Gábor Eszter: Budapesti villák. A kiegyezéstől a második világháborúig - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)

A város környéki nyaralók a jobb módú polgárság igé­nyeit elégítették ki. Az arisztokrácia - nem lévén a vá­roshoz kötve - nyárra, majd az őszi vadászidényre vi­déki birtokára távozott, hogy csak a „téli szezonra” tér­jen vissza a fővárosba. Az arisztokrácia városi palotáiban is meg tudta őrizni elzárkózását, a polgárság azonban a XVIII. és még in­kább a XIX. században többlakásos, egyre nagyobb bér­házakba költözött. (Pesten a város nagy részét elpusz­tító 1838-as árvíz után lett igazán jellemző épülettípus a háromemeletes, soklakásos bérház.) A század máso­dik felében a telekárak folyamatos emelkedésével pár­huzamosan, mondhatni, uralkodóvá vált ez a lakóház­forma. Ilyenek épültek a bécsi Ringen, a prágai Grabe- nen (Na Prikope) és a pesti Nagykörúton a gazdagab­baknak, a mellékutcákban a kevésbé gazdagoknak. A bérlakások nagyon különböző méretűek és színvona­lúak voltak ugyan, de semmiképpen sem adtak módot a többi lakótól való teljes elkülönülésre. Az elkülönülés igénye lehetett talán a legfontosabb lendítőerő, amely az új típusú, reprezentatív igényű polgári saját ház, a polgári városi villa kialakulásához vezetett. A középkori és kora újkori polgár még saját házában lakott, de ott nemcsak lakott, hanem egyben kereső foglalkozását is gyakorolta: ott volt a műhelye, ott folytatta kereskedői tevékenységét, és ott volt a rak­tára is. Az ipari társadalom fejlődése magával hozta a munka- és lakóhely elkülönülését a szegény és a gaz­dag rétegekben egyaránt. (A bérházak megjelenése is ezzel kapcsolatos.) A bérházi élettel megbarátkozni nem tudó polgárnak a családi ház kínálta az elkülö­nülési lehetőséget. A polgári-kispolgári kertes lakóház, amely mindösz- sze néhány szobából, konyhából és kamrából állt, és nélkülözött minden reprezentatív helyiséget, bizonyos szempontból a polgári villák előzménye lehetett. A sza­badon álló családi házak földszintesek voltak, és alap­rajzuk nem igazodott valamilyen formális szerkesztési rendhez; esetükben nem volt szokásos a főtengely ki­jelölése és a szimmetria. Az alaprajzok leginkább addi­tív módon álltak össze, meghatározóik a kényszer és a 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom