Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916

1916-01-28 / 4.szám

O JtóNYVS) M'fto y M' EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyószbizottmányok volt hivatalos közlönye. tíu W^a uluiL Előfizetési ára : Magyarországra : félévre 20 korona; negyedévre @2 korona. Más országokra: félévre 25 korona. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivatalához (V., Katona József-utcza 26.) czimezendök. 4. szám. Telefon-szám: 657. Budapest, 1916. péntek, január 28. 69. évfolyam. Megjelenik a budaoesti, alagi, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. TELIVEREK ÉJ UERJENÜEI A mai magyar lótenyésztés* Irta: Lövik Károly. A mai magyar lótenyésztés gerinczét az állami intézetek adják meg. Részben, mint irányító tényezők, részben mint tápláló források. Az állami tenyésztés erkölcsi czéija mintául szolgálni a gazdáknak, anyagi czéija pedig ménekkel ellátni az országot. Mindezt ideális formában.

1 Kevés ország van, a hol a fiscalismus annyira összeszövődik a magán ember érdekköreivel, mint nálunk. Sok néző ítélete szerint ez a módszer beavatkozás az egyéni gondolkodás és az egyéni tevékenység, sőt talán a személyes szabadság határaiba; vannak, a kik e gondnokság ellen tiltakoznak; a gyakorlatban azonban, a hol a dolgok értékét többnyire hasznuk és nem az ideológia állapítja meg, a rendszer jól bevált és helyes elvek, kellő szakemberek vezetése mellett, nyilván a jövőben is be fog válni. A legfontosabb érv, a mely a mellett szól, hogy az állam ne adja ki kezéből a gyeplöt, az, hogy a lótenyésztés állami, vagy mondjuk igy, nemzeti, honvédelmi érdek és igy a vezetés természetesen azok kezébe tartozik, a kik e tárgynak alkotmányos felelősség szempontjából is sáfárai. Anglia ma Európa egyetlen nagy állama, a mely az állami tenyésztést nem ösmeri, helyesebben nem ösmeri el s az egyénre s azok közösségére ruházza a honvédelmi föladatok megoldását, szolgálását. De épen Anglia az állam, a hol egyre erősebben domborodik ki a tudat, hogy a pótlovazás régen nem halad helyes mederben'

2 s a tenyésztés a piacz, nem pedig a honvédelem érdekeit nézi elsősorban. Messze vezetne e kérdés politikai és nemzetgazdasági elemezése. Bizonyos, hogy az egyén, a honpolgár a leghivatottabb rá, hogy a maga gazdasági függetlenségében és a haszon okszerű kapcsolatával lássa el a maga és hazája lónevelési szükségleteit. Ehhez azonban az kellene, hogy minden lótenyésztő szakértő is legyen, hogy kellő anyagi források álljanak rendelkezésére és hogy mindig csak a köz érdekét tartsa szem előtt. Ezek oly föltételek, a melyeknek mérlegelésénél sokan bizonyulnak könnyűeknek. Divat, üzleti szempont, elfogultság, téves nézetek, nem egyszer csökönyösség stb. a lótenyésztésnél talán még gyakoribbak, mint a gazdaság bármely más ágánál. És mikor a hibák megboszulják magukat, a kárt nem annyira az egyes, mint az összesség érzi meg. II. József volt az első, a ki nálunk átlátta és nyíltan bevallani merte, hogy fiscalismus nélkül a lóuevelés kellő vezetés és irány nélkül áll. Már a 48-as előtti időben lassan kijegeczedik az elv, hogy a gazdaságnak ez az ága egységes kormányrendet kiváu, s az alkotmányos időszak beköszöntésével ez a szempont egyre jobban előtérbelép. Egy helyes és méltá* XI. szemelvény Lövik Károly « Könyv a magyar lóról» c-zimü hátrahagyott müvéből. 1 Az állami ménesek czéija önmagukat feleslegessé tenni, mondja Justinus. 2 Az angol-bur háború alatt Angolországnak 368,603 lóra volt szüksége ; ezek között a szigetországnak csak 71,148 lovát találjuk, mig az Egyesült-Államok künynyen szolgáltattak 82,169 darabot. Tőlünk 30,421 darabot exportáltak e czélra. nyos elv sietett itt segitségiiukre. Az állam gondoskodása a magánosok és a köz érdekéről nálunk nem volt és ma sem zsarnoki. Határvonalai oly szélesek, hogy keretükön belül az egyén szabadon mozoghat. A tenyésztőnek elvei, kívánságai, akarata érvényesülésére széles alap áll rendelkezésére, a mely a nehéz gazdasági ló fogalmától a legnemesebb ló tenyésztéséig számos területet járhat be, s a párosításnál, felnevelésnél, értékesítésnél, szóval a részleteknél egészen szabad kezet ád. Az állami tenyészczél mindig az volt: jó és lehetőleg nemes lovat tenyészteni, a multat tisztelni, tapasztalatait felhasználni, a jövőt határozott vonalakban megrajzolni: Suaviter in modo : az állami beavatkozás a segitség, támogatás, az oktatás bélyegét hordta magán s ez az ügyesen megválasztott forma megtermette gyümölcseit. Ha Magyarország mai lótenyésztésének képét meg akarjuk rajzolni, nem mellőzhetjük, hogy elsőbben a múltra ne vessünk, ha csak röviden is — egy pillantást. Nem akarok visszameuui oly korba, a mely egyrészt kivül esik ellenőrizésünkön, másrészt talán a lóuevelés kezdetleges pontjára visz, azért alapul egy aránylag közel álló kort választok, s egybeu oly két forrást idézek, a mely a mellett, hogy kiváló szakembereket szólaltat meg, részben ismeretlen, vagy elfelejtett adatokat hoz fölszinre. Az első közlemény időpontja 1832; a szerző gróf Nádasdy Tamás ; a munka maga bevezetése az első Országos méneskönyvnek, a mely ma már csak egy-két példányban van meg

3. E könyv jelentőségéről más helyen részletesen emlékezem meg, annak bevezetését, a mely élénk és érdekes lótenyésztési képét adja a tizenkilenczesedik század korai éveinek

4, teljes egészében közölte már a Vadász- és Versenylap 1912. évfolyama. A másik érdekes forrás szintén a tizenkilenczedik század föntebbi időpontjáról kelteződik; ez gróf Széchenyi István idevágó irodalmi munkálkodása, elsősorban a Lovakral (1820.), majd pedig az ugyané tárgygyal összefüggő Néhány szó a lóverseny körül, a mely kilencz évvel később jelent meg a piaczon. E két könyvet tulajdonképpen mindenkinek ösmernie kellene, a ki nálunk lótenyésztési dolgokkal foglalkozik, mégis e munkák az idők folyamán lassan háttérbe kerültek. Ennek részben az az oka, hogy a könyvkereskedői forgalomból kiszorultak; ujabb kiadásuk tehát igen kivánatos lenne. Széchenyi: Lovakrul. Lovakrul czimü munka, mint azt a legtöbb olvasó nyilván tudja, gróf ^Széchenyi István egyik első, jelentős irodalmi próbálkozása, A könjv 1828-ban jelent meg, Pesten a hagyományos Trattner és Károlyi czégnél. Gondolatmenete rapsodikus dialektikus s már abban is különbözik a korabeli hippológiai munkáktól, hogy elsősorban a dolgok szellemét keresi és messzebbre menő következtetéseket von le. Az üayes debatter teljes fegyverzetében áll előttünk, minden közbeszólásra kész a felelettel, 3 Országos Méneskönyv. Szerkesztette gróf Nádasdy Tamás 1832. Múzeumainkból hiányzik, úgyszintén a lovaregyletek könyvtáraiból is. 1 Mint igen hasznos olvasmány természetesen ide tartozik Justinus is. Az ő munkája azonban 1884-ben újra napvilágot látott s igy nem szükséges azt részletesen ösmertetni. bizonyítékok tarka halmazát viszi tűzbe, könnyű, kellemes, mindig ötletes formában adja tudtunkra mondanivalóit. Ma is élvezetes könyv, ment az ósdiságtól. Gróf Széchenyi abból indul ki, hogy J828-ban a «ló állapotja hazánkban nem a legjobb karban volt.» A gazdáuak rossz üzlet a lónevelós, a katonaságnak nincs elég és főleg nincs elég jó pótlova; gazdasági, utazási, fényűzési lovaink szintje alacsony. Mig Angolországban ez időpont körül egy földrajzi mérföldre 326 ló esik (és időrendileg már jóval tul vagyuuk Eclipsen, Highflyerin, Sir Peleren stb.) nálunk e szám csak 112 darabra rug. Erdélyben 255-re. Kivitel nincs, a hazai piaczok ellátása sovány. Mindezek okát, Széchenyi abban látja, hogy a lótenyésztés nem jár haszonnal, hanem csak uri «gyönyörűség tárgya.» Igy tehát érthető, teszi hozzá, hogy csak annyi ménes van az országban, mint vadaskert vagy angol park. A táblabírói felfogásnak azzal akar véget vetni, hogy: a nobile officium helyett a nyereséget, a hasznot tűzi ki a tenyésztés ingeréül, vagyis a kérdést pénzügyi oldalára állítja. A nyereségkeresés eredendő emberi tulajdonság, a mely szorgalommal és becsületességgel párosulva mindig helyes gazdasági czél felé visz. «Ha a lótenyésztésből hasznot lehet várni — irja — akkor a lovak tenyésztésének sikere lesz; ha hasznot várni nem lehet, a hazában még fennálló ménesek is kevesebbedui fognak.» A haszon meghatározásánál Széchenyi a lehetőséget és a puszta tényt ügyesen hozza egy színvonalra. Abban a perczben, mikor a közönség a jutalmat, a hasznot megkívánja, vagyis annak reménységében bizik, állapítja meg, ez a rugó máris működni fog, s az óhajtó módból parancsoló mód lesz. E kissé koczkáztatott gondolatmenetet igen elmésen fűzi végpontjáig, majd a kivitel módját állapítja meg. • «A futtatásnál — irja — nem tudok jobb és igazságosabb módot, sok ló közéi a legjobbat kiismerni.» A mit tehát Justinus — nagyjában ugyanakkor — a pályázások neméről ir, tudniillik juryszerü jutalmazásul a látszólag a legjobb, de a verseuypályán a tényleg legjobb ló viszi el a babért, természetesen Széchenyi is vallja: «A futtatás, azaz inkább az a jutalom és nyereség, amelyre e réven szert tenni lehet, az az inger, amely a versenyfutó lónak tenyésztését mozgásban tartja.» Széchenyi ezután részletesen mondja el az angol lótenyésztés eredetét, történetét és a belőle háramló nyereség változatait. Az angol ló fejlettségét a kereskedelmi haszonban látja, sót: a pénzszomjbau, a melynek gazdasági értékesítését igen élénken magyarázza. «A becsületet — mondja — háborúban, a közéletben, a haza és az emberiség iránti kötelességek teljesítésében kell keresni; a gazdaságban csak a nyereség messzeségét kell tekintetbe venni. A legbecsültebb gazda az, a ki caeteris paribus, a földből legtöbb és legjobb terméket tud ós pedig tartósan kiteremteni.» Az angol ló tenyésztése — vonja le mindebből a következtetést — csak akkor lendült föl, mikor a'z jövedelmezővé vált, vagyis a haszon lehetőségét megadta. A jutalom lehetősége ott is éppen oly következményeket szült, mintha a jutalom s a nyereség máris bizonyos lett volna. Csatározásaiban Széchenyi a lóverseny sok apró területére, igy a fogadásokra is kiterjeszLegkőxeBsbbi számunk jövő héten, pénteken, jelenik raseg. — Ä mai szám ára 40 fillé»*.