Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ Élet a Városszéli telepen a harmincai években

végigkíséri az embert. Az épületek frissek, tiszták, az ablakok szélesek, a kertekben sok virág, fiatal gyümölcsfák. sűrűn egymás mellé ültetett konyhavetemények. Az emberek vidámak, barátságosak, a jókedvű bizalom hangján beszélnek a gondnokkal, aki végigvezet bennünket a telepen. Közösség: ez a szó tolul fel az ember agyába. I...I Az embert önkéntelenül elönti az az életkedv és az a megelégedettség, aminek itt tanújává lesz [...] fesztelenül beszélget, és egy délután megvan a kapcsolat itt is, ott is egy- egy családdal. Mikor legközelebb jön ki, már mint ismerőst fogadják" — így számolt be a fiatal szociográfus-író, Boldizsár Iván a Városszéli telepen 1935-ben tett látogatásának első benyomásairól. A telep a főváros határában, a Külső-Jászberényi út mentén, a szolnoki és hatvani vasútvonal, illetve a Határerdő által közrefogott háromszögű területen létesült a főváros tulajdonában lévő 118 ezer négyszögöles telektömbön. Keletkezésének közvetlen előzménye, hogy a MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete) 1932-ben egymillió pengős kölcsönt ajánlott fel a székesfővárosnak szegénysorú fővárosi családok hajlékhoz juttatására. A főváros szociálpolitikai osztálya, amely akkor már hosszabb ideje tanulmányozta a nyugat-európai telepítéseket, főként a német Stadtrand-Siedlungok (városszéli telepek) tapasztalatai alapján azt javasolta, hogy a kölcsönből ne szokásos bérház rendszerű szükség- lakásokat építsenek, hanem olyan kertes háztelepet, amely nemcsak átmenetileg segít ezeken a családokon, hanem alkalmat nyújt arra is, hogy hosszabb távon megkapaszkodjanak a gazdasági válság utáni nehéz helyzetben.

A főváros közgyűlése a javaslatot elfogadta, és még 1932 nyarán nyilvános

32