göndör István lelkére, midőn egyszer jókor reggel ment fertály teleknyi földjére, hogy az újonnan ültetett kukoriczát — ha lehet — kapálgassa. — éppen földjéhez ért, midőn reszke- teg hangon öreg Pál Péter megszólítja:-- Jó reggelt István öcsém! Felette el vagy búsulva, hogy vissza sem tekintesz. — Úgy siettem utánad; de híjába, ezek a lábak 80 évnél már öregebbek, nem birnak már gyorsan menni. — Jó reggelt Péter bátyám! Hogy elvagyok búsulva: az igaz. Van is okom; mert hajh nagy baj az a szegénység! Mikor rongyosan látom gyermekeimet, s magam is olyan vagyok mintha ág szaggatott volna meg; mikor hallom gyermekeimet kenyérért siránkozni s nem adhatok kezükbe, hogy egyenek ; mikor látom, hogy munkatehetetlenek, küszöböm előtt könyöradományért esedeznek, s mintha rut önző lélek lakoznék bennem, ezt kell mondanom : nem adhatok; majd a szivem szakad meg. Eddig is szegény voltam az igaz; de csekély vagyonomból, megadtam Istennek mi az Istené, embernek mi az emberé; de most ily csapás után, hová leszek én Istenem! Gabonáim szépek voltak, s most koldus vagyok. — Nem vagy koldus István öcsém ! csak bízzál Istenben. Lásd az ég madarai nem vetnek, mégis eltáplálja a jó Isten ; a mező liliomai nem fonnak, nem szőnek, mégis Salamon Király nem öltözhetett oly pompásan mint a liliomok öltözködnek Isten gondviseléséből. — Értem már én oly évet is, mikor a szárazság miatt, a vető magunk sem jött meg; krumpli,
