Tóth Vilmos: Síremlékművészet - A mi Budapestünk (Budapest, 2006)
zsidó temetkezési kultúrát tükrözi, melyet kiegészít és átformál az építészeti reprezentáció. A figurális alkotások többsége a XIX-XX. század fordulója után került ide, például Augenfeldné Gaiduschek Ilona síremléke Kövesházi Kalmár Elzától, vagy Kiss Józsefé Gárdos Aladártól. Szobrászati alkotások tehát itt is vannak, de kevéssé jellemzőek, emberábrázolással pedig egyáltalán nem találkozunk. A Kozma utcai temetőben ezzel szemben már kezdettől fogva jelen volt a szobrászat: mind az egyszerűbb, díszítő jellegű munkák, mind az állat- és emberalakok, vagy például Teles Ede már említett faragott csendéletei. Az embert ábrázoló síremlékek annyit megőriztek az archaikus tilalomból, hogy a megjelenített alakok elfordulnak, vagy eltakarják az arcukat; kiváló példa erre Perlmutter Izsák síremléke Szentgyörgyi Istvántól. Ettől a szabálytól valóban csak néhány kivételes síremlék tér el, és még ritkább, bár nem teljesen példátlan a portrészobrok alkalmazása. A neológ zsidó temetőkben tehát előbb a formai korlátok oldódtak fel, de a szemlélet még őrizte a bálványimádás bibliai tilalmának a diaszpórában megszigorodott örökségét (ezt példázza a Salgótarjáni utcai temető); később már a tartalmi-szemléletbeli korlátok egy része is eltűnt. A Kozma utcai temető szobrászati szempontból jelentős síremlékei közé tartozik még Barna Izidor sírja Sámuel Kornéltól, Bródy Sándoré Forgács Hann Erzsébettől, továbbá a Mészáros Lajos tervezte első világháborús hősi emlékmű. Megemlítendő Istók János alkotása, Kisteleki Ede síremléke, melyen egy elsősorban keresztény jelkép, a fiait saját vérével tápláló pelikán kapott helyet (szinte teljesen azonos párdarabja a Farkasréti izraelita temető Wiener-síremléke). Mindezzel együtt a fővárosi izraelita temetők falain belül a szobrászat alkalmazása mégis inkább gyakori kivétel volt, mint elterjedt szokás. Síremlékművészet a XX. század első felében A figurális síremlékek döntő többsége természetesen a XX. században is a keresztény temetőkben létesült. A budapesti síremlékművészet a századfordulós felvirágzást követően némileg elszürkült; a műfajt bizonyos fokú tartalmi kiüresedés és rutinszerű megoldások jellemezték. Az első világháború előtt gyakran felhasznált exkluzív kőanyagok - mint a svéd gránit vagy a carrarai 4’
