Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-12-24 / 109. szám

I

ООН deczember 24 783 Van Dusen. Még egyszer az országos lótenyésztés kérdéséhez. Л lótenyészbizollsági elnökségben collegám, Hunkár Dénes úr jónak látta a «Köztelek» í)8-ik, s a «Vadász és Versenylap» 107-ik számában, sikra szállani azon értekezlet tagjai és emlékirata zllen, a mely ez évi augusztus 17-én gyűlt volt össze. Nem kívánhatom, sőt egyáltalában nem is kívánom, hogy t. collegám velem mindenben egyetértsen a lótenyésztés problémáit illetőleg. Egyet azonban azt hiszem, kölcsönösen megkívánhatunk, söt megkövetelhetünk egymástól épp ugy, mint bárkitől, t. i. azt, hogy mielőtt valamit állítunk és mielőtt állításaink következtetéseit bocsátjuk közre, a lehető legtágabb körű és lehető legscrupulosusabb kritikának vessük alá az okfejtéseink és ítéleteink alapjául venni szándékolt tények minemüségét a valódiság szempontjából. Nekem ugy látszik, mint, ha tisztelt collegám, — már nem tudom szándékosan-e, vagy csak elnézésből, — ezt a postulatumot figyelmen kivül hagyta volna. Szivesen fültételezem az elnézést, mert lehetetlen elhitetnem magammal azt, hogy tisztelt collegám a magyar közönségnek a betűtől, a dolgok históriai és logikai alapjainak kutatásától való idegenkedésére s ebből folyólag, minden egy bizonyos jóhiszemű határozottsággal odavetett állitásnak kritika nélkül való elfogadására irányuló hajlamára kontóznék. No de térjünk a dologra. Tisztelt collegám legalább is visszás helyzetnek tartja, hogy lóneveléssel egyáltalán nem foglalkozó urak akarják theoretikus elvek szerint irányítani állami lótenyésztésünket. Ez persze első sorban az én csekély személyemnek akarna szóllani, — közbevetőleg mondva, absolute alaptalanul, — azonban miután én csak papírra vetője voltam azon urak nézeteinek és kívánságainak, a kik 1903 augusztus 17-én értekezletre gyűltek össze, egyenesen ö reájok vonatkozik. Emlékezetébe idézem tehát tisztelt collegámnak az értekezlet tagjainak nevét a következőkben : gróf Batthyány Elemér, a Magyar Lovaregylet elnöke, mint értekezleti elnök, Bacsák Z-igmond ezredes, a budapesti hadseregi lóavató bizottság elnöke, Beniczky Ádám a Pest vármegyei lótenyészbizottság elnöke, Fogthüy János a Hajdú vármegyei lótenyészbizottság elnöke, gróf Forgáeh István, gróf Forgácli László, Lipthay Béla, a Szabolcs vármegyei lótenyészbizottság elnöke, gróf Nádasdy Ferencz, báró Podmaniczky Géza, báró Sennyey Géza, gróf Szápáry György a Jász-Nagy-KunSzolnok vármegyei lótenyészbizottság elnöke, gróf Szápáry Iván, báró Üchtritz Zsigmond, Zoltán Sándor, végül pedig szerény jómagam, mint az értekezlet előadó jegyzője, a ki egyúttal Abauj-Torna vármegye lótenyésztési bizottságának is elnöke vagyok. Elárulom az ugy látszik eddig nagy titkot, hogy ezek az urak, az egyetlen Bacsák ezredes kivételével, igen is, valamennyien lótenyésztők és lónevelök, még Szápáry György grófot és csekélységemet sem véve ki, annak daczára, hogy az a ménes illetőleg kis számú tenyészet, a melyekben legutóbb nevezett kettőnk üzi a practikus hippologiát, nem a mi neveink, de közelálló családtagok neve alatt szerepel a báró Podmaniczky Gyula állal összeállított hivatalos kiadványban. Csak is annyi tényszerűség van tehát tisztelt collegám vonatkozó adatában, hogy Bacsák ezredes nem foglalkozik közvetlenül lótenyésztéssel. De a kik az ezredes szerepkörét és legislegelsö rangú szaktudományát, gyakorlatát ismerik, talán szivesen fogják velem együtt kérni az absolutiót a jó Isten előtt részére azon vakmerőségeért, hogy részt vett oly értekezleten, a melyik az országos lótenyésztés kérdéseit tárgyalta. Az összes jelen voltak részéről beismerhetem, hogy Noniust nem tenyésztenek, s talán ezért vonta meg tőlük tisztelt collegám a lótenyésztő qualificatióját, de hát kegyeskedjék concedálni, hogy nemcsak a Nonius tartozik a négylábú egy patások állattani rendébe, hanem sok más species között talán az is, a mit magamfajta szük látkörii emberek telivér meg félvér alatt értenek. S lia megengedi, hogy a telivér meg a félvér is ló, akkor legyen szabad néhány lónevet ide iktatnom azok közül, a melyeket a fentnevezett urak egyik-másika tenyésztett. Nem kívánom különben, hogy a felsorolandó tenyésztményeknek tisztelt collegám valami értéket tulajdonítson, de hát ha akad olyan ember is, a ki valami kis értéket még is fog concedálni azoknak? — Tehát: 1. Gr. Battyhány Elemér neveltjei : Gaga, Ganache, Mindig, Vice- Versa, Rendetlen ; 2. Beniczky Ádáméi : Ordur, Rio 'Pinto ; 3. Gi-. Forgáeh Istvánéi : Theorist, Szélvész, Typhoon, Délczeg, Kurucz, Labancz, Kisasszony, Korgószél, Szeszéig, Pázmán ; 4. Gr. Forgáeh Lászlóéi : Amaranthus, Harry Ilall, Athos ; 5. Lipthay Béláéi : Ex-Lex, Vielliebchen ; 6. Gr. Nádasdy Ferenczéi : Game Cock, Count Zdenko; 7. Báró Podmaniczky Gézáéi : Vocations, Jacobinus, Jász, Ma ; 8. báró Üchtritz Zsigmondéi : Benczúr, Achilles II.. Pity the Blind, Ignácz, Kozma, Bogdány, Max, Ignatieff, Passe Partout, Aachen, Lili, Bon Amie, Kingdom, Ez csak hirtelenében összeállított szemelvény a a kissé tágabb körben ismeretes nevekből, de hol marad még a telivér és félvér méneknek az a tömege, a melyet ezek az urak a nemzeti vagyon kiszámithatlan előnyére, az országos lótenyésztésnek adtak ? Nem ismeri el tisztelt collegám az augusztusi értekezletet mérvadónak, és pedig két okból. Először, mert kis körre terjedt, másodszor, mert az én «igen szép, ideális» eszméimet fogadta el, bár (sic !) azokban némelyekkel egyetért. A kis kört illetőleg, az értekezlet jegyzőkönyve ad felvilágosítást, méltassa t. collegám figyelmére. Hogy mérvadó volt-e az az értekezlet vagy nem, az tisztán izlés és vélemény dolga, a mely téren én nem akarok senkire sem ráoktroyálni semmi nézetet sem. Én például, s talán még mások is, egy bizonyos szerény mértékig illetékesnek szivesen fogadom el oly értekezlet egyértelmű nézetét, a melyben — a már fentvázolt tenyésztői minőségen felül - a Magyar Lovaregylet elnöke, a budapesti, a mándoki, a bélyi falkák masterei, a hadsereg egyik első rangú capacitása vettek részt és több közülök 30—40 év tapasztalatára hivatkozik, a vadásznyeregben, a bakon, a ménesben, a lovasságnál őszült meg, és bizonyosan több és jobb lovat tenyésztett, lovagolt és hajtott, mint mi ketten összevéve. Igaz, hogy — nekem legalább — egy bizonyos fokig kétségtelenül imponál, ha valaki nem ismer tekintélyt, hanem csak saját egyéniségében és ennek képességeiben van absolut s mindenek fölött álló bizalma. De hát egyrészt a tekintélyek kritika nélküli követése, másrészt minden, még oly jogosult tekintélynek is elvetése, e két szélső álláspont között van egy természetes középút s nekem ugy látszik, mintha ezen középút követése volna helyes. Éppen, mert a lótenyésztés gyakorlati tudomány, van jelentékeny és döntő jogosultsága az öregebbek, a tapasztaltabbak tekintélyének, a kiket olyan túlságosan magas Nonius hátáról lenézni, én részemről nem mernék. A második ok, a miért az értekezletet nem fogadja el mérvadónak tisztelt collegám, az, mert az «különben is» az én ideáimat fogadta el. Ha ez ugy állana, mint a hogy nem áll, ezt én subjective méltán tartanám legnagyobb büszkeségemnek, de azért teljes készséggel ismerném el bárkinek jogát arra, hogy ezen supponált okból megtagadja teljesen az értekezlet mérvadó voltát, már t. i. saját maga individuális szempontjaiból. A baj ez esetben azonban csak az, hogy tisztelt collegám nem gyakorolta a kellő kritikát ezen föltevésének valódiságát illetőleg, mielőtt közrebocsátotta. Azoknak az uraknak semmi, de éppen semmi szükségük sem volt és nincs az én szaktudományomra, az én ideáimra. Azok az ideák nem ujak. A mióta az emberek kritikával, jelenségeket megfigyelő, okokat kutató, hasonló esetekről elveket abstraháló, ezeket ujabb esetekre alkalmazó ésszel tenyésztenek lovat, a mióta egyes tenyésztők a magok tapasztalatait följegyezték, az utódokra átszállították, azok az állítólag az én szük agyambam termett (deák nagyon is ismeretesek a lótenyésztők között. És ha azon értekezlet tagjai megnyugodtak abban az Írásbeli szövegezésben, azon csoportosításban,összeállításban, a melyet én adtam az ő nézeteiknek, s a mely munkálattal én teljes meggyőződéssel és passióval foglalkoztam, ez lehet egyéni izlés és bírálat tárgya, sőt szivesen kérek elnézést kifejezési módon tökéletlen voltáért, mert hiszen — és ezt talán édes mindnyájunkra lehet alkalmazni, — mindenki ugy ir. a hogy épen tud. Csak arra kérem, ne kisebbilse az értekezlet többi tagjának tudományát azzal a föltevéssel, hogy nekik éppen az én tudományomra volt vagy volna szükségük. Még egyet, mielőtt a «személyes kérdések» terét ' elhagynám. 1 Tisztelt collegám nem tudja, mennyi csikót neveltem, s ezek közül hányat lovagoltam, bajtoltam be eladásra. Elárulom : kevesebbet, mint ö és pedig még csak nem is állítva őt szembe ugyanezen kérdéseket illetőleg, az értekezlet tagjainak aránytalanul nagyobb számával, nem kérdezve ö löle, hány Derby-nyertest, vagy általában sikeres versenylovat, hány kiváló és hírneves vadászlovat, hány «Átliost» tenyésztett, hány versenyben, hány falka után lovagolt, hány kiállításon nyert tenyésztményeivel kitüntetési, söt azt sem kérdezem tőle, miért nem tenyészt ö is a dicsőített mezöhegyesi mének és specialiter Noniusolc után. Mindezt nem kérdezem, egyszerűen azért, mert semmi közöm hozzá. De egyet azért mégis kérdezek töle, előre is kérve, hogy léire ne értsen és kérdésemet tokintse tisztán akadémikusnak, minden vonatkozás nélkül akár ö reá magára, akár reám. Nem képzeli lehetségesnek azt az esetet, hogy egyik ember kisebb számú esetet alaposabban és ezért gyümölcsözőbben tud megfigyelni, kevesebb számú esetből helyesebb következtetést tud levonni, származtatni és másokkal is közölni, mint egy másik, sokkal több eset nyomán ? Ugy-e bár ez lehetséges. És kizárólag ezt a lehetőséget kérem concedáltalni. Tehát azt legyen szivos tisztelt collegám, már csak méltányosságból is megengedni, hogy a mennyi joggal és - megengedem - első pillanatra plausibilis czélzattal intézi hozzám kérdését, ugyanannyi joggal és plausibilis czélzattal intézhetné a kérdést ö hozzá az értekezlet tagjai közül legalább is az a nyolez uri ember, a kik által tenyésztett lovak neveit fentebb elsoroltam. És most még néhány szakszerű észrevételt. A «Nomus»-l t. collegám hangsúlyozottan csakis elnevezésnek mondja és azt erös angol félvérnek állítja. Ezzel csak ismétli a legújabb hivatalos álláspontot. Ebben én egy bizonyos fokú közeledést látok az általam is képviselt állásponthoz, t. i. ebből az a subjectiv impressióm származik, mint ha azt az elnevezést egy bizonyos fokig restellni valónak tartanák s azt mondanák : «Kérem, hiszen az a Nonius nem az a hitelevesztett Nonius többé, csak úgy hívják, de valójában angol félvér». Sajnos, hogy az adófizető, tehát az állam közjövedelmeinek hováforditásához hozzászólni föllétlenül jogosult misera plebs contribuens előtt a Noniusolc hiteles pedigreeje egy jól lepecsételt titok, nem abban az értelemben ugyan, mintha egyes concrét esetekben a legnagyobb előzékenységgel nem közölnék a ménesparancsnokságok egyes egyedek családfáját, de abban az értelemben, hogy nincs oly hivatalos kiadvány, a melyben az állami ménesekben működött és működő nem angol telivér mének pedigreeje, az illető ménesek keletkezésétől fogxa, egy gyűjteményben volna, a tudomány (a mi lótenyésztés terén egyértelmű a gyakorlattal, tehát élesen megkülönbözletendő az elmélettől; közkincséül közrebocsájlva. És igy a kutató kénytelen igen is fogyatékos forrásokhoz nyúlni, mint például az évenkinti ménkathalogus. Kutassunk tehát ebben. A folyó 1903-ik évben állomásokon, bérben és a mezöhegyesi tájfajtatenyésztés szolgálatában 492 olyan Nonius mén állott, a melyik állami lólenyészintézetben neveltelett. Ezen 492 Nonius mén közül : tiszta Nonius volt ... —. ... 213 telivér apa és tiszta Nonius anya fia volt 133 telivér apa és félvér Nonius anya fia volt 9 félvér apa és félvér Nonius anya fia volt 8 visszatenyésztett, vagyis tiszta Nonius apa és félvér Nonius anya fia volt ... - 129 Vagyis 492 Nonius mén közül 346-nak volt az anyja tiszta Nonius és csak 146-nak félvér Nonius, tehát ezen mének anyáinak csak jóval kevesebb, mint egyharmada volt félvér. A többinek vérskálája e szerint az esetleg semmi vértől a legfeljebb '/

4 vérig váltakozik, t. i. ennyit van ezen visszatenyésztésböl eredő Nonius-han, talán valami igen csekély °/o vért adva hozzá a 4 — ő-ik generatióban esetleg előforduló telivér elöd jogán. Felfogás dolga ugyan, de nekem ugy látszik, mint lia veszettül hasonlítana ahhoz, a mit a német «ßauernfängerei» nek nevez, ha az ilyen törzsre egy generalis jelzővel mondatik, hogy az félvér. Még csak mathematical értelemben sem az annál kevésbbé hippolo giaiban, a mely a generatiók végtelenségeig mond félvérnek minden, telivérrel nemesitett lovat, tehát 1

2'/i28"

ad és azon felüli vérüt is, ha nem mindkét szülője vezethető vissza mindkét ágon a G. St. Book első kötetében registrált, vagy keletről tiszta vérüként behozott lovakra. Hiszen az értekezlet emlékirata éppen azt kívánja, hogy a Nonius törzs tétessék valóban félvérré, s azután ám adjanak neki akármilyen csúnya nevet, csak valóban ló legyen. Tisztelt collegám figyelmen kivül hagyta az értekezlet emlékiratának, úgyszintén az annak megvédelmezésére azóta irt czikkeimnek illető részeit, mikor ellenünkben védelmébe veszi a massât. Kérem, olvassa el még egyszer. Egy szóval sincs a massa, mint ilyen megtámadva, de igen is meg van támadva a vér, aczél és tehetség nélküli massa, mint tenyésztési czél és irány és az a kívánság nyer kifejezést mindenütt, hogy a massa fenntartassék ugyan, de reálissá, tehetségessé télessék, a mi a teiivérnek megszakítás nélkül való belékeverése utján, s kiilö-