Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-11-07 / 5. szám
77 előfordul: „adj Uram! a kereskedőknek, mesterembereknek és földmivelőknek erőt a munkára, áldást a munka után.“ Másnap, vagyis hétfőn d. e. a lelkész közelfekvő szőlle- jébe indulván, útközben meglátta, hogy egyházának a szöllős- kert mellett lévő földjén, elöljárók felügyelete alatt ekék szántanak, s utjából letért hozzájok, hogy a munkát megnézze. A mint odaért, hol a felügyelők állottak, csakhamar jöttek a szántók is, kik mintegy 20— 3o ekével lehettek, s derült arczczal pihentetőre megállották a lelkész előtt. Kölcsönös köszöntés után, egy öreg ember, ki hihetőleg előre figyelmeztette szántó- társaikat arra, hogy mit akar — mosolygó arczczal eme kérdést intézi a lelkészhez: „Mi dolog az tiszt, uram! hogy Isten segedelme után, mi földmivelö emberek tartjuk a világot kenyérrel, s mégis az imádságban mi vagyunk utoljára?“ A lelkész, ki azonnal észrevette, hogy az öreg a tegnapi imára czéloz, igy szólott: „Mindjárt megmondom, hanem előbb én is kérdek egyet. Ha egy lakadalomban vagyunk, az étel közül melyiket szoktuk enni utoljára?“ A kását-e vagy a pecsenyét? „A pecsenyét, a javát.“ Leik. „Nohát igy van az imádságban is;“ — az irás is azt mondja: „sok elsők lesznek utolsók, és sok utolsók első k.“ . És lőnek az arczok még derültebbek, midőn a lelkész „jó munkálkodást“ kivánva, útját folytatni távozott, még hallotta egyideig háta mögött a vidám hangulat nyilatkozatát, melyet a kapott felelet idézett elő az emberek közt. Vőlegény, a ki nem tudta nevét. Esketni kellett a lelkésznek egy jegyespárt. Minthogy minden hallgatóját személyesen ismeri és nevén szólítja, tehát nem tartotta szükségesnek a jegyesek neveit a hirdetési sorozatból megnézni, hanem anélkül ment be a templomba. A mint a jegyesek elébe álltak, észrevette, hogy a vőlegény olyan, ki 2 — 3 hónappal azelőtt jött a községbe pásztornak, s a kinek keresztnevét tudta ugyan, de vezetékneve nem jutott eszébe. No de — gondolta magában a lelkész — ha én nem tudom is, majd tudni fogja ő maga, s hozzáfogott az esketéshez. Már az esketési beszéd alatt feltűnt a lelkésznek, hogy a vőlegény arcza erősen verejtékezik, nagy zavarban van, s kisebb gondja is nagyobb, mintsem hogy a beszédre hallgasson; midőn pedig
