Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-01-09 / 14. szám

Rózsaillattól ittasodva Ildes álomban nyugovóm.

Itt hol etüst leplét a földnek Csak szárnyas nyomon sávozza,

S szemem, terét e hó mezőnek Az égig átkalandozza.

Csak úgy rémlik, hogy itt lepett meg A szerelmes kis fülmile,

S hogy rá könnyeim megeredtek Dalával úgy elbüvöle;

Most a hol egykor a madár dal Erdőt-mezőt úgy bétele :

Csak a harangszó hangzik által Ilivogatván az ég fele.

Lelkem e hang után úgy halad,

Mint a kit angyalkéz segít,

S mig benne szent lemondás támad, Érzi a menny kellemeit;

Egy szép fehér templom lesz a föld, Lelkem az ég menyasszonya,

Mely egy dicsőbb napért szárnyat ölt S ama tavaszt sohajtozza!

Igen! midőn a szél, fagy és hó Lombot, virányt lepusztitnak:

Az ég hervadatlan viruló Rózsái csak akkor nyitnak;

Ha vándorok vagyunk, utazva Hideg haván e zord tájnak,

Van nyughelyünk is kimutatva,

Hova minden élők vágynak.

Óh nézd! mi rózsa-pirlat szál Íja Amott az est egét körül S a bárányfelhők bodros nyája Szebb-szebb bíborba, hogy merül;

Óh nézd! az ég tündöklő fénye Arany s világoló rubin,

Mintha angyalsereg evezne A nagybolt rózsahabjain.