Zeidler Miklós: Sportterek - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

váltak az újabb keletű sportok: a torna, az evezés, az úszás, és tökéletesedtek, illetve tovább egysé­gesedtek a régiek: a vívás, a lovaglás, a lövészet és a korcsolyázás. A sport kezdeti exkluzivitásának gyors megszű­nését jelezte, hogy nem csupán az alsóbb társa­dalmi rétegek, hanem a hölgyek körében is ter­jedni kezdett, és így a századfordulóra a társasági érintkezés újabb színterévé is vált. A századforduló még az úgynevezett all-round sportsmanek korszaka volt, az ő idejük azonban az olimpiai mozgalom sikerével és a professzio­nalizmus megjelenésével lényegében lejárt, hiszen egyszerre több sportágban nemigen lehetett már kiugró teljesítményt elérni. A felkészülési és ver­senyszezon meghosszabbodása és a modern edzés­módszerek térhódítása miatt a részben hivatásos­sá váló sportolóknak állandó és speciális pályákra volt szükségük. CJgyanezt követelte meg az ama­tőr sportmozgalom hallatlanul gyors terjedése is. A versenyzők és hamarosan az amatőrök számá­ra is fontos szempont lett, hogy egész évben mű­velhessék kedvenc sportjaikat; ez hívta létre a fe­dett uszodák és sportcsarnokok iránti igényt. A legjobbak kiválasztódása, az olimpiai mozga­lom és a nemzeti válogatottak versengése azután országos szintre emelte és valósággal nemzeti üggyé tette a sportot. Különösen Magyarországon, ahol a kis országokra jellemző bizonyítási kényszer a háborús vereség és az elszenvedett politikai hátrá­nyok miatt fokozottan jelentkezett. A politika hamar felismerte a sportban rejlő propagundatartaléko- kat: igyekezett tőkét kovácsolni a magyar sportered­ményekből, s a világversenyeken elért sikerekkel a nemzeti karakter kiválóságát kívánta bizonyítani. Mindezek eredményeként a versenysport a mo­dern szórakoztatóipar (egyik) legfontosabb ágaza­tává vált. Megszületett a hozzá tartozó infrastruktú­ra is: a versenysport mögé sportépületek, segítő szakemberek, tömegkommunikációs hálózatok sorakoztak fel. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom