Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-10-22 / 84. szám
572 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1898. október 22. Az angolok kanczákat küldenek Kisbérre ! Nagyobb dicséret máf nem juthat osztályrészül Bonavistának. a lótenyésztési kormányzatunk által tavaly Angliában megvásárolt apaménnek, jobb ajánló levélre (fia Cyllene győzelmein kivül) már nem tehet szert, mint a melyül az a körülmény szolgál neki. hogy az angol tenyésztők utána küldik kanezáikat hozzája Kisbérre. Mint ugyanis értesülünk, mr. Kose. Cyllene tulajdonosa, a jövő fedeztetési idényre 2 kanczáját és pedig Cortegar és Arcadiat küldi Bonavistához, sőt Mac Manus transporteur már minden előkészületet is megtett a kanczák átszállítása iránt. Ez a hir bizonyára méltó feltűnést fog kelteni mindenfelé. Lóvizsgálatok Makón. Makó és vidéke lóállományában előfordult tako-iykóresetek következtében a földmivelésügyi minister által elrendelt vizsgálat eredménye szerint Makó város belterületén eddig megvizsgált 2500 drb ló közül négy takonykórosnak találtatván, kiirtatott. A kültelki lóállomány folytatólag vizsgáltatik ugy, bogy az egész eljárás folyó hó 23-án befejezést ' nyerhet. Ha a vizsgálat megnyugtató eredménynyel végződik, abban az esetben a helyhatóság által foganatosított, bár rövid idö óta fennálló forgalmi korlátozások is enyhithetök lesznek. A makói lóállomány vizsgálatának befejeztével a vármegye egyes vidékein lesz az állategészségügyi szempontból elkerülhetetlen szemle megtartva, a melyet különösen a mezőhegyesi tájfajta tenyésztés biztonsága tesz szükségessé. E végből a Mezehegyesen át közlekedő lovak is állategészségügyi szemle alá vétetnek. i MAGYAR TATTERSALL-EGYLET, ügető- és távhajtási versenyek. A Magyar Tattersall-egylet (Urkocsisok) f. évi október hó 6-án tartott választmányi gyűlésén Ujabb tagokul megválasztattak : gr. Zichy Kázmér, ajánlották gr. Keglevich Gyula és gr. Andrássy Sándor, gr. Thoroczkay Miklós, ajánlta gr. Andrássy Sándor, gr. Berchtold Miklós, ajánlta gr. Andrássy Sándor, br. Bohus Zsigmond, ajánlta gr. Andrássy Sándor, gr. Hunyady József, ajánlta gr. Széchenyi Aladár, gr. Batthyány Lajos, ajánlta gr. Széchenyi Aladár. Halász Péter földbirtokos, Dabas, ajánlta Weisenbacher Aladár. A megválasztottak mindegyike levélileg értesíttetett a titkárság által s minden levélhez az Alapszabályuk egy példánya és egy kötelező aláirás mellékeltetett oly megkereséssel hogy ez utóbbi aláírva az illető uj tag által — az Egylethez viszaküldessék. A bécs-donaueschingeni távhajtást illetőleg majdnem egyhangúan az a nézet, hogy annak sportbéli értéke igen csekély, mert különféle lovak és különféle kocsik, egyes és és kettes fogatok, vettek részt a versenyben, a versenyzők különféle utakon haladtak, a tulajdonképeni távolság igy nein is ismeretes, az egyiknek a «leistung»-ját a másikkal nem is lehet tehát összehasonlítani. Mindamellett erdemesnek tarljuk a távhajtásnak a berlini «Deutscher Sport»-ban talált leírását alább közölni, annál is inkább, mert az egyik résztvevő tollából ered és igy hitelességre tarthat igényt. Kivonatban a czikktartalma következő : Mindenekelőtt a távolság nem 640 km. ennyi lehet a levegőben számítva, de vasúton több mint 740 km., kocsiúton pedig, minthogy ez még nagyobbakat kerül mint a vasút, több mint 900 kilóméter; e mellett az ut majdnem folyton hegyes-völgyes és igy pontosan ki sem számitható. St. Pöltenig jól együtt volt a «tnezöny» de innét kezdve széthúzódott. a mennyiben többen csak keresztülhajtottak a városon, néhányan egy-két. nehénvan pedig 4 órai pihenőt tartottak; itt Senfft ur lova kolikába esett, de megint összeszedte magát és Amstettennél ismét kissé együtt volt a mezőny — utoljára az egész uton, mert innen Anersperg hg. ^9-kor. Windischgrätz hg. 9-kor este, a többi urak pedig 1 — 1 órai időközökkel az éj folyamán indultak, Wiener-Welten lovag i órakor, Senfít ur utolsónak 2 órakor éjfél után. De itt már 2 fogat hiányzott: Grimmer uré. mely más uton haladt, és Brandt uré. mely St. Pölteten tul nem is ért el. Amstettennél kezdődött a hegyes ut és ettől kezdve ritkán találkoztak a versenyzők; annyit meg tudtunk, hogy Welsben Rosmanit lovag egyik lova megsántult és igy ö volt a második, ki a versenyt feladta. Welstöl kezdve három irányban haladtak a versenyzők, de azt mindenütt hallottuk, hogy Auersperg hg. messze elöl jár: az ö elve ez volt: kevés pihenőt tartani és lassan hajtani, a mi ez alkalommal be is vált. Wels és Ried között ismét olyan hegyekre akadtunk, hogy órákig lépésben kellett haladnunk. Közvetlen Ried eiött Apponyi gróf is kénytelen volt fogatát feltartani, lovai patagyulladást kaptak (1. alább); hasonló baj érte Windischgriitz hget is Braunau előtt és igy a második napon már 4 versenyző állott ki a sorból. A bajor határon elsőként Auersperg hg. haladt keresztül, 9 órával utána Wiener-Welten lovag. 3 órával ez után Senfft ur, 5 órával ez után Grimmer ur. Most 14 órán keresztül egyenes uton haladtunk Münchenig, itt már csak 5 órai időköz mutatkozott az Auersperg és Wiener-fogatok között. A herczeget itt az a nagy malheur érte, hogy egyik lovának egy véredénye elpattant és igy kénytelen volt a versenyt feladni; ö volt az ötödik, a ki ezt cselekedte. Itt Senfft ur vette át a vezetést és meg is tartotta Memmingenig. hol lova diarrhoeba esett minek folytán hosszabb pihenőt tartott; ez alatt Wiener lovag elébe került, de Senfft ur ismét elérte és ismét átvette a vezetést — a döntő nap déli órájáig, midőn, már csak néhány mértfölddel a czél előtt, lova kimúlt. Igy azután este 6 órakor Wiener lovag ért czélhoz elsőnek; jövetelét táviratilagjelezte és igy a herczegi család egy darab uton elébe is ment üdvözlésére. 7 órával később jött Grimmer ur mint második; 3 órával ez után Gróf Gyulay mint harmadik; ez utóbbiról az egész uton alig ha'latszott valami. Igy folyt le a verseny, melyből a fö tanulság az, hogy csakis kellőleg trainirozott és nagyon kipróbált lovakkal lehet ily nagyszabású távhajlásban résztvenni, melyet különben. mint halljuk, jövő évben ismételni szándékoznak. A fenti leíráshoz megemlítjük még, hogy Gróf Apponyi Gyula, mint ezt a nagy előzékenységgel rendelkezésünkre bocsájtott adatokból látjuk, fogatával 29 óra alatt 240 kilométert tett meg, a mi egyenlő recordra vall az Auersperg hg. által, ki pedig folyton elöl járt. 52 óra alatt megtett 440 kilométerei. Lambach és Haag között érte passionatus urkocsisunkat az a malheur, kogy Heritiére nevü 6 éves kanczája megsántult; orvosi igazolvány bizonyltja, hogy levétetvén a jobb elölábról a patkóvas, a ló nagy fájdalmat mutatott lábujjaiban és a patkón magasabb temperatura, volt észlelhető; ez volt oka a ló merevségének, mit a Tattersal állatorvosa is bizonyított. Ha ez az accidens nem jön közbe, Gróf Apponyi alighanem szintén jó idö alatt érte volna el a kitűzött czélt. '5037 Eladók: 1895-ben ellett sárga mén Cupid, ! apja Cupid, anyja Nareiss királyteleki ménesbeli kancza. 1895-ben ellett fekete mén Vőlegény j apja Cupid, anyja Sármány királyteleki ménes- | beli kancza. (Közelebbi felvilágosítást ad báró Schell ' Gyula Nagy-Idán Abaujtorna megye.) Verseny-eredmények. Kisvárda 1898. okt. 16. Négyeskocsi verseny. Tiszteletdíj I. II. Táv 10000 méter Orosz Gv. száz. négyes fogata kocsis Gróf Vay Tibor ' 1 Liptay B. ur négyes fogata hajtva tulajdonos által " 2 Lukasievits V. ur négyes fogata kocsis Irinyi Cs. ur 3 Erös Gy. ur négyes fogata hajtva tulajdonos által ' 4 25 perez 35 másodpercz alatt elsőnek Orosz Gy. ur fogata, — másodiknak Liptay B. ur, harmadiknak Lukasievits V. ur fogata érkezett. AGARASZAT ÉS KOPASZAT. Budapesti rókafalka-társaság találkozik: Hétfőn okt. 24. Keresztúr, róka-falka. 11 óra. Kedden okt. 25. Megyer. róka-falka 11 óra. Szerdán okt. 26. Soroksár gőzmalom róka-falka 11 óra. Csütörtökön okt. 27. Mátyás telep szarvas-falka 11 óra. Pénteken okt. 28. Paskál malom, szarvas-falka. 11 óra. Szombaton okt. 29 Fóth Park. szarvas-falka. 11 óra. VEGYES. Még egy meeting Bécsben. Részint a kedvező enyhe időjárás, részint ama körülmény, hogy versenylovaink legnagyobb része még talpon és versenykész állapotban van, sok islállótulajdonos pedig lovait még kihasználni óhajtja, arra indították az osztrák jockey-clubot, hogy november elején még egy háromnapos megtinget rendezzen, mely a kővetkező napokra fog terjedni: nov. 3. 5. 6. A programm még nem ismeretes, de hétfőn már közzé lesz téve. Sajnálattal látjuk, hogy e meeting két utolsó napja összeesik az alagi két utolsó versenynappal, a mi, sport tekintetében ugyan aligha, de látogatottság tekintetében bizonyára ártalmára lesz az alagi napoknak. Kis Várdán az ottani gazdakör, Liptay Béla kamarás elnöklete alatt e hó 16-án tartotta meg évenként szokásos egy napos meetingjét, melyre óriási közönség gyűlt egybe ; jelen voltak a Forgách és Vay grófi családok, a Senynyey bárók, a vármegye főispánja, a vidék és a szomszédos vármegyék inteligencziájának igen nagy része. A versenyek nagy érdeklődéssel folytak le, s a dijak oroszlánrésze, mint minden évben, ugy az idén is az elnök birtokába jutott, kinek Csehi Vanderbilt, Nyiribicskás és Gyuri nyertekversenyeket. Urlovasaink közül Gömöry Viktor két-, Jármy Ödön. Szemere Kálmán fhdn. Sável K. fhdn, és Klein Gyula ur egy-egy győzelmet arattak. A részletes verseny eredményt a «Hivatalos» rovat alatt találja az olvasó. Lajos bajor herczeg sárvári nagybirtokos, a versenysport lelkes barátja, szép győzelmet aratott mult hétfőn a müncheni versenyeken : 2éves Auer- henne nevü lova, melynek apja a tőlünk Bajorországba importált Prado, megnyerte a Ritterswörtlii dijat (1300 méter), több két és háromévest hagyván maga mögött és 540 márkát juttatván 10-re a fogadóknak. A herczeg maga is jelen volt lova győzelménél. Két egyéves érkezett a napokban Hoppegartenböl Káposztás-Megyerre Ch. Planner idomárhoz és pedig: Kamerun, mén, ap. Ugod, a. Körösi lány és egy mén, melynek ap. Galliard, a. Walküre. Mindkettőt Mr. Dorryt Németországban vásárolta csikó-árveréseken és nálunk fogja futtatni. Honli. melv nemrég Németországba került, vasárnap részt vett Münchenben a 2000 méteres Polgárdijban, de 51 kg. előnyős súlyával 11 ló között helyezetten maradt. Rogy Volmond klasszis-ló és hogy tavalyi győzelme Wet te nicht és Bogdány fölött nem volt a véletlen