Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-11-07 / 5. szám
78 az esküformát akarla vele mondatni, s felszólitá, hogy „mondja a nevét“, a vőlegény visszafelelt: „mondja a nevét.“ Leik. „Mondjad a nevedet.“ Vö 1 eg. Visszafelel: „mondjad a nevedet.“ Leik. „Mi a neved?“ Vőleg. „Mi a neved?“ Végre a lelkész igy szól: „azt kérdem tőled édes fiam, hogy téged, hogy hivnak ?“ Ekkor a vőlegény némileg föleszmélve s égfelé tekintve, nehány pillanatig elgondolkozott. — „hogy is hivnak no?“ — monda halkan, s aztán „tudom is én!“ lön a felelet. Szerencsére azonban, ezalatt, az egyik násznagy kitalálta nevét, mondván: „I.... Ferencznek hívják kérem alássan;“ s aztán végbement az esketés. Mintegy 2—3 hét múlva, a már férjjé lett vőlegény, valami dologban megjelenvén a lelkész udvarán, ez utóbbi csodálkozva látta, hogy a különben ép, egészséges ifjú embernek félarcza el van torzulva, egyik szeme hunyorít, szája félreáll, minélfogva nem állhatta meg, hogy e kérdést ne intézze hozzá: „Ferencz fiam ! mi lelte a te arczodat ? hiszen nem voltál te ilyen, mikor eskettelek.“ Mire a megszólított a félrevont száj miatt kissé selypen, s némileg akadozva igy felelt: „hát uram, akkor kaptam én ezt, a mint az esküvőről a templomból kijöttem, mindjárt igy állott a szemem, szám, •— az Isten megbüntetett !“ Leik. „De hát miért, mit gondolsz ?“ Ferencz. „Hát uram, hamisan esküdtem, mert már azelőtt egy másik lánynak abban a faluban, a hol ezelőtt laktam, azt ígértem, azt esküdtem, hogy elveszem.“ Leik. „Aztán volt ez a dolog eszedben akkor, mikor eskettelek ?“ Ferencz. „Csakis ez volt, — hej! az Isten meg is büntetett !“ A szerencsétlennek félarczát szélhüdés érte a nagy lelki küzdelemben. A lelkész pedig, ezután azt vette gyakorlatba — másféle tapasztalatokból is okulva, hogy a jegyeseket mielőtt összeadná. saját lakásán kikérdezi. Ebből az a tanulság, hogy az eskü szent, lélekbevágó dolog és hogy azzal tréfálni, könynyei- jnüen bánni netn szabad.
