Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-04-09 / 27-28. szám

A tiszta jóság hunyt ki benne, Az áldozó hiv szeretet,

Mely kedvesin csüggött epedve,

S érettök fáradt, szenvedett.

A hü barátság lángolása,

A közjóért munkás erő Kilobbant mint egy villanásra,

S elfedte e gyász szemfedő.

Oh! hadd folyjon a könyek árja, Hadd folyjon érte, nélküle, Enyhüljön cseppjein az árva,

A bús nő, testvér s agg szüle. Hisz’ a szeretet köteléki Nem szakadnak e földön el,

A minek származása égi,

Kisér innen a mennybe fel.

De balzsamot i 1 y fájdalomra A Gileád-hegy nem terem,

És őt, a ki megtért a porba, Nem látja többé földi szem :

Az az érzés, hogy méltó érte E mély keserv s könyhullatás: Lehet a vérző szív sebére,

Ha nem gyógy-ir, de biztatás.

S Mindenható! kinek fuvalmad Az erőset i g y dönti le,

A gyöngéken Iáit; sd hatalmad, Tekints szivük keservire.

Ida az izmos tölgyet kitépted, Reá sújtván villámodat,

Kíméld a vékony csemetéket,

A gyászoló bús bokrokat.

Szárazd fel a sirók könyüit, Szüntesd fájdalmaik hevét,

Az elvesztett kedves helyén itt, Őket te vigasztald, te védd