Boros Géza: Szoborpark - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)
4i . Osztapenko kapitány szobra (Kerényi Jenő, 195O A Steinmetz-pályázat fiaskója után Kerényi kárpótlásul a másik szovjet parlamenter, Osztapenko kapitány szobrát készíthette el. Az ostromgyűrű délnyugati oldalán a szovjetek követeként Osztapenko kapitány indult el kezében fehér zászlóval a német-magyar állások felé, hogy átadja a kapitulációs felhívást. Visszafelé menet szovjet tüzérségi tűzbe keveredett, s egy gránátrepesz kioltotta az életét. A hivatalos propaganda ezt az esetet is úgy állította be, mintha a németek hátulról lőtték volna le a védtelen békekövetet. A Budaörsi út és a Balatoni út elágazásánál emelt szobor 1956-ban szintén a népharag áldozatául esett, és annyira megsérült, hogy 1958-ban újra kellett mintázni. 1991-ben, amikor a szoboreltávolításokról döntést hoztak, erről a két alkotásról — s különösen a művészi értékét tekintve jelentősebb műként számon tartott Oszta- penko-szoborról - vitáztak a legtöbbet. Azok szerint, akik a két emlékművet a helyükön hagyták volna, ezeknek a szobroknak a politikai jelentése az idők folyamán eltompult, a szerepük módosult, fogadószoborként jelezték Budapest határát. Érvként merült fel az is, hogy a két parlamenter Budapest felszabadítása során veszítette el az életét, egy olyan küldetés teljesítése közben, amelynek célja Budapest rommá lövésének az elkerülése lett volna. A fővárosi közgyű■ Kerényi Jenő: Oiztapenko kapitány, 1951 ét, Mikut Sándor: Steinmetz kapitány. 1958 5'
