Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915

1915-10-22 / 64. szám

EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok volt Hivatalos közlönye. Előfizetési ára : Magyarországra: félévre 20 korona; negyedévre 12 korona. Más országokra: félévre 25 korona. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivatalához (V., Vadász-utcza 26.) czimezendök. 64. szám. Telefon-szám: 657. Budapest, 1915. péntek, október 22. 59. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje aiatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. • TELIM ÉS UEMEltyEH « 1.1... ií Egy kis természetrajz és történet.* Irta: Lovilc Károly. II. A mi a ló természetrajzát és történetét illeti, > nem czélom hosszabb fejtegetésekbe boesájtkozni. Ujat itt mondani még oly nagy tudósnak, mint Brehmnek is legföljebb részben sikerült, még , kevésbbé a másodrangú szakembereknek, a kik többnyire a relata refero álláspontjára helyezkednek. A hány modern hippológiai munkát olvasunk, többnyire mindig ugyanazokat a természetrajzi és történeti adatokat, kedves, régi ösmeröseinket látjuk viszont. Ennek oka, hogy a természetrajzban, a mely exakt és magas színvonalon, közel a tökéletességhez álló tudomány, nehéz uj következtetésekre jutni, mig a történelem, t. i. a mi a lovat illeti, régi auktorok idézeteire, továbbá ásatásokra, műemlékekre, kutatásokra támaszkodik, gyér forrásokra, a melyek azonfelül nem egyszer zavarosak is. Itt tehát már egy uj adat is óriási szerepet játszik, a miből önként következik, hogy e tárgyról nemcsak, hogy köteteket, de lapokat sem lehet írni, föltéve, hogy csakugyan ujat akarunk mondani. A mi a természetrajzi adatokat illeti, tudjuk az iskolából, hogy a ló a melegvérű geriuczes álhitok osztályába tartozik. Végtagjai páratlan ujjban végződnek (perissodactyla) s ezeknek egy-patás (solidungula) képviselője: a ló és a lóhoz hasonló állatok, az equidák. Ezek: a vad és szelid szamár, a zebra, a quagga, a tigrisló, a dsiggetai, az onager, többnyire fantasztikus állatok, a melyek az állatkertben is ritkák. Egyes kutatók vad-lóról, az u. n tórpánról is irnak: valószínűbb azonban, hogy ezek csak elvadult lovak voltak és maradtak. A vad ló eredeti alakját Bölsche is más kutatók szerint, a Przewalsky-ló (equus Przewalskii) mutatja. Miután már megemlítettem Bölsche nevét, kissé részletesebben akarok kitérni egy, a közelmúltban megjelent, élénk munkájára «Das Pferd und seine Geschichte.» Bölscbe Vilmosról meglehetősen elágazók a szakemberek nézetei. Vannak, a kik kiváló tudást látnak benne, mások journali-t.i-kommentátornak hívják (uj szó, nein a legmagyarabb, de az adott esetben kifejező), ismét mások esik jougleurt keresnek benne, a ki nagy ügyességgel dobálja a magasba a tudományos fogalmakat, bizonyítékokat, következtetéseket. Bárhogy ítéljük is meg: munkái érdekesek, színesek, gyakran regényszerüen hatnak. Nagy közön-ége van, munkái kelendőbbek sok ponyvaárunál, a mi maga is nyereség. «Das Pferd und seine Geschichte» czimü munkája hippológiai szakszempontból nem igen támadható meg. Látszik, hogy gondosan áttanulmányozta az anyagot; a hol modern tenyésztésről, lónevelésről van szó, ott semhogy eltévedjen, nem megy tul a kijegeczesedett fölfogás n, a a hol mégis bizonyta'anul érzi migát: óvatos. Az ilyen irói tulajdonságok többnyire általános jellegűek, s erre az álláspontra helyezkedve, * Szemelvény Lövik Károly «Könyv a maqyír lóról» czimü hátrahagyott művéből. bizalmatlanság nélkül lehet a vele együtt megjárandó útra indulni. Bölsche az idők legvégéig kalauzol, s arra a következtetésre jut, hogy a ló eredetileg apró, kutyanagyságu állat volt, a melynek lábai hasonlítottak az ember kezéhez. De még ennél is tovább megy, midőn kifejti, hogy az etnlós állatok általában mint keletkeztek. Kezdetben az emlős állat reptilia-szerü lény volt; aztán csőrös állattá lett és kölykeit tojás alakjában hozta a világra; majd elkezdte őket szoptatni és erszényében hordani. Most letette pikkelyeit és bőrt, szőrt kapott, és ezzel eljut a föntebb emiilett «ős-lóhoz», a melynek öt ujjas lába volt, és a talpán járt, nem a körmén. Ettől az állomástól a mai ló alakjáig Bölsche tarkán, soha ki nem fáradva irja le a ló lassú fejlődését, a mely ép oly érdekes, mint regényes Hogy az utazás természettudományi értékét megállapítsam : arra nem érzem magamat hivatottnak. Itt csak a vad-lóról akarok szólani. Bölsche nézete az, hogy a házi állat alakjába öltöztetett lovat nem kaptuk ajándékba a természettől, hanem az a vad-lóból vedlett át. A tárpán fölött ö is napirendre tér, a Brehm protegálta kulán fölött is. Bár nem tudja, hogy a középkori és későbbi okiratokban emlegetett «vad mének», «vad ménesek» mint tudjuk sem elvadult, sem vad lovakat nem jelentenek, hanem csupán azt, hogy a fedezés nem kézből történt, ezen a kényes ponton is ügyesen elsiklik. Bölsche a vad-lovat az equus Przewalskiiben leli föl. Mi ez a titokzatos állat, a mely fölött Schwarznekker és Müller még 1894-ben is- okosabbnak tartják napirendre térni ? 1879 ben Przewalski, egy orosz utazó, KözépÁzsia legvadabb vidékén találkozott vele először. A kirgizek e lovat régebben ösmerték és kertagnak nevezték, a mongolok takinak. A sajátságos állat kicsi volt, feje nagy, füle a lóéhoz, sörénye a zebráéhoz hasonló, farka felül rövid szórü és csak lent lófarkba átmenő. Szine a \ örösös és a fehéres közti; vastag lábai térden alul feketék. Csapatokban járt ötivel-tizenötivel, egy-egy idősebb mén vezette őket. Przewalski kétszer akadt össze egy-egy csoporttal, a nélkül, hogy lőhetett volna; más uton azonban egy koponyát és egy bórt tudott megszerezni. Büoliner zoologust a kérdés nem hagyta nyugodui, s azért expedicziót vezetett a vádló hazájába. Utja sikerrel járt; néhány élő kanczát hozott magával vissza, Oroszországba. Nemsokára Hageubeck, az állatkertek védnöke is útnak indul és 28 Przewalski-lovat fog el és itoz haza. Bölsche végül éléuken bizonyítgatva azt a nézetét fejezi ki, hogy az equus Przewalskii nemcsak mai területén, de régebben nemcsak Ázsia nagy részén, hanem Európában is vadul száguldott szerte. A Przewalski-ló és az előtte tárgyalt állatok élete és sorsa azonban messze fekszik muuxám gerinczétől és fölöttük annyival inkább térhetek napirendre, mert számos, nagy szorgalommal egybeállított szakmunka van, a mely ezt a kérdést már előttem részletesen megvilágította. Igy még csak annyit, hogy az equidák egymással párosíthatok, az uj ivadékok azonban egymással párositva terméketlenek. Az öszvérről ez köztudomású. E terméketlenséget ujabban biológiai uton magyarázzák meg, elsősorban a mendelisták. A mendelismusról később bőven lesz módom beszámolni. A ló keletkezését, vagyis a földön való megjelenését, akármily messzire kövessük isBölschet, még mindig elég homály takarja. A mithológia itt gazdag anyagra talál, a melyet nem is mulasztott el kihasználni. Bőven válogathatunk a színes és elmés legendákban. Neptun állítólag ugy jutott volna a ló megteremtésének eszméjéhez, hogy Minervával összekülönbözött, kettőjük közül ki adja meg Athén nevét ? Az Olympus ügydöntőit, hogy a keresztelési jog azt illesse, a ki az emberiségnek hasznosabb lényt alkot. Minerva megteremtette az olajfát. Neptun, a földbe döfvén szigonyát, a lovat. Az istenek Minerva javára szavaztak, valószínűleg csak az udvariasság hatása alatt; egy mai plebiscitutn nyilván a ló javára döntene. Az indus legenda, a meleg képzelótehetségés a hideg okoskodás e sajátságos terméke szerint Visnu az összes állat-alakokon keresztülvándorolva, végre — közvetlen mielő t istenné lett — a legtökéletesebb állati lény, a ló alakjába bujt. Az arabok szerint .pedig az isten igy szólt volna a déli szélhez: «Elő lényt akarok belökd teremteni; sűrűsödj meg!» Egy maréknyi megsűrűsödött szélből lett aztán a ló. Edda szintén magának követe'i az elsőséget, hogy a lovat megteremtette; a groteszk fantáziájú japánok szerint pedig egy verekedésnél a napkirálynö öcscsét megölték és az ő fejéből alakult ki a ló. Hasonló legendák tömegesen keringnek az egyes népek mithológiájában; a ló minden egyes esetben bizonyos szellemi polezon áll. A valóság az, hogy a ló legrégibb hazáját sem ösmerjük, nemhogy keletkezését. Valószínű, hogy Kis-Ázsia volt a ló kiindulási pontja, ez azonban szintén csak tapogatózás. Hogy menynyire bizonytalan alapon állunk e tekintetben, az mutatja legjobban, hogy sokáig Amerikáról azt hittük, hogy nem volt lova, miután fölfedezésekor nélkülözte azt. Későbbi kutatások azonban bebizonyították, hogy Amerika tertiär és diluviális területei equidák nyomait mutatják, -és épen nincs kizárva, hogy az újvilág a ló igazi hazája. A mikor az ember a történelem keretébe lép, a ló is ott áll mellette. A kínaiak régi szent könyvei már megemlékeznek a lóról; a Shang dinasztia története (kb. 2000 esztendővel Kr. e.) mondja, hogy a mandarinok lovagoltak. Az ó-szövetség azt jelenti, hogy József alatt Egyiptomban már voltak lovak. A zsidókat Pharao lovakkal és kocsikkal üldözi (Kr. e. 1500-ban). Mindez és hozzá hasonló adatok nehezen ellenőrizhetők, határozott útmutatót pedig nem adnak. Bizonyos, hogy a trójai háboru idejében a lovak nevelése és idomítása már meglehetős magas színvonalra emelkedett. Xerxesnek is, jeles lovassága volt. Az olympiai versenyeken elég sokat követeltek a lótól is. Xenophon érdekes munkája a lovaglásról sok tekintetben ma is megállja helyét. Italia régi lakói, az etruskok szintén ló-barátok voltak; Tarquinius Superbus czirkttsza azt bizonyítja, hogy a rómaiak a lovak kipróbálását nem vetették meg. A lovasszelletn tulajdonképeni megteremtője azonban Caesar, a minthogy később is csaknem minden nagy uralkodó raczionális sz?retettel fordul a ló felé, a mely hadseregének egyik neves tényezője. A mi a régi lovak alakját illeti, egykori mű Legközelebbi számunk pénteken Jelenik meg. — A mai szám ára 4*J fillér.