Prakfalvi Endre: Szocreál. Budapest építészete 1945 és 1959 között - A mi Budapestünk (Budapest, 1999)

Teljes díszben az Ipari Anyaghivatal székháza 1950. MÁJUS ELSEJÉN (TETŐFELÉPÍTMÉNY, 1946)

a rekonstrukciók és átépítések mellett új épületeket is kezdenek emelni a csakhamar meghaladottnak és el- vetendőnek nyilvánított formarendben.

A két világháború közötti modernizmus fő forrásai a Bauhaus és Le Corbusier elvei és művei. Az épület alaprajzi beosztása a vasbeton pillérvázas szerkezetnek köszönhetően szabadon alakítható, ám mégis racionális, mert az adott funkciónak felel meg. Az alaprajzhoz igazodik a homlokzat, elhagyja az ornamentikát és dekorációt. Az épület tömege zárt, kubusos vagy vízszintesen fekvő hasáb, lapos tetővel. A homlokzat tagolását a szalagablakok és a szabadon álló támaszok, oszlopok adják. A lakóházak, még inkább a középületek homlokzatát gyakran kőburkolattal fedik. Fontos elem a tetőkert, illetve a visszaugratott tetőemelet. A lakásépítésben - mindenekelőtt a Bauhaus elveire támaszkodva - az elégséges és minimálisan szükséges létfeltételek korszerű kereteit kell biztosítania az építésznek, aki ezáltal teljesítheti szociális feladatát.

Az elvek hazai megvalósulási formái többek között: villák Budán (Kozma Lajos, Fischer József, Major Máté, Molnár Farkas), a Szent István-parki (XIII., Pozsonyi út 38-42.) lakóházegyüttes (Hofstátter Béla, Domány Ferenc), a VII., Dob utca 75-81. szám alatti Postapalota (Rimanóczy Gyula), a Pénzintézeti Központ (V, Szabadság tér 5-6. - Lauber László, Myiri István), az Ipari

5