Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916

1916-01-28 / 4.szám

46 kedik, s véleménye (ne felejtsük el, hogy a 19 ik század elején vagyunk 1) az, hogy: «a fogadásokhoz való kedv egy nemzetben több hasznot, mint kárt okoz». A helyes alapon álló kombinatív fogadás, irja, szellemi munka, vizsgálódások, következtetések, megfigyelések, törekvések terméke, s igy kell, hogy a «közértelmiséget emelje.» Épen nem ellensége teliát a fogadásoknak, föltéve hogy az nem pusztajáték, vagyis a tudatlanság koczkázata. E véleményével nálunk sokáig egyedül állt s még ma is harczolnia kellene érte. A lótenyésztés kereskedelmi oldalának mérlegelésénél Széchenyi sokat várt a «pénzért való liágatástól» is, a mely annak idején szintén idegen, sőt talán lenézett fogalom volt. Ez az eszménye egyébként gyorsan gyökeret vert. Érdekes, a mit Széchenyi a lónak a «futtatáshoz való elkészítéséről és a versenyzésről» ir. Alig van munka, a mely a mai napig világosabban irta volna körül az okszerű traininget. A tenyésztést, annak gyakorlati részét is behatóan ösmerteti. A tisztán való nevelésnek a hive, a beltenyésztésnek nem nagy barátja. «Angliában 3. világért sem engedik — irja — hogy közel rokou lovak párosuljanak». Ez persze tévedés és nyilván onnét ered, hogy a pedigreestikai adatokat e korban csak elvétve gyűjtötték, rendezték; nálunk egyáltalán nem állt megfelelő és áttekinthető gyűjtemény rendelkezésére. A valóság az, bogy a régi angol lónevelők, (erről más helyen részletesebbeu szólok) nagyon is számoltak a beltenyésztéssel, sőt azt nem egyszer túlzásba is hajtották. Az angol méneskönyv első kötetében épen nem nehéz oly adatokat találni, a hol a flu az anyját fedezi, az apa a leányát, a Betty Leedes esetét ma már lehet mondani mindenki ösmeri, a ki csak félig-meddig is érdeklődik a lótenyésztés iránt, Hogy pedig a tizenkilenczedik század kezdetén az angolok mennyire foglalkoztak a beltenyésztéssel, elég lesz Hannibal, Cardinal, Beaufort, Election, Pan, Pope, Phantom, Octavius, Smolenko, Blücher, akkori derby-nyerők és Scotia, Pelisse, Briseis, Morel, Sorcery, Manuela, Music, Minuet, Neva Landscape, Corinne stb. akkori Oaks-nyerők pedigreejére utalni. Igy tehát az, a mit a legnagyobb magyar a beltenyésztésről ir, ép oly kevéssé állja már ma meg helyét, mint az angol telivér eredetéről való fölfogás. (Az angol telivér tudniillik nem arabs mének és arabs kanczák párosításából indul ki, mint a gróf gondolta.) A kipróbálásnak Széchenyi nálunk egyik első és legbuzgóbb hive volt; a mit e tárgyról ir, ma is utolsó betűig megállja helyét. Szinte természetes igy, hogy a formalizmust kellő sorompók közé szorítja. «Eredeti hiba-e az, irja, ha egy ló, a mely már esztendős korában életpályájára lép, vén korában olyan hibákat visel testén, a melyektől az a ló, mely solia nem tett rendkívülit, ment ?» Széchenyi azután választja szét az öröklött és a szerzett tulajdonságokat és a próbát kiállóit lónak inkább hajlandó a hibáit megbocsátani, sem mint hogy a legelőn fölnevelkedett lovat kellő mérték nélkül a ménesbe ossza. A lótenyésztés gyakorlati részének legfontosabb tényezőit Széchenyi az éghajlatban, a takannányozásban, a mozgásban és a nevelésben látja. A legerősebb embereket — irja — oly helyeken láttam, a hol az ég tiszta, a levegő egészséges, az eledel bő volt, de a hol a lakosokat a viszonyok erős munkára és kifárasztó dolgozásra hónyszeritettek. Sem a gazdag, aki jól él, de sokat pihen, sem a szegény, a ki erősen dolgozik, de nem táplálkozhatik kellőleg, nagyon erős ember nem lesz». Ugyané elveket alkalmazza a lovakra is és — talán elsőnek — elveti azt a régi magyar elvet, hogy a «jó paripa terem». Itt is előretör a világos elme munkája, a mely nemcsak a végső okokig iparkodik eljutni, de azok hatását is mérlegelni tudja. Epen igy javarészt ma is megállja helyét, a mit a nagy magyar az okszerű párosításról ir. Az úgynevezett javitó-tenyésztés elvét — éles tekintettel — már 1828-ban elveti; a hihetőség sokkal nagyobb — mondja — liogy két szép testű állat egy szebb származottat fog nemzeni, mintha az állatoknak csak egyike vagy egyike sem volna szép». Tehát: okszerű kiválasztás! Apának is, anyának is, irja, meg kell hogy legyen a maga jó tulajdonsága. »A kanczának, mely hasában fiát oly sok ideig viseli, a leendő csikó testére tán több befolyása vau, mint a ménnek, a mely inkább a nem látható tulajdonságokat önti származottjába». «Mit kelleixe tehát nekünk tenni ?» kérdi végre könyve 161 ik lapján. A gróf újra fölvetvén az eszmét, hogy a lótenyésztés révén nyerni, még pedig szépen nyerni kiván és kirekesztvén a nagylelkűséget, meg a patriotizmust a számadásból, a következő feltételeket szabja: 1. Állandó és nagy versenydijak. 2. Alkalmas versenytér. 3. Gyakorló pályák. 4. Lótenyésztő egylet. 5. Méneskönyvek, versenyjelentések, 6. Fedeztetósi dijak. 7. Rendes lóvásárok. E pontokat Széchenyi tüzetesen megvilágítja. A mit a versenydijakról, a versenyek szelleméről ir, ép oly találó, mint a versenyterekről s a gyakorlópályákról való gyakorlati fölfogása. A helyes versenyzés által a megállapított gazdasági tételei ma is megállják helyüket, szintúgy a méiieskönyvekről Írottak. Eszmemeuete a gyakorlatiasság útjával kapcsolódik össze.. Tenyészszen ki-ki oly lovat — mondja egy helyen — a melyet vidéken legkönnyebben lehet nevelni, de a mely egyszersmind olyan is legyen, hogy ne csak ő elégedjék meg vele, de mások drágán meg is fizessék.» És tovább: «a jó gazda, ha Kínában ménest tartana s azt látná, hogy ott a fakókért kétannyit adnak, mint a szegény pejért, sohase vesződjék annak bebizonyításával, hogy a pejszin szebb, hanem csak fakókat nevelgessen eladásra; maga talán pejeu járhatna.» Ezzel ötletesebben nehéz a lótenyésztés gyakorlati oldalára utalni. A mi a vért illeti, tisztelője az arabsnak (későbbi munkájában már kevésbbé), de irja: «ítéletem szerint a mi lovaink tökéletesítésére az angol telivér alkalmasabb a keleti lónál, mert egyenértékű nemességgel több csontot, ideget és erőt önt származottjaiba.» Mindazonáltal nincs a keleti ló ellen, inert «bájos és kerek mozgása, nemes feje stb. annyira elragadó, hogy sokszor szinte elfelejtem, ugyan mily czélra lesz csikaja megfelelő, ha nem épen olyan lesz, mint nemzője.» A maga egyéni nézetét azonban gyorsan félretevén, leghelyesebbnek tartja, ha a tenyésztő se nem anglomanus, se arabsmanns, hanem tartson középutat s ha ki akar belőle térni, tegye meggyőződésből. De akárhogy próbálja is valaki szerencséjét, bizonyos, ha a kivánt előfeltételek meglesznek, «a léte nyésztésből egynek-másuak nagyobb nyereség fakadnak, mint ma » S ha előáll a szükség, hogy több és jó ló kell, a kereslet ép ugy meg fogja teremteni a kínálatot, mint a fogyasztás bármely más területén. Fölhívja tehát magyarjait, nyújtsanak kezet a munkához, mert «egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.» Gróf Széchenyi egy másik, a lótenyésztéssel és a versenyiigygyel rés letesen foglalkozó munkája a «Néhány szó a lóverseny körül.» Tulajdonképen felelet egy Pesti Mihály nevü umak a Hírnökben a lóverseny ellen tett kirohanására, s a raguzai berezegnek a telivérről nyilvánosan elmondott sajátságos nézeteire. Bár a debatfa Széchenyi eleme volt, ez a munkája nem áll oly magas színvonalon, mint a Lovakrul; a szerző legfontosabb érveit már az utóbbiban ehnoudotta és sokat ismételni kénytelen. A könyv nem ment a bágyadtságtól. Te: gelye neki is az, a mi a Lovakrulnak: a lótenyésztés főczélja a nyereség, a nyereség lehetősége. A lótenyésztésnek haszonnal kell járnia. Mintaképül Széchenyi Angolországot ajánlja, a hol a lótenyésztés gazdasági kérdés, mig nálunk nobile officium. A munka befejező részében Széchenyi a következő utakat és módokat köti honfitársai lelkére: Tovább haladni a megkezdett uton. Ujabb és nagyobb versenydijak alapitása. Uj versenypályák alapitása és a pesti pálya czélszerii javitása. A trainirozás ós a versenylovaglás naturalizácziója. Örök időkre kiterjedő gazdasági egylet megalapítása. A méneskönyvet és a gyepköny vet folytatni kell. Ujabb apamén'ek beszerzése. Pénzért hágatás. Lóvásárok. Produce-Stakes (Ivadékverseny). Soha ujat nem kezdeni, mig a régi nincs befejezve. Nyilvánosság. Fogadások. Az ügyhöz való értelem fejlesztése. Türelem. Hazafiság. Champion apaméneink kora. Tenyésztői körökben gyakori kérdés tárgyát képezi az, hogy fiatal vagy idősebb apamének alkalmasabbak arra, hogy velük a tenyésztésben kísérletezzünk. E kérdésbe bővebben be'ebocsájtkozni nem kívánunk, mivel itt igen sokszor az egyéni felfogás, divat, stb. vezényli a tenyésztőt, csupán a kérdés megvilágításául szükségesnek tartjuk statisztikai uton kimutatni, hogy a fedezőméneknél a kor igen csekély szerephez jut, főként, ha az apamén igazán klasszist reprezentál. Ezt legjobban bizonyítják kimutatásaink, 35 a melyek a monarchia pályáin és Angliában, év óta elsőként szerepelt apaméneket arra az időpontra kiszámított korukkal együtt tartalmazzák, amikor az illető stallion champion volt. Ausztia-Magyarország: éves éves 1881 Buccaneer 24 1899 Dunure 10 1882 Cambuscan 21 1900 « 11 1883 « 22 1901 Matchbox 10 1884 23 1902 Bona Vista 13 1885 Kisbéröcscse 8 1903 ' « « 14 1886 Buccaneer 29 1904 « « 15 1887 Verneuil 13 1905 « 16 1888 Gunnersbury 12 1906 Pardon 10 1889 « 13 1907 Matchbox 16 1890 Doncaster 20 1908 Bona Vista. 19 1891 Ruppera 15 1909 Pardon 13 1892 Doncaster 22 1910 Falb 12 1893 « 23 1911 Pardon 15 1894 « 24 1912 Raeburn 22 1895 Talpra Magyar 10 1913 Gouvernant 12 1896 Galaor 11 1914 « 13 1897 Zsupán 13 1915 Wool Winder 11 1898 Gaga 9 A kimutatásból megállapítható, hogy az apamének — az átlagot véve — a középkorian érték el pályafutásuk horizoutját, s csak kivételesen találkozunk fiatal apaménekkel. Igy 1885-ben a uyolcz éves Kisbéröcscsével s 1898 ban a kilencz esztendős Gagaval. Ez utóbbi 20 esztendőre tekinthet vissza s nem rég is a legkeresettebb mének egyike volt. Viszont az öregek közül nem egynek jutott a pálmai Az utóbbi esztendőkben szép példa rá Raebum, a mely 16éves koiában nem fisebb nagyságot adott mint Rascal. De ha a 80—90 es esztendők championjait nézzük meg, még sokkal kedvezőbb a mérleg az idősebbekre nézve. Igy Buccaneer, a mely 29 esztendős korában is élénk kereslet tárgya volt, azután Cambuscan és Doncaster — magas koruk daczára — évekeu keresztül ehampionok voltak. Az utolsó 15 esztendőben, Bona Vista volt az egyetlen, a mely öt óvben szerepelt el óként a jegyzékben, s legutoljára 1908-ban mint 19 éves. Ha most a telivér őshazájára, Angliára vetünk pillantást, hasonlókat tapasztalhatunk. Fiatal ott is kevés volt. 1890-beu St. Simon és 1902-ben ennek fia Persimmon kilencz éves korukban már elsők voltak. St. Simon különben a jelzett évtől kezdve két szezonon keresztül cliampionja volt Angliának s később 19 és 20 esztendős korában kerül hasonló minőségben egymásután társai fölé. Gallinule 21 esztendős korában harmadszor is championja lett hazájának, mig az utóbbi 32 év alatt Galopin volt a szigetországban a legöregebb apamén, a mely elsőséghez jutott. Először 1883-ban, majd 1889-ben ; kilencz év megszakítással 1889 ben, mint 26 éves vivta ki a championátust. Hermit — noha idős volt már — nem kevesebb mint hét éven kei észtül védte meg az elsőséget. Anglia champion-apaménjeinek életkoráról a fenti kimutatáshoz hasonlóan, az alábbi csoportosítás nynjt könnyen áttekinthető képet: An glia

: éves éves 1880 Hermit 16 1898 Galopin 26 1881 « 17 1899 Ormo 10 1882 « 18 1900 St. Simon 19 1883 « 19 1901 « 20 1884 20 1902 Persimmon 9 1885 « 2L 1903 St. Frnsquin 10 1886 « 22 1904 Gallinulo 20 1887 Hampton 15 1905 « 21 1888 Galopin 16 1906 Persimmon 13 1881) « 17 1907 Gallinule . 23 1890 St. Simon 9 1908 Persimmon 15 1891 « 10 1-09 Cylleno 14 1892 « 11 1910 « 15 1893 « 12 1911 Sundridgo 13 1894 « 13 1912 Persimmon 19 1895 « 14 1913 Desmond 17 1896 « 15 1914 Poly melus 12 1897 Kendal 14 1915 « 13