Bodor Ferenc: Pesti presszók - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

Egy kiürült, elszegényedett, elbigmekesedett vendéglá­tóipar vendégellenes világában az idősebbek méla nosztalgiával gondolnak vissza a füstös, sárgult selyem- lámpaernyős, zongorás eszpresszókra. Ez a Kelet-Euró­pábán jóformán csak nálunk kivirágzott műintézmény már a háború előtt megjelent Pesten. A legendás és elfelejtett kávéházak mellett a harmincas évek második felében sorra nyíltak az eszpresszók. A Vigadó utcai Quick volt az első 1937-ben, neves belsőépítészek és iparművészek alakították a belsejét. Ma irodácska dísze­leg a helyén. Pedig a nercbundás pesti úri közönség annak idején egy pillanat alatt belakta az azóta nagy számban bezárt kis kávézókat. Aztán jött a háború, mindent szétlőttek. Ahogy elhordták a kiégett tankokat és autókat, mégis rögtön kinyitottak a kinyitható esz­presszók, megteltek feketézőkkel, az ostrom borzalmai után fellazult polgárokkal. Jött is a radikális baloldal: lakat alá a feketézőkkel! közmunkára! s ehhez hasonló jelszavakkal sok presszót s kávéházat bezártak. Az új hatalom birtokosai azt gondolták, hogy nem jó, ha az emberek összejönnek és csak úgy fecsegnek. Az álla­mosítások után monstre vendéglátó birodalmak jöttek létre, Lecsó és Pörkölt Nemzetközösségek. Presszók azért valahogy maradtak, az ötvenes évek szürke-vörös lepedéke alatt a presszóban találtak egymásra a vállalati szerelmespárok és a magányos úrihölgyek. A kis aszta­lok üveglapokkal leszorított térítőinek rojtjaira makra­mékat csomózott a vendég. Az ötvenes évek első felé­nek eszpresszója a túlélésre játszott. „Majd csak kibírjuk addig, amíg jönnek a felszabadító csapatok Bicske irá­nyából.” Amit nyugaton ötvenes éveknek emlegetnek mint stíluskorszakot, arról nálunk csak az évtized végé­től beszélhetünk. A váltás 1956 után történt, amikor az építészeti szocreál ereje halványodott, és a frissre és újra kiéhezett fiatal belsőépítész generáció szabad kezet ka­pott a vendéglátóipari tervezésben. A harcok során szét­lőtt üzleteket már „modern stílusban” kellett újjáépíteni. Idegsejt asztalok, metlachi burkolatok, Klee-mintás füg­gönyök, tölcséres testű lámpák, mozaikborítású pultok. Es fantasztikus áramvonalas kávéfőzőgépek, csupa mo­dern anyag. És a neonok, a szívószálas, neonbugyboré- kos limonádé, és neonasszony neonkávéscsészével! Ez már Amerika volt, csillogó-villogó wurlitzerekkel, a leg­újabb Bill Haley és Elvis Presley-lemezekkel. Ez a mo­3

Next

/
Oldalképek
Tartalom