Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ Kapubejárat a Pongrác úti állami lakótelepen

Lakásépítési Miniszteri Biztosság, tízezer lakás építését vette tervbe a fővárostól hatvan évre átvett telektömbökön. A lakótelepek kérdésével az 1919-es Tanácskormány is foglalkozott, de építeni szinte semmit sem tudtak. A háború után a lakásépítésben addig döntő szerepet játszó magántőke teljesen kivonult e területről a kedvezőtlen feltételek miatt (kötött lakásgazdálkodás, infláció, megnőtt közterhek). Súlyosbította a helyzetet a trianoni békeszerződés nyomán elcsatolt területekről menekülő többszázezres tömeg. A menekülteket eleinte iskolákban, középületekben, majd a katonai kincstártól átvett és szükséglakásokká átalakított ideiglenes kórházi telepeken helyezték el (Mária Valéria-telep, Éhmann-, Auguszta-, Gubacsi úti, Lenke úti telep, Zita-telep). Mindez nem bizonyult elegendőnek, az utóbb érkezők ki sem szálltak a vonatból, kényszerűségből vagonlakók lettek. Az állam és a főváros nem térhetett ki a feladat elől: a hajléktalanok, menekültek, vagonlakók tömegeit el kellett helyezni.

Az állam a szükséglakásos barakktelepek után két nagyobb lakótelepet épített a húszas években. Gondolatuk már 1918-ban fölmerült. A X. Pongrác út 17. számú telekre a Károlyi-kormány idején tervezett lakótelep kiépítése

23