Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)
tek együtt a régi Pest-Budával. Mind egy-egy pillére a képzeletben formálódó állandó hídnak, amelynek éppen azért előbb vagy utóbb meg is kellett születnie. Már a régi rómaiak, s talán ZSIGMOND KIRÁLY... A pest-budai állandó hidak története a klasszikus történelmi időkben egy ízben már elkezdődött, de aztán hosszú évszázadokig nem volt folytatása. Sőt, eleinknek — szépapáinkkal bezárólag — tudomásuk sem volt arról, hogy ilyen próbálkozással egyszer már nekirugaszkodtak a Dunának a Római Birodalom múltba veszett népei. Csak 1870-ben — amikor Zsigmondy Gusztáv irányításával a Margitsziget fölött, a mai Árpád híd vonalától néhány tucat méternyire észak felé mederkotrási munkákat végeztek — kerültek elő azoknak a facölöpöknek az alapjai, amelyeken a rómaiak állandó hídja állt. Az aquincumi tábort kötötte össze a Rákospatak torkolatánál emelt ellenerőddel, illetve az alföldi, a barbárok földjén átvezető utakkal. Többek között arra a kis szigetre támaszkodott, amely a Margitszigetet kísérte annak idején az északi csúcs fölött. Nevezetes szigetecske: Fürdő-szigetnek nevezték eleink, s valóban már Aquincum fénykorában fürdőépületet, üdülésre szolgáló kéjlakokat ragasztottak a hátára. Maga a Fürdő-sziget — ez a zömök homokzátony — a múlt század utolsó harmadában zajló Duna-szabályozási munkák során tűnt el végleg a folyóból. Szétbontották, felfalták a kotróhajók, nyoma sem maradt mára. Ahogy az akkor megtalált faragott római kövek, a talajba sulykolt facölöpök alapjai is áldozatául estek a józan mérnöki beavatkozásnak. A híd bizonnyal „felsőpályás” lehetett, ha ezt a modern műszaki kifejezést szabad ilyen ókori alkotmányra alkalmazni, kiépítésében hasonlatos az aquaductusok- hoz, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy ezt fából ácsolták. Fontos átkelőhelyeken alkalmaztak hajókon nyugvó hidakat is a rómaiak, nagy valószínűséggel például az Erzsébet híd tengelyének vonalában. Mindkét parton, a Tabánban és Pesten is kiásták hídfőállásait a régészek, 8