Prohászka László: Duna-korzó - A mi Budapestünk (Budapest, 1998)
jelvényét Petőfi jobbra tekintő portréjával, alatta az 1848 felirattal Pátzay Pál tervezte egyetlen éjszaka alatt. (Felnagyított bronzváltozata ma a tüntetés 1972. március 15-én felavatott emléktábláján látható a Petőfi tér 1. számú ház falán.) Az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás új helyzetet teremtett. Az 1943-ban létrejött titkos magyar-brit megállapodás eredményeként a szövetséges légierő korábban nem támadta Magyarországot, de 1944. március végén megkezdődtek a bombázások, elsődlegesen a katonai célpontok ellen. A Duna- part két oldalán a királyi palota, illetve a szállodasor ekkor még nem szenvedett jelentős károkat. Horthy Miklós kormányzó 1944 őszén megpróbálta a szinte lehetetlent: kivezetni az immár lángban álló országot a háborúból. A kiugrás sorsa többek szerint éppen a Duna-korzón vett baljós fordulatot. A Gestapo emberei 1944. október 8-ának hajnalán elrabolták a sétányról Bakay Szilárd altábornagyot, aki a Dunapa- lotában lévő főhadiszállásáról ellenőrző körútra indult. Bakay nem csupán Budapest városparancsnoka, hanem a kiugrás kiszemelt katonai vezetője volt. Foglyul ejtésével a német titkosszolgálat az akció legfontosabb katonai irányítóját kapcsolta ki. A kiugrási kísérlet október 16-i meghiúsulásával és a nyilas hatalomátvétellel az ország megindult a tragédia utolsó stációja felé. 1944 karácsonyán bezárult a szovjet gyűrű Budapest körül. Megkezdődött a főváros közel két hónapos, pusztító ostroma. A polgári lakosság 1944. december végén a pincékben és az óvóhelyeken keresett menedéket. A szállodák épületei ekkor még lényegében épen álltak a korzón. A Dunapalota, az egykori híres Ritz 1945 első napjaiban, a golyózápor közepén még vendégeket fogadott. Igaz, már a pincében berendezett óvóhelyen. Thassy Jenő Veszélyes vidék című visszaemlékezésében így írta le egy 1945 január eleji vacsora történetét: „A Ritznek, úgy látszik, hatalmas rizstartaléka volt. Ezüstburák borították a párolgó tálakat, francia bort kaptunk a rizibizi mellé. Hétfogásos rizslakomát eb 34