Zeidler Miklós: Sportterek - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)
Mi is a sport voltaképpen? Ma azt mondanánk: a játék, a szórakozás és egyre inkább az önkifejezés egyik módja, a higiéné és a személyiségfejlesztés eszköze, sokaknak hivatás, az emberek (nemzetek) közötti versengés többnyire békés formája, látványosság, no meg persze óriási üzlet - és olykor politika. Két és fél ezer évvel ezelőtt egy művelt athéni polgár az antik kalokagathia (a szépség és erkölcs egysége) jegyében hasonlóképpen válaszolt volna: a sport a test és a szellem önmagáért való tökéletesítése, illetve az emberi eszménykép bemutatásának és a versengési kedv gyakorlásának fóruma. A későbbi korok embere számára azonban - egészen a XIX. századig - az erő, az ügyesség és a küzdelem kultusza jóval nyersebb formában öltött testet. Az ókor komplex testkultúrája és annak látványos intézményei (az olimpiai és más ünnepi játékok) hosszú időre feledésbe merültek. Eltűntek, megsemmisültek, vagy csupán mint a múlt romos emlékei maradtak fenn a kor sportépületei is: a gümnaszionok, sztadionok és amfiteátrumok. A modern sportmozgalom kibontakozását tulajdonképpen a felvilágosodás és a demokrácia szellemi-politikai elmélete és gyakorlata tette lehetővé. Aligha véletlen, hogy a modern sport, a sportszerűség elve - és maguk e fogalmak is - éppen a XIX. századi Angliában, a polgári jogegyenlőség, a politikai liberalizmus és a gazdasági szabad verseny hazájában születtek meg. A nagy presztízsű arisztokráciával és erős polgári középosztállyal bíró Angliában e régi-új eszmény a kiválasztottságra, a magasabb- rendűségre épülő nemesi mentalitás és a saját kemény munkájára büszke polgári öntudat számára egyaránt bizonyítási lehetőséget nyújtott. A XIX. századi Magyarországon Angliát igen nagy tisztelet övezte. Ismeretes, hogy Széchenyi István grófot angliai utazásai a különféle sportok hazai elterjesztésére éppúgy inspirálták, mint a társadalmi és gazdasági újdonságok átvételére. A század közepén az előkelő körökben kedveltté 3
