Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-10-22 / 78. szám

szerint is csak öt kilóval jobb a Szent István dij nyertese, mint Folichonne. Ily körülmé­nyek közt azt hiszszük, hogy Folichonne I viszi el 12000 koronás dijat, Eltoli ellenében, mig jó esélyt jósolunk Pvlcerdnek, ha Orvért helyett ö képviselné a br. Springer Gusztáv J istállóját. Az Eladó gátversenyt, minthogy Eccola még két kiloval jobban áll a súlyban, mint pesti győzelménél, igy benne keressük a nyerőt Chitty ellenében, meglepetést Ahassi hozhatna. A Maiden- Verkaufs-Rennen biztos zsákmá­nyán! látszik Bobnak, de jó esélye van Mor­fenthaunak is, mig az outsider-tip, e verseny­ben : Fatalist. A Primás //-versenyről előbb beszéltünk. A Handicap, a mérföldön, az előnyös sulyu Hépdal győzelmével fog valószínűleg végződni Drommond ellenében, mig harmadsorban Páva a jelöltünk. Az Ar inee-Steeple haseben nagy súlya mellett is, aligha lehet jeles lovasa (gr. Stahrem­berg V.) alatt Haraldot megverni; lia azonban м bekövetkeznék, ugy annak előidézője Elly lehet, meglepetést pedig Derék részéről vá­runk. Az 1200 méteres Handicapben jelöltünk a br, Springer-istálló, mely Italkával és Camisá­ml igen jól van e futamban képviselve; mel­lette Béla jöhet számításba Bakó előtt. Az Eladó versenyben aligha talál leverőre Kuno ; ellenfele csak Norton lehet. Programm. Bécsi lóversenyek 189:5. Októberi meeting. Negyedik nap. Kedd, október 22-én. 1 Verkaufs-Hürdenrennen. 2000 kor. a győztes­nek. 801) kor. a 2-iknak. 3é és id. lovaknak. 2400 méter. (11 aláirás.) 3é Arlquine 1000 kor. 56 h Eccola 3000 kor 58 3é Maharadsa 6000 kor. 61 Ш Bácsi 5000 kor. 60 íé Törös 10000 kor. 65 44 Actionär 1000 kor. 65 3é Elfenkönig 3000 kor. 58 3é Compagnon 8100 kor. 63 ré Amulet 8000 kor. 72 JéAbassy 1000 kor. ' 56 aéfhilty 5000 kor. 60 ". Maidon-Verkautsrennen. 2000 k. a győztesnek, bOOkor. a 2-iknak. Kétéveseknek. 1000 méter. (12 Я :i I airás.) Zillíma hok ft F akist i Morgenthau Trfci isi i less 50 56 56 56 54} 56 Kegyasszony Madonna Miss Candlestick Kundry Búvár Demeter 54} 54} öt} 54} 56 56 111 Primás II.-Rennen.j 10,000 kor. a győztesnek, JHhiOO kor. a 2-iknak, 400 kor. H-iknak. 3é és id. ló­rinak. 2800 méter. (13 aláirás.) pi: Folichonne lilac id Barinkay Orvért Pickerel Madelaine Pecsovics 49 54} 56 68 50} 49 62 3é Eltoli 62} 3é St. Vertugarde 50} 3é Blondine 49 5é О retchen ,54} 3é Compagnon 50} 3é Egoist 50} I V Handicap. 2000 kor. a győztesnek, •iknak. 3é és id. lovaknak. 1600 méter. 800 kor. a (29alái rás.) 53} Чего 65 3é Barberry Barinkay 63 3é Tussle 51} Blondine 63 4é Schneewittchen 51} Margit 62 5é Népdal 49} " Vedero 62 3é Branyiczkó 4.-1} é Páva 57} 3é Madelaine 48} i é Váratlan 54} 3é Drommond 47 Pickerel 54} 3é Madrillena 47 V. Herbst-Armee-Jagdrennen. Handicap. 30 ( í0 kor. s У éltesnek, 1000 kor. a 2-iknak. 4000 méter. (17 ái rás.) Harald Vadorzó • Jonathan ' Athleta ï Elly I К aczér ! Bajazzo { Hihätelen И)егек Vi. Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 800 kor. a 'к 11 ак. Kétéveseknek. 1200 méter. (41 aláirás.) 82} id. Bimbó 67 75 id. Perla 67 75 6é Riki 75 75 4é Miértne 66 72} 4é Múlva 66 70 5é Madame 65 70 4é Juan 62} 67 4é Lila 62} 67 VADÁSZ- ÉS VF.RSENY-LAP. Joker Morgenthau Belle Minette Fragonard Italka Camisa Bakó Fatalist 65 65 57} 57} 57} 57} 55} 55 Béla Flóri Pietro Gugerl Briollet Tököl yi Euer Gnaden Biegun VII. Verkaufsrennen. 20U0 kor. a győztesnek, kor. a 2-iknak. Hároméveseknek. 100Ó méter. (8 irás.) Sujet mixte 5000 kor. Norton 5000 kor. Drommond 2000 kor. Zazula 5000 kor. Vis-á-vis 2000 kor. Nono 8000 kor. Corinna 2000 kor. Dehogy 2000 kor. 53} 03} 50 48} Hi 40 45 45 800 alá­54 54 50} 52} 49 56 49 49 Prognostic. Bécsi versenyek 1895. Októberi meeting. Negyedik nap. Kedd, október 22-én. 1. Verkauls-llürdenrennen: Eccola, Chitty. 2. Maiden­Verkaufsrennen : Bob, Morgenthau. 3. Primás II-Rennen : Folichonne, (Eltoli), Pickerel. 4. Handicap : Népdal, (Drommond), Páva. 5. Herbst Armee-Jagdrennen : Harald, Gor- masz hdn.-ist. 6. Handicap : Br. Springer-ist., Béla. 7. Verkaufsrennen : Nono, Norton. Körültekintés. A Cambridgeshire Stakes. A holnapi nagy ütközetben résztvevő lovak esélyeivel lapunk inas helyén foglalkozunk, itt csak némi apró­ságokat hozunk fel a reánk nézve oly fontos eseményt illetőleg. Tokio csütörtökön reggel tulajdonosa, Péchy Andor ur jelenlétében. Guttlestone (H. Mor­gan) és Ignácz társaságában 1600 méteres galoppot végzett. A «Sportsman» ez alka­lomból igy ir : «Tokio pompás akciója min­denkit elragadott. A magyarországi ménnel mindenki meg volt elégedve a ki csak látta pompás menését, jóllehet a galopp-paceje nem volt valami nagyon gyors.» The Lombard, mely legutóbb a Lowllier Stakest nyerte meg s a nyár folyamán Best Mant is megverte, mint hírlik, nem fog futni holnap délután. Tokionak tehát egy veszélyes ellenfelével kevesebb lesz holnap. A « Daily Telegraph» a Cabridgesliireröl beszélvén, azt hiszi, hogy Portmarnock nyeri azt meg, de nagyon veszélyes ellenfele lesz neki a «német» (?) Tokio (I) és Count Schöm- berg. Llorizel II., Indian Queen, Vanguard és Mintlaw-t törölték legutóbb a versenyből. Munkák, a Cambridgeshire Stakesre, szomba­ton a következők voltak : Best Man (M. Can- non! Weyuiouthtal, 1600 méterre ment erősen, Bloothirstg kétszer canlerezett 1200 méteren ; Count Schömberg és Galliana canlereztek, Dro­monby nyugodtan ment a mérföldön, AVc/ú/et két­szer futtatták erősen 1200 méterre, Green Laun lOOOinéteren galoppozott Robert Dowval, Har­fleur II. néhány istálló lársávalcanterezett,La Sagesse cantert végzett, Lambro Sandown­parkba ment ma reggel, Le Justicier swea- ting paceban tett meg 2000 métert, Lord Drummond 1400 méteres félgvors munkát kapott, Marco kapitalis stylusban futott be 2000 métert, Non the Wiser hasonló munkát kapott, Paris III két cantert absolvált 1200 méteren, Portmarnock és Rockdove a mérföl­dön futottak erös iramban, Sanclio Panza cantert végzett, Sardis 1600 méteren hasznos munkát tett. Tanderagee egy erös galoppot csinált 2000 méteren. Telescope hasonlóképen. Tokio (S. Bulford), Cuttlestone (H. Morgan) és Ignácz (K. Cannon) társaságában hatalmas galop/rot végzett a mérföldön. A « Sportsman» tegnapi számában. Count Schomberget, Tokiot és Non the Wisert tartja a legjogosultabbaknnk a nyerésre. 597 -4 bécsi «Sport» tegnapi szamcban egy nagy szakavatottsággal megirt newmarketi levél van. mely kizárólag Tokióval foglalkozik. Eme levél egyik része igy hangzik: «Midőn For/uiJl és Iroquois Angliába jöttek, neiti be­csülte őket senki itt valami nagyra, most pedig, midőn Tokio Angolföldre lépett, mind­járt mint veszélyes ellenfelet üdvözölték és egy tapasztalt öreg trainer igy nyilatko­zott róla: By Jove, még soha sem jött idegen országbál jobb ló hozzánk, mint Tokio», q Legújabb Ama kószáló hirekre, me­lyek Tokioról keringtek, lapunk főszer­kesztője szombaton táviratot intézett Mr James Waughhoz, kinél Tokio jelenleg van. s ki neki régi személyes ismerőse, vájjon igazak e a Talpra magyar-ménről terjesztett rossz hirek. Mr. Waugh rög­tön táviratot küldött Newmarketből ily tartalommal: «Mr. Sárkány, Jockey-Club Budape t. The horse is sound, galopps well. Waugh». (A ló egészséges, jól galop­pozik). A Cambridgeshire. Tizenhét év előtt Anglia földjén, Good­woodban fényes diadalt aratott egy magyar ló, s holnap — tizenhét év multán — ugyan­abban az országban Newmarket gyepén fog (dicsőségesen?) szerepelni ama csodaállat méltó unokája. Kincsem és Tokio ! Csaknem két évtized kellett ahhoz, fejlődő telivértenyészetünkben, hogy egy Kincsemje legyen az országnak s elmúlt ismét majd­nem két évtized, mig Kincsemnek méltó társa akadt Tokióban. Ki tudja, hány esz­tendő fog elmúlni, inig egy ilyen phenome­nalis ló látja meg a napvilágot a magyar hazában. Nagy volt az öröm akkor, midőn 1878-ban. nyár derekán hire kelt, hogy a legyőzhetet­len kancza (Kincsem) angliai útra indul ; nagy volt ellene az oppoziczió, kevesen bíz­tak győzelmében, s ime augusztus 1-én vi­lággá vitte a táviró, hogy Kincsem közön­séges canterben verte le Pageantot és Lady Goligbtlyt. Nagy az öröm most is ; egy épp oly phe­nomenalis lovunk van künn Anglia földjén : Tokio, bogy a Cambridgeshire-stakesért pá­lyázzék. Nyomdokába fog-e lépni nagynevű nagy­anyjának, diadalt arat. Newmarket classicus gyepén? A jövö titka. Mértékünk, ellenfeleit ilietöleg, semmi sincs ; nem tudjuk, mily arányban viszonylanak azok Tokióhoz, az adott súlyviszonyokat szem előtt tartva. Egy azonban bizonyos, hogy Tokiónak holnap abban a kondiczióban és kedvben kell meg­jelenni a startnál, mely a legjobb Tokiót jel­lemzi, különben nem nyerheti meg a. versenyt. Vegyük csak az indulók lisztáját : Mr. W. Johnstone 5é p m Best Man Ormonde v. Melton— Welbeck 57{ к. M. Cannon Br. Schickler 3é p m Le Justicier Le Sancy —Morth Wiltshire 56} к French Mr. С. Duncan 6é sga m Euclid Prism— Spe- culum v. Nyda 54} k. Rickaby Wahrmann R. ur 3é p к Tokio II. Talprama­gyar—Tótleány 52} к. Bulford Col. North 4é p m Cluyd Beauclerc—Stratch­brock 52} k. Finlay Lord Ellesmere 4é sga к None the Wiser Wisdom—Corrie Roy 50} k. Bradford Mr. A. Cohen 4é p m Green Lawn Kendal — Buda 50} к. Fagan Capt. Machell 3é sip m Portmarnock Gallinule —Sleeping Beauty 50 k. Calder Sir J. Miller 3é p к La Sagesse Wisdom —St. Mary 49 k. S. Loates Lord Beresford id p h Paris III. Grand Master—Enone 49 k. — Mr. F. Lascombe 3é sga m Marco Barcaldine —Novitiate 48} k. Allsopp Mons. M. Lebaudy 5é sga m Tanderagee Mor­gan—Balornock 47} k. — Br. Rothscsild 5é sga к Uarfleur II. Archiduc —Hauteur 46} к. T. Loates 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom