Boros Géza: Szoborpark - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)

mélyről van szó, kiknek neve a »felszabaduláshoz« kötődik, s Budapesten való egykori elhelyezkedésük miatt fogalommá manifesztálódtak, az útra kelés jelképévé: ott áll Osztapenko és Steinmetz, Budapest egykori nyugati és keleti kapuja, egymás mellett. Az út pedig itt is elhalad közöttük, még intenek egyet a zászlók, de az útnak már csak tíz métere van’’, és vége. A két búcsúzó szobor összegző jellegű, metaforikus mű: mindkettő meghamisított történelmi tényeket jelenített meg, mindkettőt elpusztították 1956-ban, majd újraállították, s miután a legendájuk szertefoszlott, a lelepleződött hazudozás emlékműveiből tájékozódási ponttá szelídült városképi elemmé váltak.

40 . Steinmetz kapitány szobra (Mikus Sándor, 1958)

Már a főváros felszabadulását követően politikai döntés született arról, hogy méltó formában örökítsék meg annak a két szovjet parlamenternek az emlékét, akik 1944 decemberében az ostromgyűrűbe zárt németeknek átadták a szovjet hadvezetés megadásra felszólító ultimátumát, és akiket a kommunista propaganda szerint a nácik „orvul meggyilkoltak". (Valójában miközben Steinmetz Miklós, a magyar származású szovjet tiszt délkeleti irányból megközelítette Budapest védőinek az állásait, autója aknára futott, és a gépkocsivezetővel együtt életét veszítette.) Az emlékműre kiírt pályázatot Kerényi Jenő nyerte meg, de végül nem ő, hanem a bírálóbizottság tagja, Mikus Sándor kapta meg a megbízást. A mementó szovjet felügyelet alatt készült, a tervezésében részt vett Vasziljev szovjet százados is. Az emlékállítás részeként a gyömrői temetőben exhumálták Steinmetz kapitányt, és áttemették a készülő emlékmű alapzatához. A szovjet elvárásokhoz igazodva Mikus kétalakos szobrot készített: egy halásos sebet kapott katonát ábrázolt megálljt parancsoló társával. Az emlékművet 1949-ben állították fel az esemény helyszínén, a Vörös Hadsereg útja (ma Üllői út) végénél, Vecsés határában. Nem sokáig állt, az 56-os forradalom idején felrobbantották. A Szoborparkban látható figura ennek pótlásaként 1958-ban készült. Mikus kihasználta a kínálkozó lehetőséget, s az első, rohammunkában készült, erőltetett kompozíció helyett új — az Osztapenko-alakhoz hasonló beállítású — egyalakos szobrot mintázott. Túl sokat ez sem segített az emlékmű szobrászi színvonalán: Kerényi parlamenterszobrával párba állítva még inkább erőtlen panoptikum figuraként hat.

50