Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

ság és a meglévő egyesített rendszerű főgyűjtők kapacitási korlátái miatt csak úgy tudták csatornázni, ha elválasztott rendszerű szennyvíz-főgyűjtőket építenek. Ezt általában rövid időn belül lakótelepi beruházás követte. (Például a Kőbánya déli főgyűjtő a József Attila lakótelep építésével függött össze.) A szennyvíz kezelését is meg kellett oldani, ezért 1955-ben hozzákezdtek a Torontál utcában a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep kialakításához, ezt 1966-ban helyezték üzembe napi 30 ezer köbméter kapacitással.

A hatvanas évek a Duna mindkét partján sikeres fejlesztéseket hoztak: Budán befejezték a főváros legnagyobb egyesített rendszerű csatornája, az Ördög-árok alsó szakaszának rekonstrukcióját. A pesti Nagykörúton a metróhálózat és az azzal összefüggő aluljáró-építések miatt kellett a főgyűjtő- csatorna egyes szakaszait kipreparálni. így a Blaha Lujza téren a főgyűjtőt 72 méter hosszan lapították, azaz alacsonyabb belmagassággal nagyobb keresztmetszetűre alakították, az Üllői útnál a főgyűjtő nyomvonalát áthelyezték. A járókelők izgatottan lesték, amikor a csatornahálózatot ellenőrző kézikamerás búvárok leereszkedtek a nagykörúti hirdetőoszlopokba rejtett lejárókon.

■ A aatomahálózat állapotát búvárok ellenőrizték, 1965

76