Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

■ Ciatomajjedél

lett. A BSzCsM a csatornahálózat fenntartásával, a szivattyútelepek és szennyvíztisztítók üzemeltetésével, a hegyi- és belvízlevezető árkok fenntartásával foglalkozott, valamint hozzájuk tartozott az árvízvédelem, a nyilvános illemhelyek működtetése és a vízminőség védelme.

A Csatornázási Művek 1949-től községi, 1950-től tanácsi irányítású állami vállalatként működött. Nagy-Budapest megalakulása a vállalat vezetését nehéz feladat elé állította, mivel a fővároshoz csatolt települések többsége csatornázatlan volt, csupán Újpest, Pesterzsébet, Kispest és Wekerletelep rendelkezett komolyabb hálózattal. Az addig közel teljes körűen csatornázott főváros lakásszámra vetített csatornázottsága majdnem a felére esett vissza, miközben az iparosítás következményeként a szennyvíz mennyisége gyors ütemben növekedett. Az ötvenes években a peremkerületi helyzeten alig tudtak változtatni, mert a belső területeken is sok volt a befejezésre váró építkezés, a halaszthatatlan tennivaló, de azért folytatták a Mexikói úti főgyűjtő építését, elkészült a Szőlő utcai gyűjtő, az újpesti főgyűjtő Cserhalom utcai szakasza és a pesterzsébeti tehermentesítő főgyűjtő.

A főváros csatornázásának távlati terve megszabta a fejlesztések fő irányát, s nemcsak a főgyűjtőkkel, szivattyútelepekkel foglalkozott, hanem rögzítette a szennyvíztisztító telepek helyét és kapacitását is, ám a legfontosabbnak kétségkívül egy új probléma megoldását, a lakótelepi szenny- és csapadékvíz elvezetését tekintette. A peremkerületek többségét a Dunától való távol75