Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-01-01 / 1. szám

6 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1897. január 16. disqualifikálása ellen — benyújtott felebbezés ügyében a Magyar Lovaregylet igazgatósága ugy határozott, "hogy a Marosvásárhelyi ver­senyintézöségnek határozata épségben ha­gyandó, miután a kihallgatott tanuk vallo­mása nyomán megállapítható volt, hogy Ninon az általa keresztezett Pyladest, a keresztezés pillanatában, két tiszta hoszszal nem előzte volt meg. * * * Gróf Erdödy Tamás a Zágrábi versenv­intézöségnek határozata ellen, — roelylyel az előbb nevezett, mint Lena lovasa részéről a Zágrábban lefutott Magyar Lovaregyleti-dijban oly czimen emelt óvást, hogy az inditó a lovakat elindította, mielőtt Lena a startnál megjelent volna, elutasította, — fellebbezés­sel élvén: a Magyar Lovaregylet igazgatósága következőleg határozott: a zágrábi verseny­intézöség határozata helybenhagyatik, az indí­tónak az emiitett versenyintézöség által tör­tént megfeddése indokoltnak ítéltetik, s ez utóbbi azonfelül a közös segélyalap javára 200 korona birságban marasztaltatik el. E határozat mérvadó indokai voltak : hogy a zágrábi versenyek, az ottani versenyintézö­ségnek a Magyar Lovaregylet igazgatóságá­hoz benyújtott jelentése szerint, a verseny­szabályok határozmányai szerint tartattak meg, de sőt hogy gr. Erdödy Tamás, a kitű­zött időben indulásra készen az oszlopnál nem jelentkezvén, vétett a versenyszabályok 183. §-a ellen. Másfelöl az indítónak szigorúbb megbüntetése szükségesnek találtatott azon okból, mert a versenyszabályok 61. §-a értel­mében a mázsáló által részére készített indu­lási jegyzéket magához venni elmulasztotta, s ez által részben szintén hibás volt abban, hogy egy ló a versenyből kimaradt. Budapest, 1896. deczember 22-én. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. TELIVÉREK ÉS VERSENYEK. A Magyar Lovaregylet versenyfel­tételei 1897-re. Az 1897-ik évi budapesti, tatai és tátra­lomniczi versenyek propoziczióit lapunk mai számához mellékelve, közöljük. A versenynapok — mint már jó ideje tudva van — sem Budapesten, sem Tatán, sem Tátra-Lomniczon nem szaporodtak, s igy a versenyfeltételek egész kerete a régi marad. Lényeges változtatásokról, vagy uj alkotá­sokról nem igen lehet beszélni, mert hiszen a Királyné-dij és Kárpáti-dij, melyek ez idén kerülnek először eldöntésre, már az ismert dolgok közzé tartoznak. De mindazonáltal az uj versenyfeltételek még is tartalmaznak oly újításokat, melyek­ről örvendetesen lehet beszámolni így a második dijak igen sok helyütt fel lettek emelve, ha nem is sokkal, de egy vagy több száz koronával, sok versenyben pedig, a hol még második dijak nem voltak, ilyenek kreálva lettek. A versenyszabályok egy ujabb határoz­mánya alapján, több eladóversenyben most az árverési többlet akként osztatik meg, hogy annak Vs-ada a 2-ik, 1/ 3-ada a 3-ik lovat és Vs-ada a versenypénztárt fogja illetni. Tét felemelés egyáltalán nem fordult elö, söt helyenkint a tétek leszállításáról lehet beszélni, mint pl. a Prince of Wales Ilandi­capnál stb. Ezek nem nagymérvű, de mindenesetre oly ujitások, melyek az istállótulajdonosok köré­ben csak megelégedést kelthetnek; a helyzet javítása belterjes, nem kifelé terjeszkedünk (versenynapok szaporításával) hanem a meg­levőn iparkodunk javítani, a mi igen al­kalmas lehet arra, hogy ezentúl ne Bécs, hanem Budapest legyen az istállótulajdonosok előtt a kedvencz versenyhely. A tavaszi meeting alatt most már gátverse­nyek nem fognak eldöntésre kerülni, s bizony azt hisszük, hogy azokért senki sem fog könnyet ejteni, mert midőn tavaszszal ama néhány gátversenyben csak 4éves és idősebb lovak íuthattak, a mezőnyök ugy is kicsinyek s a versenyek maguk meglehetősen érdekte­lenek voltak. E gátversenyek helyett handi­capek és kétéves versenyek kreáltattak. A nyári meeting propoziczióiban annyiban történt változás, hogy egyes konkurrencziák más napokra helyeztettek át. így pl. most az Igazgatósági-dij az első napon, az Omnium az ötödik napon, a Budapesti-dij a hatodik napon, a Kétévesek nagy handicapja hetedik napon fog lefuttatni. Az öszi meeting alatt lefutandó Földmive­lési minisztérium dijának feltételei közzé a a következő határozmányok vétettek fel: «Qly ló, mely e dijat, vagy Bécsben a hasonló feltételű államdijai,, már egyszer megnyerte, ki­zárván. Tehát Barinkay már nem futhatott volna benne, ha e feltétel tavaly is meg lett volna. Továbbá : «A győztes a m. kir. Föld­in ivelési minisztérium képviselője által a m. kir. vagy az osztr. cs. kir. Földmivelési minisztérium részére 10.000 koronáért követelhetőn stb. Ugy látszik tehát, hogy a bécsi hasonló Államdijban a nyertes viszont, esetleg a m. kir. Földmive­lési minisztérium részére is megszerezhető lesz. A tatai feltételek teljesen azonosak a mult évivel. * * * A tátra-lomniczi 4 versenynapos meeting most gyorsan fog lezajlani, és pedig nyolcz nap helyett öt nap alatt, mi a versenyistálló­tulajdonosoknak és a közönségnek csak elő­nyére fog szolgálni. Örvendetes az az ujitás is, hogy Lomniczon ezentúl minden nap hét futam fog eldöntésre kerülni. Tehát több uj futam kreáltatott, és pedig szám szerint hét, melyek Urlovasok­nak vannak fenntartva, (részben sik-, részben gátversenyek) s melyekben csak azok a lovak konkurrálhatnak, melyek az alagi urlovas versenyekben Tis indulni jogositvák. Sok futamban második dijak is rendszere­sítettek, tehát az ujitások minden tekintetben alkalmasak arra, hogy a tátra-lomniczi mee­ting, — mely most a Kottingbrunnal sem fog összeütközni, 1897-ben oly mérvben sike­rüljön, mint a mily jogos remények fűződ­nek hozzá. * * * Az 1898. és 1899-ik évi nagy versenyek propozicziói némileg uj alakban, szintén ki­írattak. Leglényegesebb az 1898-iki Király dij uj alakja. A poenalitások és engedmények'összébb szoríttattak, s a legnagyobb poenalitás 5 kilo, a legnagyobb engedmény 3évesnek idő­sebb lónak 2£ kilo. így tehát most már csak valóban első klasszisu lovaknak lesz benne esélye. Igen örvendetes, hogy épen most, mikor Bécs és Kottingbrunn csak drága sweep­stakeseket irnak ki, a beiratási dijak a Király­dijban tetemesen leszállittattak. Most az első beiratási dij — ha a ló a nevezéskor kété­ves csak 50 korona, ha 3éves vagy idősebb 150 korona. Végeredményben az egy ló után járó összes tét 350 koronával lett olcsóbb s ez nagyban hozzá fog járulni, hogy a verseny népszerűségében hódítson. Az 1898-dik évi Szent lstván-dijban az utolsó állva maradás a nyári meeting első napján jelentendő, igy hát ez az utolsó bejelentés körülbelül egyértelmű lesz a starter-lisztával. Az Alagi-dij, Szent László-dij és Kárpáti-dij tétjei is kedvező szabályozást nyertek. A Királyné-dij 1898-ra változatlan marad, s erre ép ugy mint az 1899-re 1897. decz. 15-én kell nevezni és pedig ha a nevezett ló ekkor egyéves, ugy beiratási dija csak 40 korona, ha 2éves, ugy 100 korona ; törlés csak kettő lesz, egyik 1898 május 1-én, a másik 14 hónappal később : 1899julius 1-én. Ezen módozat alkal­mas lesz arra, hogy a Királyné-dij nak meg­szerezze ama támogatást, melyet eme fénye­sen díjazott futama az augusztusi meetingnek méltán megérdemel. * * * Ezekben számoltunk be a propozicziókban levő újításokról, melyek az egész vonalon a Magyar Lovaregylet helyes és gyarapodó gazdálkodásának üdvös eredményeit tüntetik fel. Körültekintés. Szabad tér a handicappernek. A budapesti versenyek általános határozmányaiban eddig­elé fel volt véve egy pont, melynek alapján, a nyilt handicapet kivéve, a handicapper a leg­magasabban és legalacsonyabban terhelt ló közé 28 kilónál nagyobb differencziát egy handicapben sem tehetett. E pont az általános határozmányokból most már ki van hagyva, s igy a handicappernek keze többé nem lesz megkötve, mint volt az elmúlt években. Nagyon üdvösnek találjuk, hogy ily módon szabad tere nyilik a handicappernek az esé­lyek kiegyenlítésére; most már ha egy Tokiót beneveznek a handicapbe, az azt nem ront­hatja el többé, mert a handicapper oly ma­gasra teszi, mint azt épen jónak látja. * * * Nem régiben lapunkban említve volt, hogy Ganaehe apjának Galopinnuk vére mily kiváló szerepet játszik az angol apamének sorában. Akkor még folyt a versenysaison a csatornán till, s igy nem lehetett tökéletes a statisztika, most azonban, midőn a sikversenyek a sport anyaországában is szünetelnek, világos képet lehet már nyújtani a Galopin-vér sikereiről. Hogy ezt könnyebben tehessük a következő táblázatot állítottuk össze: nyertek £ Galopin ivadékai 13228 St. Simon (ap. Galopin) « 59219 St. Serf (ap. St. Simon) « 15052 Donovan (ap. Galopin) « 9870 Filz Simon (ap. St. Simon) « 3495 Galliard (ap. Galopin) « 2636 Grafton (ap. Galopin) « 2316 Pioneer (ap. Galopin) « 1418 St. Angelo (ap. Galopin) « 1051 Adieu (ap. St. Simon) « 1044 Grammond (ap. St. Simon) « 597 midiire (ap. Galopin) « 325 The Weaver (ap. Galopin) « 243 Knight of Malta (ap. Galopin) « 220 Keraunos (ap. Galopin) « 202 Azaz : Galopin, fiai és unokái után származó versenylovak az idei campagne alatt EI0.9I6 ,-£'-et nyertek, mi az összes versenydijaknak több mint negyedét teszi. Hol van még jelenleg apamén, mely ilyen sikereket tudna felmutatni ? Versenyfeltételek. 1898. A horvát-szlavon dalmát tartományi kormány és a horvát-szlavon országos verseny-egyesület egyesült dija (horvát-szlavon derby.) 7500 korona (5500 korona adva a horvát-szlavon orsz. versenyegyesület, 2000 korona a horvát-szlavon tart. kormány által, ez utóbbi a végérvényes engedélyezés fentartásával) és pedig 6000 korona a nyertesnek, 1000 korona a másodiknak, 500 korona a harmadiknak. Garanti­rozva, ha 1897. január 15-ig, illetve 1897. január 31-ig 50 aláírás beérkezik. Ha az aláírásoknak kivánt száma einem éretik, ugy a díjnak magassága 14 nappal a második fizetési zárlat előtt vagyis 1897. deczember 31-én az egylet által véglegesen közzé­tétetik. Nevezési zárlat 1897 január 15-én. Utóneve­zésekre, melyeknél az összes illetékek kétszeresen fizetendők, zárlat 1897. január 31. Hároméves hor­vát és sziavon mének és kanczák számára. Távolság kb. 2200 méter. Beiratási dij minden egyes nevezett lóért 20 korona, az 1897. deczember 31. után állva­maradotlakért további 40 korona, induló lovakért további 10 korona. A három elsőnek helyezett ló beiratási diját menti; a fenmaradó összeg a ver­senypénztáré. Suly ménekre 56 kg. kaanczákra 54} kg. Nevezések Weingärtner Róbert úrhoz intézendök Zágráb, Bárány szálloda. Zágráb, 1896. deczember 13-án. A horvát-szlavon orsz. verseny-egyesület igazgatósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom