Prohászka László: Duna-korzó - A mi Budapestünk (Budapest, 1998)

A Duna-korzón ott volt „egész Pest”: az előkelő höl­gyek és a néhány fillérrel a zsebükben esténként a kor­látnak dőlve Magyari Imre hegedűjátékát hallgató diá­kok. Délutáni sétájukat végző vagy éppen üzleti ügyei­ket tárgyaló tekintélyes urak gyakran népszerű írókkal és színészekkel találkozhattak itt. A Színházi Élet plety­karovata szívesen tudósított a korzóról, ahol a harmin­cas években nem volt nehéz fényképet készíteni Bulla Elmáról, Turay Idáról vagy Gombaszögi Elláról. Olyan volt ez a sétány, mint egy elegáns színpad. A korzón zajló élet könnyed felszínességét tükrözi a kö­vetkező adoma: Heltai Jenő fel-alá sétálgatott, amikor csatlakozott hozzá egy fiatalember. Együtt haladva ba­rátságosan beszélgettek, amikor valaki köszönt az író­nak. - Ki volt ez? - kérdezte a fiatalember. - Honnan tudjam, hiszen azt sem tudom, hogy te ki vagy - felelte Heltai... Az 1939. szeptember 1-jén kitört második világhá­ború hamarosan beárnyékolta a korzó gondtalan nyu­galmát. A kormány elrendelte az éjszakai elsötétítést. Megszűnt a híres díszkivilágítás, sötétbe burkolózott a Citadella, a Lánchíd és a budai Vár. A Vigadó téren a Dunacorso kávéház közelében hamarosan új műszaki berendezést, egy magas vasoszlopra szerelt légvédel­mi szirénát állítottak fel. Budapest szállodai szobáinak tekintélyes részét - ekkor még némi diszkrécióval - ka­tonai célokra foglalták le, így a korzón is a megszokott­nál több magas rangú tisztet lehetett látni. A következő években bevezetett, majd egyre szigo­rodó jegyrendszer s az éttermekben felszolgálható éte­lekre vonatkozó korlátozások a korzó luxusszállodái­ban kevéssé voltak érzékelhetők. A forgalom nemhogy visszaesett volna, inkább növekedett. A háború egyre komorabb hírei elől menekülve sokan úgy gondolták, élvezni kell az életet, amíg lehet. E baljós előjelű kon­junktúra hatására 1941-ben új, elegáns mulató nyílt a korzón. A Dunacorso kávéház egyik helyiségéből levá­lasztva alakította ki a tulajdonos, Paulin Lajos az Am­bassadeur nevű luxuséttermet és a zenés, de tánc nél­küli bárt. (A már többször említett Paulin Lajosról érdemes kü­32

Next

/
Oldalképek
Tartalom