Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-03-27 / 25-26. szám

020 szigetről azonnal távozzanak el, s midőn a szép szóra nem hajtottak, '— erőszakkal, — de személyük és vagyonuk meg­sértése nélkül, — vitettek a kikötőben állomásozó hajókra. Ez alkalmat adott Francziaország beavatkozására. Mel­lőzve a francziák által ez ügyben elkövetett igazságtalanságok egyenkénti elsorolását, — hisz mit tehet egy oly kis sziget szemben egy oly nagy állammal, mint Francziaország! .J — Csak azt kell megemlítenünk, hogy Tahiti egészen a franczia uralom alá jutott, minek az lett a következése, hogy a római papok mindig különös kedvezményben részesültek, mig az evang. hit­térítőket, a hol csak lehetett, megakadályozták munkájokban. Mindennek daczára itt a katholiczizmus nem vethette meg lá­bál ; a sziget lakók nem engedék sziveikből kitépni az első tan iránt érzett ragaszkodást. Miután azonban az angolhoni evang. hittérítőket folyton gyanúsították, mintha ők a franczia fővédnökség ellen lázita­nának : a londoni hittérítő-társulat, nemes önmegtagadással visszalépett a sikerrel kezdett és Isten áldásában gazdag munka folytatásától, azt a párisi evang. hittérítő társulatra bízván. — Vajha az igaz Istenhez való térítés boldogító eredményét minél több lelki homályban ülő népek élvezhetnék — Krisztus által! THOMAY JÓZSEF. A fakir felelete. Kelet egyik tartományában élnek az ugynevezert f a k i r ok, vagy dervisek. Emberek ezek, a kik életpályául az önkéntes szegénységet és a testsanyargatást választották. Némelyek kelet ezen fakirjai közül, valóban bigottak és szánalomra méltók. De vannak mások, a kiket mély komolyság és gondolkozás jelle­mez, a kik igazán keresik Istent és törekednek a belső tiszta­ságnak és tökéletességnek megszerzésére. Ez utóbbiak közzé tartozott a mi fakirunk is, kiről beszélni akarunk. Miután vallásos szemlélődésekbe merült^ rendkivül kevés beszédüvé lön. Addig, migcsak jelek által megtudta magát ér­tetni : semmikép sem volt rábírható, hogy beszéljen. Kegyessé­géért nagyrabecsülték és közönségesen „szent dervisnek“. ne­vezték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom