Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-03-27 / 25-26. szám
azon, hogy lova, marhája, sertése kitűnő és jó faj legyen. A lónemesités ugyan terjed lassanként az állam gondoskodása folytán, de a marha fajára már kevés ember ügyel. Pedig a nemes faj állat leg'alább másfél annyi értékű, mint a közönséges, holott a tartása épen annyiba kerül. Hogy tehát nemesebb faj állatokat tarthassunk : magának a községnek kellene jó fajta tenyész állatokat beszerezni s idők folytán az egész állományt megnemesiteni. Ehhez pedig egy kevés jó akarat kell csak, mert a pénzt beveheti az egyes lakosoktól időnként. — Csakhogy az elöljáró, annyira meg van terhelve mindenféle hivatalos teendőkkel, hogy nem jut ideje az ilyen közügyekkel is foglalkozni — ez a nehézség! . . . — Az elöljárónak legszebb hivatása saját községét felvirágoztatni. Azért vannak mellette a jegyző s a hites tanácsosok, hogy oszszák fel a munkát maguk között, tegyenek eleget az államnak, de ne hanyagolják el saját szülőföldjüket. És aztán nem mindent kell ő tőlük várni, hanem az értelmesebb birto- soknak kell élére állani a község gazdászatának s jó példával, szóval tettel előljárni. — Mind szép és helyes ez igy beszédnek, de nagyon nehéz volna ezeket kivinni, s a ki abba belefogni akarna: kinevetnék s halálig bosszantanák. Lássa Szöllősi uram, ez a baj, hogy igy gondolkoznak. Aki valamit ki akar vinni, annak nem szabad visszarettenni az akadályoktól. Tudok én arra példát, hogy egy faluban a Tisza parton, egy tanító elkezdte a vessző kosarat meg a szekérkast csinálni, azután asztalos műhelyt szerelt fel magának s dolgozgatott mikor rá ért. A nép persze, hogy kinevette, azt mondta rá, hogy bizonyosan mester inas volt gyermek korában. Hanem egy pár év múlva már két három szegénysorsu szüle felkérte, hogy az ő fiaikat vegye maga mellé inasnak. A következmény az lett, hogy most az a falu csupa mester emberekből áll, ők látják el a messze vidéket szekérkassal, meg kerékgyártó munkával. Olyan csinos szekereket városon sem készítenek, mint ott azok a falusi emberek. — A tanító elérte czélját, szorgalomra* szoktatta a népet, s most nem nevetik ki érte, de nagy tiszteletben tartják. — Szinte szeretnék annak a tanítónak lenni — mondja fél halkan a Szöllősi uram koinja, szomszédjához. — A ki gyönyörködni akar munkája sikerében, annak kitartóan kell küzdenie a czél felé,— válaszolóm a fentebbiekre.
