Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-10-22 / 84. szám
1898. október 22. VADÁSZ- ÉS VEUSENY-LAP. 573 müve. azt mutatja e ló idei verseny-carriereje : 14szer lutott, 12-szer első lett és összesen 132.580 márkát nyert. Talpra magyar, Tókió apja, kezd Németországban beválni' Eddig ugyan csak kevés ivadéka jött pályára és ezek se beszéltettek másukról, de most egyszerre feltűnt egy ló. mely igen jó ajánló levél Tokió apjának. Leánya Liebelei (a. Luciennes) ugyanis szombaton Frankfurtban megnyerte a Kétévesek nagy diját 1400 méterre könnyű stylusban (lovasa a tőlünk kivonult Ibbett volt). A győzelemnek értéket kölcsönöz az a körülmény, hogy a mezőny tiz lóból állott és ezek között ott volt Gaticano is (mint negyedik helyezve), mely a badeni|Zukunfts-Rennenben második' lett Gastfreund mögött, Masha és Hortobágyjelött. Német urlovas Alagon. Knesebeck hadnagy a porosz 10. sz. huszár ezredben, ki az imént Pardubitzban Etoilet és saját lovát Guy Fawkes-t lovagolta győzelemre, november elsö napjaiban Budadestre érkezik és az alagi novemberi versenyeken lovagolni fog. Urlovasaink meg fognak-e tudni birkózni a némettel ? Gr. Henckel Arthur lovasa a jövő évben H. Ghaloner lesz, ki Saphirral aratott győzelmeiről ismeretes nálunk. Vele egy nagy klasszisu angol jockey kerül hozzánk, ki Ádams és Sharpe-pal fel fogja tudni venni a küzdelmet. Tévedni még a hippologusoknak is szabad, ezt mutatja ujabban Saint Gatien esete is. Minő nagy reményekkel eltelve fogadták a németek ezt a lovat, az 1884 évi angol Derby egyik győztesét (mert holtversenye volt Harvesterrel), midőn az angoloktól megvették, de ez a ló éppen nem váltotta be a hozzá fűzőit reményeket, éveken át egy kiváló lovat sem produkált és igy az elmúlt télen — visszaadták Saint Gatient az angoloknak, akár az olaszok néhány év előtt Meltont. És ime, mi történik most. Saint Gatiennek Németországban maradt ivadékai kezdenek fényesen beválni; Saint Helene és Loreley, egyik győzelmet a másik után aratják, Gaticano, Goldgrube és Missouri pedig elsőrangú kétéveseknek mutatkoznak. Közbeszéd tárgya most a német tenyésztők körében, ki az oka annak, hogy Saint Gatienben eddig fel nem ismerték a nagytehetségű apalovat, hogy oly könnyedén visszaadták őt az angoloknak. Ritka szerencsés istálló-tulajdonos kétségkívül Möns. J. de Brémond franczia sportsman. Övé a francziák legjobb négyévese, Elf, mely Angliában egyszerűen legaloppozta a legjobb lovakat, övé a hároméves Gardefeu, a Derby és Prix du Conseil Municipal győztese, melynél jobb a háromévesek közt legfeljebb Le Roi Soleil lehet és övé a jelenleg legjobb kétéves, Holacauste. Ily trifoliumot istállójában bírhatni, minden sporlsmann legnagyobb büszkeségét képezheti. A graditzi porosz kir. ménesben a jövő fedezési idényben 6 mén fog a tenyésztők szolgálatára állani és pedig: Pumpernickel, ap. Chamant fedez 300 márkáért Habenichts ap. Chamant « 200 « Le Justicier ap. Le Sancy « 200 « Delphos ap. Necromancer « 200 « Le Destrier ap. Flageolet « 100 « Valauris ap. Isonomy « 100 « Csakis német tenyésztők telivérkanczái fogadtatnak el. A németeknek ismét nagy okuk van (az ö nézetük szerint), hogy büszkék legyenek. Ugyanis Bigoudis, Möns. Hirschfeld franczia háromévese, mely Baden-Badenben az Iffezheimi dijban rosz harmadik lett a könnyen győző Nicosia és a mi Maikőnigünk mögött, a holnap futandó Handicap Libreben (3000 méter) csak 7} kggal handicapoltatott Gardefeu alatt, mely az idén a Lanczia derbyt és a Prix du Conseil Municipalt megnyerte; a németek már most az ö chauvinizmusukkal ugy okoskodnak, hogy mivel Nicosiát, mely Bigoudist Badenben messze maga mögött hagyta, viszont Kölnben és Hannoverben Vollmond egyszerűen legallopozta, ez a Vollmond szintén 7} kggal áll Bigoudis fölött vagyis oly jó mint a franczia derby győztes ; bizonyítja ezt (mondják ökj hogy Machiavel mely 3-ik lett a Prix du Conseiíban, a fenti handikapben csak 1 kggal áll Bigoudis alatt. Messzemenő következtetés, melyhez mi nem csatlakozunk,pedig számos jobb háromévesünk van mint Maikönig, mely a hamburgi derbyben Vollmondot is maga mögött hagyta és igy mi is azt mondhatnók, hogy Áruló vagy Lulu nem messze állnak Gardefeu alatt — de egy lónak mint Bigoudis egyetlen futásából ily meszemenö okoskodásokat levonni nem szabad. Ragyogó, ámbár ma már 9éves, még mindig nyer Németországban versen eket; legutóbb mult hétfőn nyert Bálvány leánya, mely anyai ágon testvére Csapláros és Ronnynak, Hallehan egy 3500 méteres vadászversenyt, 77} kggal nyergében, ötös mezőnyben «canierbén 10 hosszal.» Wasa, mely sokáig komoly jelölt volt az idei osztrák Derbyre. most teljesen letört és ménesbe került. Érdekes, hogy Németországnak az idén legtöbbet nyert lova a bároméves Slusohr. melynek apja As- pirant, az 1890. évi bécsi Derby-győztes; de nemcsak hogy az idén nyerte a legtöbbet ez a ló (156.564 márkát) hanem ő a tegtöbbet nyert hároméves egyátalán, mióta csak versenyek tartatnak Németországban. Örvendetes dolog, hogy egy ily híressé vált lónak apját mi adtuk Németországnak. Gilchrist jockeytól a bécsi Igazgatóság a meeting további tartamára a lovaglási engedélyt megvonta. Okot erre a szigorú büntetésre az szolgáltatott, hogy Gilchrist csütörtökön a 2000 méteres Handicapben Jasont lovagolva elsőnek hozta be ugyan Félénk ellen, de csak keresztezés révén. Ovás emeltetvén Jason disqualificáltatott, Gilchrisíet pedig az emiitett büntetés érte. Jockeínk ez idö szerinti recordja a következő: a., Sikverseny nyert nyert Adams 64 Peake 24 Gilchrist 45 Barker 24 Sharpe 44 Bulford 16 Hyams 42 Poole 16 Cleminson 35 Marsh 15 Wilton 29 Smith 11 b., Zászlók közt nyert nyert May 22 Geoghegan 7 Williamson 19 Wheeler 6 Csampora 14 Salter 5 Buckenham 8 Slinn 5 Fontos az Osztálysorsjáték minden résztvevőjére, hogy a huzási listának, valamint az ujitási sorsjegyeknek idejekorán birtokában legyen. Az osztálysorsjáték létezése óta a jó hírnévnek örvendő főgyűjtődé Lukács Vilmos Budapest (Sas utcza 1.) ezen tekintetben a játékosok kívánalmainak legpontosabban megfelel, ugy hogy ennélfogva ezen czéget a nyerés esetén mindenkor tanúsított legszigorúbb discretio folytán és a bármily összegű nyeremények gyors és kulans kifizetése következtében osztálysorsjegyek beszerzésére legmelegebben ajánlhatjuk. Kiadótuladjonos és főszerkesztő: SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő: FERDINANDY BÉLA, könnyű testű kitünö lovas, ki a lótenyésztést, melyet az állami ménesintézeteknél sajátitoit el. teljesen érli. a lovak gyógykezelését önállóan végzi, ki legutóbb egy nagyobb uradalomban mulatott fel kiváló eredményt, ezt kitünö bizonyítványa igazolja, hasonló állást keres, melyet bármikor elfoglalhat. Czim a kiadóhivatalban 1—3 Veszek élő foglyokat és fáczánokat a folyó vadászidényben minden mennyiségben. ÉÍő nyulakat is veszek jó áron. Vadászati hálókat díjtalanul küldök. Horacsek Fr. vadkiviteli üzlet Merzdrrt Starkenbach) Csehország. Tattersall. Budapesten. Külső Kerepesi-ut 17. 19. 21 szám. szemben a központi (keleti) pályaudvar leszálló oldalával. Telefon-szám ál—95. Letét- és chepueforgalmi számla az angol-osztrák banknál. A székesfőváros által rendelkezésre bocsájtott vásárjoggal, rendezi 4» holdnyi.területen Budapest: országos, heti. luxus es roénlóvásárjait*). Árverési vásáríormával közvetíti a maganmenesea nemes kanczaanyagát. A lóverseny-saisonok alatt egyeves angol telivér csikókra tart árveréseket Október hó legelején a m. kir. ménesintézetek eladásra kerülő lovai hasonlóképen árverési uton ilt értékesíttetnek. A május havi díjlovaglás és ugratáskor hátasok adatnak el. A vásártéri nagy vásárcsarnokba 1000 ló is elhelyezhető, ennélfogva tehát soha az egész év folyamán a vásárok rendszeres megtarthatását semmiféle rossz időjárás nem hátráltathatja. A belterületi: Tattersalli istállókba ismét G00 drb. ló helyezhető el. Ezen istállók a vásártérrel szervi kapcsolatban levén, a társaság a lovak eladását bizományi közvetitesre bármikor elfogadja. El nem adó lovak istállózás. tartás, esetleg gondoztatással is szintén mindenkor elfogadtatnak : s általában csak a legjobb minőségű takarmánynemüeknek bőséges adagolása melleit, a főváros hasonló intézményeihez képest a legolcsóbb ártarif&kkal képes a közönségnek szolgálni. Telepen lakó állatorvos utián állandó egészségügyi felügyelet. A lógondozók magaviselete felett szigorú ellenőrzés. Lovak jártatása télen a nagy fedett lovardában, nyáron a "j ang mérföldes ügető és lovagló-pályákon történik. Bárminő felvilágosításokkal készséggel szolgál Uál Bela társulati titkár. *) 1898. évi lóvásárok : márcz. 20, 21. jun. ö, 6, aug. 28, 29 és nov. 13, 14-én országos lóvásárok. Minden csütörtöki napon (ünnep esetén szerdán) heti lóvásár. Márcz. 29, 30, 31, május 15, 16, 17. okt. 2. 3, 4, luxuslóvásárok. Okt. 10, 11, 12-én ménlóvásár. Djilovaglás és ugratás május hó 25-én. Sehäffer János fórll-sz nbó. 1 a a I Budapest, IV., ker., Kecskeméti-utcza 1. Készít saját műhelyében angol sza básu utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű Sport-Costum© és breecheseket, magyar Gála, magyar és angol liberia-öltönyöket. íSl S» (51 ISI (5) Gl íöí fel (cl <31 (es ßs I Gl íol ßl (ö! íol (2) i- (31 ío Cl íoi <51 (Hldn ISI í8> (81 vzmfba ük vtaurvz w m* w,w i vubszikibiiiave» aiiiiviivniwbwvi Ezennel közhírré tétetik, hogy miután a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium ellenőrző közegei a Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték III. Sorsjáték I. osztályára szóló sorsjegyeket felülvizsgálták, azok a föelárusitóknak elárusitás végett kiadattak. Az I, osztály húzása 1898 november 17. és 18-án lesz. A húzások a Magyar királyi ellenőrző hatóság. és kir. közjegyző, jelenlétében nyilvánosan történnek a Vigadó termeiben. Sorsjegyek a Magy. kir. Szab. Osztálysorsjáték valamennyi elárusítóinál kaphatók. Budapest, 1898 október 23-án. Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték Igazgatósága. Lónyay. Hazay.