Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)
Duna legszűkebb szakaszát keresték s találták meg a Várhegy, s vele szemben a mai pesti Plébániatemplom térségében. IV. Béla, a tatárdúlást követő idők második országalapítóként magasztalt nagy királya bizonnyal azt is számításba vette, hogy ezen a ponton a nyugati part jól védhető, várnak alkalmas hegyet kínál, ahol a köny- nyűlovasok számára bevehetetlen erődítményt építhet. Megteremtette ezzel a máig uralkodó várostopográfiai képletrendszer alapjait is, a gyűrű-sugaras rajzolatú elrendezést, melyben a gyűrűk sugárirányú utakkal összekötve parttól partig futnak mindkét oldalon. A gyűrűket összekötő sugarak az egész országot ebbe a hálózatba, ebbe a centrumba kapcsolják. Így cseppet sem túlzás azt állítani, hogy a pest-budai rév helyének kiválasztása, s maga a Duna, amely itt átkelési lehetőséget kínált, országszervező erő is. Ennek igazságát csak megerősíti, hogy itt épült aztán meg közel s távol az egyetlen már szilárdabb kapcsolat, a hajóhíd, s aztán, mindennek betetőzéseként a Lánchíd, Magyar- ország első állandó Duna-hídja, amely nem csak Pest, Buda, Óbuda között teremtett tartós, integráló kapcsolatot, de a két országfél között is. Kezdetben volt a jég... De nem tartunk még a hidaknál. Az átkelés eszköze eleinte mindenféle vízen úszó alkalmatosság, s bizonyos hónapokban, hetekben ezekre sincs szükség. Kocsin, száraz lábbal is át lehet kelni a vízen. A középkorban, s egészen a partvédművek kiépüléséig, tehát a 19. század végéig a beálló Duna, a befagyott folyó kényelmes promenádot kínált majd minden esztendőben. December, január, február voltak a szóba jöhető hónapok, s a viszonyok alkalmassá válását maguk a városok vizsgálták meg, hogy aztán meghirdessék: szabad a vízen járni... Kijelölt ösvényeken, amelyeknek felületén mesterségesen is hizlalták, erősítették a jeget, s szalmával szórták föl, hogy még veszélytelenebb legyen a kaland. Nem ingyen persze. A polgárnak az útért a Dunán át is fizetnie kellett. A 18. században, a 19. század elején, amikor nyáron a hajóhídon egy krajcárt szedtek az átkelésért, a „jéghídon” két krajcár volt a tarifa. A jégen való célirányos járkálásnak s a jégháti mulat6
