Prohászka László: Duna-korzó - A mi Budapestünk (Budapest, 1998)
A Duna-korzón ott volt „egész Pest”: az előkelő hölgyek és a néhány fillérrel a zsebükben esténként a korlátnak dőlve Magyari Imre hegedűjátékát hallgató diákok. Délutáni sétájukat végző vagy éppen üzleti ügyeiket tárgyaló tekintélyes urak gyakran népszerű írókkal és színészekkel találkozhattak itt. A Színházi Élet pletykarovata szívesen tudósított a korzóról, ahol a harmincas években nem volt nehéz fényképet készíteni Bulla Elmáról, Turay Idáról vagy Gombaszögi Elláról. Olyan volt ez a sétány, mint egy elegáns színpad. A korzón zajló élet könnyed felszínességét tükrözi a következő adoma: Heltai Jenő fel-alá sétálgatott, amikor csatlakozott hozzá egy fiatalember. Együtt haladva barátságosan beszélgettek, amikor valaki köszönt az írónak. - Ki volt ez? - kérdezte a fiatalember. - Honnan tudjam, hiszen azt sem tudom, hogy te ki vagy - felelte Heltai... Az 1939. szeptember 1-jén kitört második világháború hamarosan beárnyékolta a korzó gondtalan nyugalmát. A kormány elrendelte az éjszakai elsötétítést. Megszűnt a híres díszkivilágítás, sötétbe burkolózott a Citadella, a Lánchíd és a budai Vár. A Vigadó téren a Dunacorso kávéház közelében hamarosan új műszaki berendezést, egy magas vasoszlopra szerelt légvédelmi szirénát állítottak fel. Budapest szállodai szobáinak tekintélyes részét - ekkor még némi diszkrécióval - katonai célokra foglalták le, így a korzón is a megszokottnál több magas rangú tisztet lehetett látni. A következő években bevezetett, majd egyre szigorodó jegyrendszer s az éttermekben felszolgálható ételekre vonatkozó korlátozások a korzó luxusszállodáiban kevéssé voltak érzékelhetők. A forgalom nemhogy visszaesett volna, inkább növekedett. A háború egyre komorabb hírei elől menekülve sokan úgy gondolták, élvezni kell az életet, amíg lehet. E baljós előjelű konjunktúra hatására 1941-ben új, elegáns mulató nyílt a korzón. A Dunacorso kávéház egyik helyiségéből leválasztva alakította ki a tulajdonos, Paulin Lajos az Ambassadeur nevű luxuséttermet és a zenés, de tánc nélküli bárt. (A már többször említett Paulin Lajosról érdemes kü32