Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

■ Lámpagyújtogató a Güt Baba utcában. 1900 körül (Erdélyi Mór)

ártott vigyázni: 1864-ben felrobbant és összedőlt egy bérház, hat ember halálát okozva. A Színházi Látcső hirdetésében Duret francia vándor képmutogató viszont a kényelem fokmérőjeként említi a légszeszvilágítást: „a régi füvészkertben megnyittatott a Salon Párisién ... Cóinoóóág és kényelemről gondoskodva van.... A terem naponkint 10 órától este g-ig nyitva len. egész nap füttetik és légszesszel világíttatik."

A légszesztársulat monopolhelyzetére való tekintettel az elsőként megvilágított Kerepesi út mentén fekvő Nemzeti Színháznak megtiltották a házi gyártást, ezután a Lóvásár térről kellett a gázt megvásárolniuk. A túlnyomást előadás alatt úgy biztosították, hogy a színházi tűzoltók ráültek a szállító tömlőre. Ágai Adolf Utazás Pestről Budapestre című művében hazafiúi öntudattal emlékeztet arra, hogy a gázgyártást az osztrák érdekeltségű gyár felépülte előtt már sikerrel megoldották: „a Nemzeti Színház előadásain már akkor volt részünk a légszeszben, midőn maga a város lakossága még az olajos rendszer félhomályában botorkált. Ám azokon az estéken csak úgy élvezhettünk drámát, operát, ha az orrunkat befogtuk. ”

Az első légszeszgyár ugyan Pesten épült, de Buda sem nélkülözte sokáig az ipari méretű termelést. A két város összetartozását szimbolizáló Lánchidat

<3