Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904
1904-05-16 / 40. szám
297 előtt is 8—10 fontja volt Bob Adams ellen, mig ez a hosszabb távolságon is circa öt-hat fonttal verte meg Hadúrt, ép ugy mint a Nemzetiben. A mit pedig a Királydij lefutása után mondottunk, hogy t. i. három igazi Derbylovunk van csupán, (Blocksberg, Con amore és Ma) s hogy a többiek csak a jobb második osztályba tartoznak, azt ez idő szerint is fenn kell tartanunk s az Alagi dij mit sem változtathat véleményünkön. Az természetes, hogy Blocksberg mai szép győzelme után — mely alkalommal bebizonyult, hogy a Királydij eredménye teljesen helyes volt — a derby első favoritejává lépett elő s ámbár nem fér hozzá kétség,Ihogy Blocksberg ez, szerint tényleg leglegjobb háromévesünk, azért a derbyt, mely csak juniusban lesz futva, miután addig még sok viz fog folyni a Dunán — meg nem nyerte meg. A Fóthi handicap nyolczas mezőnyében a Gödi handicapban mutatott formája alapján Deli volt a favorit, de fogadták South Start és Retourt is. A start nem a legjobban sikerült, mert Retour, Bátran és Futótűz több hosszal feküdtek a mezőny mögött, melynek élén Veruda, Gute Gabe, Rengő és Deli haladtak. Az egyenesbe fordulóba Veruda és Gute Gabe, majd Rengő eltűntek, s ekkor Deli mellé South Star jött fel. A két ló erős finisht viva jött a czél felé, mikor a hátvédből Futótűz jelent meg, mely elhagyva a vezetőket könnyen két hosszal nyert Deli ellen, mig South Star két hosszal lett harmadik Retour előtt. A Nyeretlen kétévesek versenyében nyolcz ló vette fel a harczot. Az eddig mutatott formák alapján Corea volt a kedvencz. Egyszeri hibás kísérlet után, melynél Rézi és Rosette kivételével a lovak majdnem a könyökig jöttek, Rézi, Rosette és a külső oldalon Corea ugrottak el legjobban. A távoszlopnál Rézi és Corea elhúztak a mezőnytől és fej-fej mellett vágtattak a czél felé, melyet holtversenyben értek el Donio Sabuk és Rose Bernd előtt. A Mravik dressznek a meetingen elért fél győzelme azonban nem soká maradt az övé. A finish hevében ugyanis Rézi lovasa, Milburn, Corea lovasának Seidemannak a kezére ütött, miért ez óvást emelt. Az óvásnak az igazgatóság helyt adott és Rézit disqualifikálta. Igy másodiknak Donio Sdbukot, harmadiknak Rose Berndt helyezték. A Nyeretlen kétévesek eladó versenyének 11 pályázója akadt. A már ismételten jó formát mutatott Duna keresett kedvencz volt. Adott jelre Duna, Vagy-vagy, Alaricli, Per és Heidelbeere álltak a mezőny élére. A távoszlopnál Duna fél hossz előnyt biztosított magának és azt erős küzdelem után meg is tartotta Heidelbeere ellen, mig harmadik öt hosszal Per lett a felpullolt mezőny előtt. A 2400 méteres távolságú Handicap volt a az utolsó futam, melyben Torquemada volt a favorit. Torquemada vezetett Nogooddal, mig Carmin hátul tartózkodott. Az egyenesben a két vezető verve volt, s ekkor Amras állt az élre, majd Carmin kezdett jönni, de a korlátnál nem találván helyet, támadása már késő volt, mert fejhosszal verve maradt. Hat hosszal hátrább Tavnhäuser mérsékelt harmadik. Duplacsövű puskák, kakasokkal vagy azok nélkUI, valamint önfeszUlő — hármasok . a JageMéle egy ravaszu készülékkel (szabadalmazva az összes államokban.) = Ausztria-Magyarország főraktára = PETERLONGO JÁNOS, fegyvergyára Innsbruckban 72 szám. (Tirol) Árjegyzék ingyen. ifiiff» jíáfflw lä/ÄL MBäSt ifS&jL ifiiSi A tizedik nap. A tavaszi meeting utolsó előtti napjának megnyitó futása a Nyeretlenek versenye, melynek 1800 méter távolságán az eddig nagy dijakban futott Lennoxnak adjuk az első esélyt Gondos és Santoy előtt, de Fergetegtöl is jó futást várunk. A 2000 méteres Eladóversenyben nagyon közepes a társaság s a hét nevezett ló közül Tyrann győzelmét várjuk Monna Vanna előtt. A Háromévesek handicapjáról nincs sok mondani valónk. Victor, a mely a Háromévesek nagy handicapjeben figyelemreméltóan futott, 53} kilóval oly jól áll súlyban, hogy inkább csak egészség kérdése, vájjon a mén megnyeri-e a versenyt. Miután Victor április 12-dike óta nem futott, bizonyos tartózkodással kell iránta viseltetni s ha nem állana allright a starthoz, Bogár veszedelmes ellenfele lehet. A Tavaszi Kisérleti verseny jelentőségéből sokat vészit ugyan, hogy csak háromévesek állnak starthoz, de tekintve azt, hogy a pályázók között kimagasló egyedet nem találunk, a futást teljesen nyíltnak kell tekinteni, s igy érdekes küzdelemre van kilátás. Az idei formák alapján az ezer méteres távolságra feltétlenül Pusztán mutatta a legjobb formát, de a Guerrier mén az Árok dijban lanyha formát mutatott,- s igy határozottan nem lehet benne bizni. Jó formákat mutatott az idén Tepp is, úgyszintén nem lehet elsikiani a gyors Montana esélye felett sem. Gombást tavalyi formái ajánlják, hasonlóképen Columbiának is van valamelyes esélye, Ezerkilenczszázegy ellen azonban at utóbbi idők nehéz versenyei szólnak. A verseny nyilt jellegét szem előtt tartva, a helyezést illetőleg „tipünkj Tepp, Pusztán, Gombás. A Ruperra dijban öt kétéves találkozik. Az első esély Michelangeloé, mellette Bakancsos érdemel figyelmet. A Nyeretlen kétévesek eladóversenyében 19 ló futhat s itt előreláthatólag nagy mezőny áll a starthoz. Amie, Alarich, Boite á surprise, Télizöld és Heidelbeere ama lovak, melyek közt a győztest keresni kell, Jelöltünk a báró Üchtritz istálló Amie előtt. A napot 1400 méteres Welter Handicap rekeszti be. Két csoportra osztva a résztvevőket, az idősebbek közül Sardou és Jövőre érdemel figyelmet, mig a háromévesek sorából Pajtást, Coraliet és Kinost tekintjük chanceos lovaknak. A győztest Fojtásban keressük Kinos és Coralie előtt. Pension Anglo-Américaine. Ouverte nouvellement. Grand luxe et comfort, cuisinier frangais, domesticité bien stylée. Concert pendant le five o'clock tea. Vlenne, IX., Ferstelgasse 6. Seulement pour le beau monde. English-AmeriGan Pension. Reopened, endowed with the finest luxury and comfort. French cook, properst service. — During the five o'clock tea concert. Vienna IX., Ferstelgasse 6 For the High Life only. Anglo-Américaine Pension. Ujonan megnyitva, a legelőkelőbb luxussal és kényelemmel berendezve, franczia konyha, iskolázott szolgaszemélyzet. Five o'clock tea alatt hangverseny Bécs, IX., Ferstelgasse 6. For the High Life only. ifffiffi 1 Programm. Budapesti versenyek 1904. Tavaszi meeting. Tizedik nap. Kedd, május 17. I. Nyeretlenek dija 3000 K. a győztesnek, 800 K a 2-iknak, 300 K. a 3-iknak 3é és id. nygretlen lovak számára. Táv. 1800™/. (13 aláirás.) 1.Mr. Albert Wood 3ó stp her Vyllar 50 2. Blaskovich Ernő ur 3é s m Gondos 51% 3. Dreher A. ur 3é s m Boskó 51% 4. Egyedi L. ur 3ó p m Kilmore öl 1/« 5. Br. Herzog M. 3ó s k Santoy 50 6. Mr. Lincoln 3é stp m Rengő 51 % 7. Mautner V. ur 3é sz in Verdun 51% 8. Mravik Pál 3é s m Angolna 51% 9. Hg. Pálffy M. 3é p k Blue Sea 50 10. Somosi ménes 3é s m Persurprise 51% 11. Br. Springer G. 3é p m Lennox 51% 12. Gr. Wenckheim D. 3é p m Fergeteg 51 V« 13. Zombory R. ur 3é p m Calderon 51% Tip: Lennox— Gondos II. Eladoverseny. 2000 K. a győztesnek, 300 K a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. Bé és id. lovak számára. Táv. 2000T (7 aláirás.) 1. Mr. Albert Wood 3é stp k France 44 2. Egyedi A. ur 3ó s m Pugris 45% 3. Egyedi L. ur Bé p k Bona Grazia 48 4. Mravik Pál 3é s m Tyrann 49% 5. Gr. Pejacsevich A. 3é st,» k Monna Vanna 44 6. Schosberger L. ur 3é p k Elegendő 44 7. Gr. Wenckheim D. 3é p m Amarra 47% Tip: Tyrann— Monna Vanna III Háromévesek-Handicapja 1000 K. a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak Táv. 1600™/. (14 aláírás.] 1. Boross J. ur s k Bogár 60 2. Petanovits J. ur p m Székely 58 3. Br. Herzog M. s k Santoy 57% 4. Br. Üchtritz Zs. s m Victor 53% Tip: Victor— Bogár IV. Tavaszi kisérleti verseny. 10,000 K. a győztesnek, 1600 K. a 2-iknak, 600 K. a 3-iknak. 2é és 3é mének és kanczák számára. Táv. 1000™/. (10 aláiiás.) 1. Gr. Arco-Zinneberg M. 2é p m MichelangelobO 2. Oi. Festetics T. 3é p m Harczos 65 3. Br. Herzog M. 3é s k Columbia 63% 4. Br. Königswarter H. 3é p m Tepp 65 5. Petanovits J. ur 3é s k Montana GS 1/« 6. Rohonczy G ur 3é p m Ezerkilenczszázegy 65 7. Schosberger L. ur 3é s m Gombás 65 8. Br. Springer G. 3é p m Pusztán 65 9 3é s k Fonóka 63% 10. Hg Taxis M. E. 3é p m Frundsberg 65 Tip: Tepp—Pusztán V. Rnperra-dij. 4000 K. a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak- 2é mónek és kanczák számára. Táv. 1000™/. (5 aláirás.) 1. Gr. Arco-Zinneberg M. p m Michelangelo 58% 2. Egyedi A. ur s m Bakancsos 58% 3 . p m Nászuram 56 4. Mr. Lincoln s k Xama 54% 5. Mravik Pál p k Rézi 54% Tip: Michel Angelo—Bakancsos VI. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 2000 K a győztesnek, 300 K. a 2-iknak, 200 K. a 3-iknak. Táv. 1000®y. (19 aláirás.) 1. Gr. Batthyány E. p m Mind me 58 2. Gr. Degenfeld I. p k Télizöld 46% 3. Egyedi A. ur p k Mente 51% 4. Egyedi L. ur p k Penniless 51% 5 . s her Alom 46% 6. Gr. Esterházy M. M. p k Kocsonya 46% 7. Gr. Fries M. p k Heidelbeere 51% 8 . s k Immortelle 56% 9. Györgyei M. ur p m Áram 48 10 Br. Herzog M. s k Amie 51% 11. megyeri Krausz L. ur p k Megy er 46% 12. Mr. Lincoln p her Per 46% 13. Mravik Pál s m Calabrias 53 14 . s m T cz. 53 15. Gr. Pejacsevich A. p k Kapor 46% 16 . s k Vagy vagy 46% 17. Hg Taxis M É. s k Waluga 46'/« 18. Br. Üchtritz Zs. 8 m Marich 53 19 . s k Boite á surprise 51% Tip: br. Üchtricz ist—Amie VII. Welter-Handicap. 3000 K. a győztesnek, 1000 K. a 2-iknak, 400 K. a 3-iknak. 3é és idősb, lovak száirára. Táv. 1400™/. (21 aláirás.) 1. Gr. Teleki L. 4é p k Jövőre 62 2. Br. Üchtritz Zs. 5ó s m Sardou 59 3. Jankovich B. Gy. 3é 8 m Pajtás 56'/« 4. Dreher A. ur 3é p m Bútor 55'/« 5. Mr. Albert Wood 4é s m Win 50'/, 6.Br. Herzog M. 3é s k Coralie 49'/« 7. Blaskovich Ernő ur 3é a m Gondos 49'/« 8. Gr Orssich P. 3é p m Flying Dragon 47'/« 9. Schosberger L. ur 3é p k Kinos 46 Tip: Pajtás—Coralie