Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-10-22 / 78. szám

596 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1895. október 20. aránylag kis ló, feltűnt tömör, erőteljes alakja által. É« ezzel leszámoltnnk volna az idei Ausz­Iria-dijrúl. uiely mindene esetre egyike volt az év legérdekesebb eseményeinek, habár nem hozott oly eredményt, melyet nem látott volna úgyis mindenki előre. Közönség igen nagy számmal volt künn, daczára a hideg, barátságtalan időnek. Az udvar részéről Ottó föherczeg volt jelen. Budapest fényesen volt képviselve, mint mindig. * * * Négv favourite győzelme és egy kisebb és egy nagyobb rneglepetésféle volt máskülön­ben a nap eseménye. Megkezdte a nap ese­ményeit egv Gáicerseny, melyben Gavallér és Toborzó jártak messze társaik előtt, az utolsó­előtti gátnál változván csak meg a helyzet. Itt ugyanis Gavallér megelégelte a versenyt, Toborzó pedig messze balra kitört, elveszt­vén ez által több hosszat ; ezt az alkalmat felhasználta Gounod és hatalmas ugrásokkal az élre ment, Toborzó követte ugyan de elérni már nem tudta, Gounod maradván a győztes igen könnyen 4 hoszszal. Az utolsó gátnál Conti még harmadik volt, a sik pá­lyán azonban melléje nyomult Gogerl, mely aztán boltversenyben ment a czélon keresz­tül Contival. 5 hoszszal Toborzó mögött. Az 1000 méteres Handicap nagy meglepe­téssel végződött. Aequator és Meridian favo­rizáltattak, azonban csak az utóbbi felelt meg némikép a bizalomnak, legalább a má­sodik helyre jutván. A vezetéssel Clarion ugrott el, csakhamar azonban kénytelen volt átengedni helyét Dr. Pascalnak, mely könnyű stílusban haladt a czél felé, melyet el is ért elsőként Meridian előtt, mely bár gyönyörűen volt versenyben, egész képességét azonban kifejteni nem akarta. Dr. Pascal biztosan győzött egy hoszszal Meridian előtt, melyet, j csak nyakhoszszal hátrább, Milton mint har- ) mariik követett. Spurius is versenyre jutott és mint negyedik végezte, 1 nyakhoszszal Milton mögött. Sebes futam volt a Gunnersbury-verseny. Előbb Zápor, majd Gugerl vezetett nagy tér­elönynyel egész a távoszlopig, hol Bentinck elvonult mellette és az élre ment, azonban neki is meg kellett hajolnia Bátor előtt, mely mindamellett, hogy teljesen el volt zárva utja. végül mégis kitett magáért, egy pillanat alatt elöl lévén és Bentinecket biztosan 1 hoszszal utasítván a második helyre. Végül még Weathercock is szépen felnyomult, £ hoszszal Bentinck mögött harmadik helyre jutván, fejhoszszal Gugerl mögött. Olyan sebes Akadály-versenyt, mint ma,régen nem látott a Freudenau. Valuta II. hogy segitsen istállótársának, Alföldinek és hogy kifáraszsza legveszedelmesebb ellenfélt, Leidit, őrületes iramban mutatta az utat társainak, melyek élén Alföldi galoppozott; midőn azonban má­sodszor jutottak a Tribünsprunghoz, Alföldi lovasa kicsúszott a nyeregből, a földre bu­kott, baja azonban nem esett; egyik gátnál azután Valuta II., mely bizonyára már fáradt volt. (elbukott, azonban itt .is a nélkül, hogy baj történt volna. Bögtön rá Crackshot ki­tört és lovasa kénytelen volt felhagyni a versenynyel. Három ló maradt csak a cverseny­ben, ezeket pedig folyvást akadályozta Al­földi, mely lovasa nélkül is hűen tovább futott. Az egyenesbe fordulónál Syren járt az élen, nyomon követve Leiditöl, mely azon­ban a sik pályán megsántult és kénytelen volt abba hagyni a küzdelmet. Syren könnyen győ­zött 5 hoszszal Leidi előtt, mig 10 hoszszal hátrább Fenegyerek harmadik lett. Tulajdon­keppen azonban első lett Alföldi — lovas nélkül. Bámulatos hűség és intelligenczia egy versenylótól. Küzdött ez a paripa életre­halálra, pedig érezte, hogy nincs lovas nyer­gében. Az Eladórersetiyben. szokása szerint. Várat­lan járt elöl. nemsokára azonban, a korlát mellett szabad utat találván, felváltotta öt Leonidas, melyet az utolsó száz méteren Ar- lington vett üldözőbe, melynek támadását azonban Leonidas biztosan nyakhoszszal ! visszautasította : 3 hoszszal hátrább Váratlan harmadik. Simán folyt le az 1200 méteres Handicap, j a mennyiben Zazula folyton elöl járt és igen j könnyen 4 hoszszal nyert Grandezza előtt, i melyet 3 hoszszal hátrább Margit, mint har­madik követett. A többiek soha versenyben sem voltak. Érthetetlen módon a könnyen súlyozott és igen sebes Zazula outsiderként indult és hiveit kilenczszeres pénzhez juttatta. A verseny részletes eredménye imez : I. Hürdenrennen. Handicap. 2000 kor. a győztes­nek. 800 kor. a másodiknak. 2400 m. (26 aláirás). Gr. Apponyi A. 3é p m Gounod 60 к Kisbér­öcscse—Wunscbniaid Adams 1 Lebaudy R. ur Hé sga m Toborzó 57 k. A. Bulford 2 Auersperg F. hg 3é sga m Conti 61} к. Williamson 3 Dreher Á. ur 3é p m Gogerl 61} k. Geoghegan 4 Gr. Andrássy G. 6é p к Délibáb 75 k. Hall 0 Ottó fhg 4é p m Minister 71} к. Westlake 0 Geist Gáspár 6é p к Tovább 70 к. May 0 Comp. J. Matchless 3é sga m Gavallér 65} к. G. Morris 0 i Lov. Wiener-Welten 4é p к Abassi 50 kilo. | R. Morris 0 Totalisateur: 5:14. — Helyrefogadások: 25:27 L, 25:33 IL, 25:27 III Conti, 25:29 Gogerl. Könyvfoga­dás : 4:1 Gounod ellen. 4 hoszszal könnyen nyerve, 5 hoszszal hátrább holtverseny a harmadik helyre. Versenyérték : 2000 kor. I., 800 II., 830 korona a ver­senypénz tárnak. II. Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. Kétévesek. 1000 méter. (33 aláirás). Br. Üchtritz Zs. p m Dr. Pascal Pancake­Duchess of Albany 47} к. Peasnall 1 Söllinger R. száz. sga m Meridian 60 к. Smith 2 Gr. Andrássy G. sga m Milton 47} к. Brown 3 Lov. Lederer S. p in Spurius 54 k. Wilton 4 Gr. Wenckhem D. p m Clairon 62} к. Adams 0 Gundelfingen ur sga m Mergenthau 57} k. Barker 0 Gisecke G. ur sga m ffelenor 52} к Maiden 0 Szemere M. ur Aeqator 50 k. Cleminson 0 Rohonczy G. ur stp ni Tisza 50 к. Rawlinson 0 Zichy L. grófnő p к Кеду 47} к. M. Farlane 0 Péchy A. ur stp m Vígszínház 45 к. Barton 0 Wiener-Welten lov. stp m Clarinettist 43} к. Prudames 0 Totalisateur: 5:127. — Helyrefogadások: 25:154. I., 25:1461!.. 25:67111. — Könyvfogadás : 7:1 Dr. Pascal. Biztosan 1 hoszszal nyerve; nyakhoszszal hátrább a harmadik, — Versenyérték: 1920 kor. I., 800 kor. II., 1160 kor. a versenypénztárnak. III. Gunnersbury-Rennen. 4800 kor. a győztesnek, 800 kor. a másodiknak. Kétévesek. 1600 méter. (24 aláirás). Harkányi A. ur sga m Bátor Bálvány—Csalfa 56 kilo. Smith 1 Wahrmann R. ur p m Bentinck 56 k. Adams 2 Gr. Hunyady I. p m Weathercock 56 к. Bowman 3 Dreher A. ur Gugerl 52 k. Huxtable 4 Lederer S. lov. Zápor 56 к. Wilton 0 Br. Springer G. Vignola 42 k. Hyams 0 Gr. Wenckheim D. Pasiphäe 50} к. Ibbett 0 Totalisateur : 5:13. — Helyrefogadások : 25:28 L, 25:31 II., 25:29 III. — Könyvfogadás: 2:1 Bátor ellen. Biztosan egy hoszszal nyerve, f hoszszal hát­rább a harmadik. — Versenyérték : 4000 kor. I., 800 II., 370 kor. a versenypénztárnak. IV. Austria­Preis. 80,000 kor. a győztesnek, 6000 kor. a 2-iknak, 3000 kor. a 3-diknak, 8000 kor. a győztes nevezőjének, 2000 kor. a 2-dik ló nevezőjé­nek, 1000 kor. a 3-dik ló nevezőjének. 2é és id lo­vak. 1300 m. (289 aláirás). Gr. Batthyány E. 2é p m Ganache Galonin— Red Hot 54} k. * Peake 1 Br. Oppenheim E. 2é sga m Monte Carlo 51 к. Warne 2 Gr. Festetics T. 4é p к Perle d'or 61 к. Smith 3 Gundelfingen ur 3é p m Sport 61 k. Barker 4 Gr. Andrássy G. 2é p к Válasz 49} к. Brown 0 Gr. Hadik-Barkóczy E. 3é sga m Toreador 61 kilo Bowman 0 Gr. Henckel A. 2é p m Czigánylegény 51 к. Wilton 0 Br. Springer G. 2é stp к Cascata 49} k. Barton 0 Szemere M. ur 3é stp m Eltoli 64} к. Cleminson 0 Br. Üchtritz Zs. 4é sga m Kozma 66 к. Williamson 0 Totalisateur : 11:5. iGanache és Válasz).— Helyre­fogadások : 39:25 I.,72:25 II., 65:25 III. -Könyvfo­gadások : 1}:1 Ganache ellen. — Egy hoszszal bizto­san nyerve, két és fél hoszszal hátrább a 3-dik. fej­hoszszal a negyedik előtt. — Versenyérték : 87000 kor. I., 7000 II., 3000 III., 141,300 kor. a verseny­pénztárnak. Ganache pedigreeje a következő : Vedetto Voltigeur i — — i •? — s о Nan Darrel к. Voltaire MarUia_Lyrm Birdcatcher " ' Flying Duchess The Flying Dutchman merope Nan Darrel 1 Ba y Middleton Barbelle Voltaire ' Q ueen оГТгц ДД Sterling _ Red Flag § о Isola Bella Isonomy Lord Lvon Rouge Rose Oxford^ Whisper Stockwell Ben Webster [StockwelF Paradyin jThormar.by (Elle Home V. October-Steeplechase. Handicap. 8000 kor. * győztesnek, 1600 kor. a másodiknak, 400 kor. a har­madiknak. 6400 méter. (11 aláirás). Geist G. ur 5é p к Syren Gunnersbury— Spinning Jenny 69 к. May 1 Hg. Auersperg F. 5é p m Leidi Williamson 2 Lebaudy R. ur 4é p h Fenegyerek 71} к. Hall 3 Ugyanaz 5é sga h Crackshot 71 k. Geoghegan Ó Mr. Lincoln 5é sga m Alföldi 62} k. Morris G, (1 Gr. Károlyi I. 4é sga к Valuta II. 60 k. Hesp 0 Totalisateur: 24:5 Helyrefogadások: 25:61 I., 26:67 II. — Könyvfogadások: 4:1 Syren ellen. Könnyen 5 hoszszal nyerve, 10 hoszszal hátrább a harmadik Versenyérték : 8000 kor. I.. 1600 kor. II., 690 kor! a versenypénztárnak. VI. Verkauísrennen. 2000 kor. a győztesnek 800 kor. a másodiknak. 1800 méter. (12 aláirás.) Wiener Wellen lov. 5é p m Leonidas Robert the Devil—Carlotta 53} k. Adams 1 Harkányi A. ur 3é p m Arlington 48 k. Cleminson 2 Gr. Andrássy G. 4é sga к Váratlan 56 к. Kudlacek 3 Br. Spriuger G. 3é sga к Madelaine 51 kilo. Hyams 4 Péchy A. ur 3é p к Phryne 46} k. Barton 6 Totalisateur: 5:14. — Helyrefogadások: 25:411.. 25:56 II. — Könyvfogadások: 2}:1 Leonidas ellen. Biztosan nyakhoszszal nyerve, 3 hoszszal hátrább a harmadik. — Versenyérték: 1980 kor. I., 800 к. II., 150 kor. a versenypénztárnak. VI. Handicap. 2000 kor. az elsőnek, 800 kor. a másodiknak. 1200 méter. (30 aláirás.) Postruski lov. 3é p к Zazula Zsupán — Trés chic 51 к. Brown 1 Szemere M. ur 3é p m Grandezza 57} к. Cleminson 2 Gr. Festetics T. 3é sga m Secret 57} к. Smiht 3 Gr. Apponyi A. 3é p к Margit 62 к. Adams 4 Péchy A. ur 4é sga к Grisette 54 k. Barton 0 Lebaudy R. ur 3é sga к Kritik 53} к Wilton О Br. Rothschild N. 4é sga m Lindenberg 52} к Hyams О Gr. Kinsky Zd. 3é p к Tussle 51} к. Peake О Dreher J. 3é sga к Zuckerbrot 50} к Rawlinson О Gr. Hunyady I. 3é p in Juniper 47 к. Peasnall О Kodolitsch M. urnö 3é p к Princess May 46 к Prudames О Totalisateur : 5:45. — Helyrefogadások : 25:61. I., 25:55 IL, 25:46 III. — Könyvfogadások : 12:1 Za­zula. — Nagyon könnyen négy hoszszal nyerve ; 3 hoszszal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 1920 kor. az 1., 800 II., 1050 kor. a versenypénztárnak. Kilátások a bécsi lóversenyek negye­dik napjára. A mai futtatásoknak great attractionje a 2800 méter távolságú Prímás 11-verseny, me­lyet tavaly Kis Iblya nyert meg Pecsovics, Grisette, Panama, Virad, Álmos ellenében. Nagy kérdés, hogy az idén is ilyen jó klasz­szisu ló lesz-e a győztes ? Igaz ugyan, hogy ily magas osztályú, söt tán magasabb is fog in­dulni ; de hogy nyertes lesz-e, az már más kérdés. Mint halljuk, pályázni fog a dijért Orvért is, de egyrészt 68 kilo súlyát igen ma­gasnak tartjuk a Bend'Or ménnek, mely ko­rántsem az a ló immár, mely a nyár folyamán 71 kiló súlya alatt egy 3200 méteres versenyt (a Buccamert) is megtudott nyerni. Láttuk legutóbb a Radautzi dijnál, hogy Orvért hanyatlóban van, mert Folichonnet tiz kilo differenczia mellett csak küzdelem után tudta leverni, mig ma délután tizenkét és fél kilo köztük a különbség ; tehát Orvért esélye, Foli­chonnenal szemben, egyenlő a zérussal. A többi lótól sem kell Folichonnenak tartani, még tán Eltolitól sem, mert aligha tud ez is ennek A SZÍVÓS természetű kanczának tizenkét kilót czedálni ; hiszen a handicapper véleménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom