Prakfalvi Endre: Római katolikus templomok az egyesített fővárosban - A mi Budapestünk (Budapest, 2003)
■ A kupola. archív felvétel. 1930-31 sorai egyértelműen utalnak a Városliget szélén álló templomra, amelynek bontása és felrobbantása „előfeltétele" volt a Dózsa György (Aréna) út kiszélesítésének, a Felvonulási tér kialakításának és az 1951. december 16-án felavatott Sztálin-szobor felállításának. (A szobor a Városligeti fasor, a templom a Damjanich utca torkolatának tengelyében állt.) A forradalom leverése után helyreállított, később vörös márvánnyal borított szobortalapzat-tribün a rendszerváltás beköszöntéig töltötte be feladatát a május elsejei felvonulásokon. A párt- és állami vezetők itt fogadták „Budapest dolgozóinak” elvonuló menetét. A Templomépítő Bizottság az ország területének kétharmadát s lakosságának nemzetiségekkel együtt több mint felét elszakító versailles-i békediktátum kimunkálásának hónapjaiban, 1920 tavaszán, alakult meg. Ekkor a Regnum Marianum hitbuzgalmi egyesület elnöke Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, a Regnum plébánosa Shvoy Lajos volt. Az „új keresztény magyarság ... őr temploma" építésének tervpályázatát Kotsis Iván (1889-1980) műegyetemi tanár nyerte meg 1924-ben. Az építtetők 1925-ös memoranduma világosan megfogalmazta az 1919-es kommün alatt létesített egyházközség plé46