Zeidler Miklós: Sportterek - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

váltak az újabb keletű sportok: a torna, az evezés, az úszás, és tökéletesedtek, illetve tovább egységesedtek a régiek: a vívás, a lovaglás, a lövészet és a korcsolyázás.

A sport kezdeti exkluzivitásának gyors megszűnését jelezte, hogy nem csupán az alsóbb társadalmi rétegek, hanem a hölgyek körében is terjedni kezdett, és így a századfordulóra a társasági érintkezés újabb színterévé is vált.

A századforduló még az úgynevezett all-round sportsmanek korszaka volt, az ő idejük azonban az olimpiai mozgalom sikerével és a professzionalizmus megjelenésével lényegében lejárt, hiszen egyszerre több sportágban nemigen lehetett már kiugró teljesítményt elérni. A felkészülési és versenyszezon meghosszabbodása és a modern edzésmódszerek térhódítása miatt a részben hivatásossá váló sportolóknak állandó és speciális pályákra volt szükségük. CJgyanezt követelte meg az amatőr sportmozgalom hallatlanul gyors terjedése is. A versenyzők és hamarosan az amatőrök számára is fontos szempont lett, hogy egész évben művelhessék kedvenc sportjaikat; ez hívta létre a fedett uszodák és sportcsarnokok iránti igényt.

A legjobbak kiválasztódása, az olimpiai mozgalom és a nemzeti válogatottak versengése azután országos szintre emelte és valósággal nemzeti üggyé tette a sportot. Különösen Magyarországon, ahol a kis országokra jellemző bizonyítási kényszer a háborús vereség és az elszenvedett politikai hátrányok miatt fokozottan jelentkezett. A politika hamar felismerte a sportban rejlő propagundatartaléko- kat: igyekezett tőkét kovácsolni a magyar sporteredményekből, s a világversenyeken elért sikerekkel a nemzeti karakter kiválóságát kívánta bizonyítani. Mindezek eredményeként a versenysport a modern szórakoztatóipar (egyik) legfontosabb ágazatává vált. Megszületett a hozzá tartozó infrastruktúra is: a versenysport mögé sportépületek, segítő szakemberek, tömegkommunikációs hálózatok sorakoztak fel.

4