Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

Ságoknak — mert nagyszabású „utcabálokat”, sőt vásárokat is tartottak a jégen —, szóval a befagyott Duna korzó-karrierjének egy 1883-as szerencsétlenség vetett véget. A görög templom előtt, a mai Petőfi tér magasságában zajlott a szokásos jégünnepély, amikor váratlanul szétnyílt a szilárdnak látszó páncélhát, s a táblákra szakadó táncparkett százával nyelte el a vidám mulatság felhevült vendégeit. Vagy negyvenen fulladtak bele a dermesztőén hideg vízbe.

A téli Duna egyébként is szeszélyes és kiszámíthatatlan. Egyik percről a másikra megindulhat a zajlás, s akkor se csónak, se jéghíd. Mint például az 1800-as esztendőnek azon nevezetes napján, amikor József nádor Buda várában menyegzőjét tartotta az oly szerencsétlen sorsú cárleánykával, Alexandra Pavlovnával. Hivatalos volt a ceremóniára Pest városának minden nota- bilitása, s remekül is érezték magukat odaát, míg hírét nem vették, hogy a Duna jege megindult. Ott rekedt az egész díszes társaság, távol az aggódó famíliától, a hálósipkától, a kényelmes nyoszolyától, egy „vadidegen” városban, Budán! Még szerencse, hogy a nádorispán megnyittatta az Országház összes termét, ahol aztán két napon és két éjszakán át szabad volt mindenkinek szünet nélkül bálozni a pesti kényelem élvezete helyett.

Mindig voltak persze olyanok, akik nem halaszthatták el az átkelést veszélytelenebb időkre. Ilyenkor egész vagyont érő summát kellett kifizetni a révésznek, vagy valamely vakmerőbb csónakosnak, aki aztán megkísértette az Istent.

A téli idők átkelő csónakjainak közepén hengeres vaskályhában égett valami bátortalan kis tűz, hogy ne fagyjanak meg a félórányi úton a pasasérok, akiknek olykor tevőlegesen is hozzá kellett járulniok az előrehaladáshoz, ha a csónak megszorult a beálló jégtáblák ölelésében. A partokon fázósan siető járókelők megborzongtak a köd vattájában tompán szóló lullll-lei! lullll-lei! kiáltásokra, amelyeknek ütemére a csónak legénysége s utasai testüket hintáztatva megpróbálták kiszabadítani a hajót a fagy bilincséből.

Ezek a történetek, s azok, amelyek a táblák között utat tévesztő és vízbe vesző átkelőkről, a mécses lángját eloltó széllökésről, s a vaksötétben bolyongó árva lélek veszedelméről szóltak, mindennapos történetekként él7