Prakfalvi Endre: Szocreál. Budapest építészete 1945 és 1959 között - A mi Budapestünk (Budapest, 1999)

Építkezés a Béke úton 1950 őszén

vezte, III., Zápor utca 65-67. szám alatti két, a szakzsargonban „csontháznak” nevezett lakóépületre (a háromszintes, függőfolyosós épületek nevüket a téglány alakú, két végén a lépcsőházak tömegével kibővített alapformájukról kaphatták). A XIII., Béke útvonalában ugyan csak 1949-ben kezdték meg a lakótelep térfalát kialakító három nagy, jellegzetes épülettömb építését (Cserba Dezső, Schőmer Ervin, Vidos Zoltán, Tarján László), de említhetjük az I., Csalogány utca 44. számú, huszonnégy lakásos, hatszintes, lapos tetős házat vagy a Lehel (majd 1951—90-ig Élmunkás) téri, az élmunkások, a sztahanovista mozgalom kitüntetettjei számára készült lakóépületeket (Schall József, Piszer István, 1948-tól) is, továbbá az irodaépületek közül az V, Báthory utca 10. (Hegedűs Béla, Málik József, Takács Miklós, 1949) vagy az V, Belgrád rakpart 5. szám alattit (Körmendy Mándor, 1949).

Borbíró Virgil 1948-ban még építésügyi államtitkárként válaszolt a Major-könyvre. Kollégáinak címzett, meg nem jelentet(het)ett leveleiben figyelemre méltó érveléssel próbálta menteni a menthetőt az építészeti modernitás érdekében, amikor a politikai balratolódás nyomán a szocialista realizmus elsőbbségének a hatalom által igényelt „nyomulása” egyre erőteljesebbé vált.

Fennmaradt kéziratából kiderül, milyen életet is képzelt el Borbíró a sima és szimmetrikus, megjelenésükben szigorúan puritán homlokzatok mögé, az otthonokba:

22