Adamkó Péter - Dénes György - Leél-Őssy Szabolcs: Budai barlangok - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

kács, Gellért, Rudas fürdőket tápláló források) nagyjából a Duna szintjében fakadnak. Ez a földtörténeti közelmúltban is így volt. Mivel azonban a Budai-hegység tömege a jégkorszak óta (valószínűleg az utóbbi egy-két millió évben) folyamatosan emelkedett, benne mindig lejjebb szállt a karsztvízszint, és ezzel a mélyből feltörő hévizek és a felszínről leszivárgó csapadékvizek keveredésének zónája. Mindig más kőzettestek kerültek tehát az oldódás, a keveredési korrózió szempontjából kedvező helyzetbe. A kiemelkedés sebessége erősen változó volt. A lassabban emelkedő részeken természetesen nagyobb mérvű oldódás játszódott le. így alakultak ki az egyes barlangszintek. A budai barlangok többszintes, emeletes barlangrendszerek, általában száz méter körüli függőleges kiterjedéssel. A Szemlő-hegyi-barlangban például a turisták előtt megnyitott Óriás-folyosó fölött, közel harminc méter magasban húzódnak a Meteorfolyosó és a Sárga-terem járatai, de a Pál-völgyi- barlangban is száznál több lépcsőn kell a látogatónak felkapaszkodnia, amikor egyik barlangszintről a másikba vezet át az út.

A barlangképződés valószínűleg több szakaszban játszódott le, az egyes képződési szakaszok között pedig több százezer, akár több millió év is eltelhetett.

Az általunk már ismert, nagy, összefüggő barlang- rendszerek korát pontosan még nem tudjuk meghatározni, azonban a kutatók többsége egyetért abban, hogy ezek a járatok valószínűleg csak néhány százezer évesek, de egy-két millió évnél semmiképpen sem idősebbek.

A barlangokat díszítő, meleg vízből kivált kristályok (kalcit, aragonit, barit és gipsz) többé nem képződnek, mivel a barlangok most már kiemelt állapotban, geológiai értelemben pusztuló fázisban vannak. A cseppkövek és egyes gipszbevonatok azonban ma is gyarapodó, „élő” képződmények.

8