Prakfalvi Endre: Római katolikus templomok az egyesített fővárosban - A mi Budapestünk (Budapest, 2003)

keresztet helyeznek el a falazatban, valamint a főbejárat szárkövei is ter­méskőből vannak. A püspök a felszenteléskor ezeket keni meg. Petrovácz Gyula (1872-1952), a Wolf Károly-féle Konzervatív Keresztény Közösségi Párt színeiben az építészeti modernizmus ellenében politizáló építész mű­vét Horváth Miklós 1946-ban így jellemezte: a történeti stílusokban épült fővárosi templomok között „az új romantikus jellegű egyházak" sorában az egyetlen, amely „ókeresztény bazilika-stílusban" fogant. A Magyar Építészeti Múzeumban őrzött, 1927-es keltezésű tervlapok tanúsága szerint a tervező­társ Foerk Ernő volt. A bazilikális, vasbetonvázas, háromhajós, félköríves, negyedgömb kupolás apszissal záródó, sík fedésű épület egyszerűségében valóban hordoz „óke­resztény" emlékeket. Az alaprajzi elrendezés, a mellékhajók egyenes záródása, a szentélyre, az oltárra való irányultság — a korabeli szóhasználat szerint a „christocentrizmus" — sugallhatja ezt az érzést. Évtizedekkel ezelőtt még Jeges Ernő a szent tiszteletét ábrázoló falképe (1942) díszítette az apszis falát, ma a Megyer-Meyer Antal tervezte magyaros-sze­cessziós oltároknak is csak a darabjai lelhetők már fel. A homlokzati oldaltornyos, téglafalazatú épület oromfalán a szerzetesi eré­nyeket hősiesen gyakorló szent mozaikképe Zsellér Imre műve. Kis Teréz jelmon­data ez volt: Tout est Grace (Minden kegyelem). Szent László-plébániatemplom, 1929 XIII. kerület (Magdolnaváros), Béke tér 1. „Elhatározta tehát, hogy Jeruzsálembe megy, i ott ha kell. meghal Krisz­tusért, aki Isten dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása. ” (Szent László király legendája - Kurcz Ágnes fordítása) Az 1919-ben alapított plébánia templomának alapkövét Serédi bíboros a pápai követ jelenlétében helyezte el 1928. december 2-án. Az épületet rá egy évre, 1929. december i-jén szentelte fel. A források szerint Petrovácz Gyula tervező­társa Foerk Ernő volt. A szabadon álló, neogótikus stílusú templom padozata 1934-ben megsül­lyedt, ezért szerkezeti megerősítésre szorult. A keletek téglaépület három­

Next

/
Oldalképek
Tartalom