Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893
1893-09-17 / 56. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. melynek eddigi earriérejét bátran összehasonlíthatjuk West Australian. Gladiateur, Lord Lyon. Ormonde és Commone-nal — s nem is csalatkoztak benne. Még egy-két héttel a verseny előtt szó volt róla. hogy nagy mezőny fog indulni, nagyobb mint valaha, hogy megfoszsszák Mr Mac Calmont crackjét a dicsőségtől, hogy a triple crownt megnyerhesse, de lassankint leolvadt a mezőny hétre, egymásután törölték a competitorokat. látva, hogy Isinglasst semmi aceidens sem éri s igy kilátásuk nem igen lehet. Ellenségei között Havensbury — az örökös második — volt a legerősebb, mig Le Niehamet utolsó perczben indították Medicis helyett, az Old St.-Legerben aratott győzelme folytán. A mantoniak büszkeségének Self Sacrificenek esélyeit pedig a Great Ebor Handicapben szenvedett veresége igen csökkentette, igy Isinglass messze kimagaslott társai közül s annyira biztosra vették győzelmét, hogy 95:40 «rá»-val indult. A fogadásokban utána Ravensburv következett 11:2 ellen, inig Phocion 10:1, Le Nicham pedig 33-szoros pénzzel indult, Glengallt és Khartoumot senki sem fogadta; azt sem tudták miért indul e két ismeretlen nagyság. A verseny lefolyása következő volt. : Az első kísérletnél rendben indultak útnak Khartoum és Self Sacrifice vezetése alatt, melyeknek nyomában Le Nicham, Phocion és Glengall voltak, mig Isinglass és Ravensbury az utolsó helyen galoppoztak. Igy haladtak jó darabon, mire Khartoum vette át a vezetést végleg, a favorit pedig legutolsó helyre lett visszavéve. A fele uton Khartoum visszaesik s helyébe Glengall lépett, hogy nemsokára felpullolják társával együtt s helyt adjon Isinglassnak, mely egyszerre az élre ment, követve Ravensbury és Le Nicham által, melyeket lovasaik igyekeztek mellette tartani. Az egyenesre érve. Self Sacriticet. Le Nicham és Ravensburyt erősen lovagolják, mig Isinglasst T. Loates szabadon ereszti s ott hagyva őket, könnyen nyer feltartva Ravensbury ellen, melyet 1* hoszszal le Nicham követ mint 3-ik. Self Sacrifice 4-ik, mig a többi fel lett tartva. Érték 5300 font. A győztes pályáját következőkben adhatjuk elő : Mr M. Calmont mostani tulajdonosa nevelte. Mint kétéves három versenyben vett részt s legyözetlen maradt. Először egy Maiden Platet nyert meg a Newmarket Second Spring meetingen 10 társa ellen, Ascotban legyőzte Telaart, Ravensburyt és 7 más társát a New Stakesben, s utolsó kijövetele alkalmával a Middlepark-Plateben győzött Ravensbury, Le Nicham és Raeburn felett. Mint 3éves megnyerte a Two Thousand Guineast Ravensbury, Raeburn és 7 más ló ellen; 14 napra rá elvitte a Newmarket Sta- kest, azután a Derbyt, hol Ravensbury és Raeburn voltak helyezve utána, végül megnyerte eme dijjat, Kötelezettsége van az idén még a Lancashire Plateben, Newmarket St.Leger, Lowther Stakes, Freie-Handicapben stb. Ezen a napon került még eldöntésre a Cleveland-Handicap-Plate, melyet Carrick nyert meg 5 társa ellen és a Tattersall Sale Stakes, melyet Mr A. Merry kétévese Litte- sewe nyert meg 3 kortársa ellen. F. A. « Dunure». «St. Simon »—«Sunrise » («Springfield» «Sunray») a legjobb és legelőkelőbb leszármazásba legdivatosabb és legkeresettebb vérkeverés, a mit ma Anglia egyátalán felmutathat. Ok arra, hogy lehető legmagasabbra fokozott varakozassal menjünk Kisbérre, a hol ez az Angliából hozott legújabb ménünk az öreg «Doncaster» által üresen hagyott rekeszt foglalja el. 6 S ebben a várakozásban nem csalódtunk A torzsmén-istálló előtt elterülő tágas porondra egy igen arányos derék, setét gesztenyepej. jeltelen, négyéves mént vezetnek ki. A kép. melyet első pillanatra mutat, a legkedvezőbb. Meg kell mondani, hogy bőven 171 centimeter magas, mert 181 centimeter övméretével, első pillanatra alacsonyabb ló benyomását teszi. Formái, vonalai igen tetszetösek, sok nemességet mutatnak s a mi legmegnveröbb : járása csupa erély és aczél, minden megerőltetés nélkül a legnagyobb könnyűséggel lép, minden lépésnél nagy tért nyer, roppant sokat halad. AZ első pillanatra nyert benyomás a részletek vizsgálatánál csak kedvezőbbé válik. Nem nagyon kicsi, de jól alkott, száraz fő, élénk szemek, hosszú, szépen hordott, ugy a főnél, mint a törzsnél kifogástalanul illesztett nyak, jó mar, gyönyörű hátvonal, izmos vállak, jól iveit bordázat, széles keresztcsont, szabályos erös far, helyesen tűzött fark. A szügy, de különösen a melsö lábak alkarjai szélesek, izmosak, ez utóbbiak hosszúak és hatalmas, erös térdekben végződnek, a szárcsontok arányosak. Egyszerűen remek a hátsó állás és végtagok, hatalmas, izommal dúsan megrakott czombok. gyönyörű széles, a legszabályosabb szögben hajlított csánk. az öztetem helye tükörsima és tiszta. Az inak szabadok. erősek, ruganyosok, csüdök. paták mi kívánnivalót sem engednek. És hibái? Van egyátalán ló hiba nélkül? Nincs. Hibái vannak Dunurenek is. De ezek a hibák kevesen vannak, csekélyek, különösen a fénypontok mellett elenyészöleg csekélyek. Válla lehetne valamivel hosszabb és rézsútosabb, kötése egy gondolattal zártabb, hátsó szárai egy atommal rövidebbek, végre mellső szára szabályosabban lehetne a térdhez illesztve s ez által most is gyönyörű járása a kifogásnak még árnyékától is ment volna. De mindezek latba nem esö, számot nem tevő csekélységek. Elért eredményei a versenypályán nem fényesek, de tisztességesek. Igen jó társaságban. jó versenyekben futott kétéves korában 6-szor; első volt: 1-szer, második 3-szor, hároméves korában 14-szer; első volt 5-ször, második 2-szer. S a mi a jövö rendeltetését tekintve, a felmutatott eredményeknél többet ér: a pályát, egy kis intágulástól eltekintve, melynek ma már nyoma is alig látszik, teljesen épen hagyta el. Dunure leszármazásánál, vérénél, alkatánál és járásánál ez a versenyforma is feljogosit arra, hogy apalói rendeltetése elé bizalommal, nagy várakozással és reménységgel tekintsünk. A telivértenyésztés története mutatja, bogy a hozzá hasonló mének érik el csikóikban a legszebb eredményeket. Ez a ló közpénzen lett véve, állami tulajdont képez, áráról is kell szólnunk. Ára 6000 font. Sok pénz, de ezért a lóért nem sok. Olyan mén ez, melynek ivadékaitól nemcsak azt várhatjuk, hogy sebes és kitartó versenyparipák, hanem, hogy az országos tenyésztésben is eredményes és nagyhasznu tenyészállatok lesznek és ilyen lóért ma már, országos tenyésztésünk jelen állásában még sokkal nagyobb összeg sem sok ; ilyen lovat meg kell szereznünk. S az ilyen lovat mindenki, de talán leginkább a practicus angol tenyésztő becsüli és fizetteti meg. Sok utánjárás, fáradsagot nem ismerő buzgalom, nemes passzió, biztos szem és nagy szakértelem kell egy ilyen ló kiválasztására, sok és jó összeköttetés megszerezhetésére. Ezek a ritka tulajdonságok egyesülnek Dunure vevője: Esterházy Lajos herczegben, kinek önzetlen fáradozását országos lótenyésztésünk ez alkalomból is hálás köszönettel'ismeri el. De a nemes herczeget ritka eredményű vételeinél eddig még egy más megbecsülhetlen tulajdonság, a szerencse sem hagyta cserbe; ez a szerencse kisérje Dunure vételét is. Doncaster St.-Leger. A harmadik legnagyobb tenyészversenyt, a St.-Legert f. hó 6-án futották le Doncaster gyepén. Az Epsomi Derby óta Isinglass, mely az előbbi 2 tenyészversenyt igen könnyen megnyerte, rendkívül magas favorit volt. E versenyben sem kételkedett a sport-világ, hogy ez Isinglass győzelmével fog végződni; mutatja az a körülmény, hogy reá pénzzel szívesen fogadták nyerési esélyét. Isinglasst kitünö idomárjának Jewittnek sikerült itt is legjobb formájában a starthoz állitani. hol 6 ellenfelére talált. A szokásos parádé-galop után a lovak az inditó elé mentek. Néhány sikertelen kísérlet után sima start. Khartoum és Self Sacrifice mutatták az utat Le Nicham előtt, melyet Glengall, Isinglass és Rawensbury követtek. Néhány száz meter után Glengall felnyomul az élre, követve Self Sacrifice, Le Nicham, Phocion által; Isinglass és Ravensbury még mindig utolsók. A 700 meter után Glengall és Khartoum verve visszaestek, a mikor Phocion állt az élre, de 800 meterrel a czél előtt ez is verve visszaesett, ugy bogy Self Sacrifice vezetése mellett értek az egyenesbe. Ekkor az eddig hátul tartott Isinglass és Ravensbury is megjavították helyeiket és felnyomultak a vezetőhöz. 400 meter a czél előtt Isinglass már az élen volt, a melyet Ravensbury minden erőltetése mellett sem képes töle elvitatni, mely egy fél hoszszal könnyen nyert Ravensbury előtt; másfél hoszszal Le Nicham harmadik, Self Sacrifice negyedik. Idö: 3 perez 12 3/ 5 mpercz. E győzelmével Isinglasst, mely még eddigi versenyeit mind könnyen megnyerte a világ legjobb lovai közé kell számitanunk. Isinglass a 6-ik ló, mely képes volt a 200 guineast, Derbyt és St.-Legert megnyerni, melyet tudvalevőleg eddig csak West Australian, Gladiateur, Lord Lion, Ormonde és Common voltak képesek kivívni. о ei 00 Oxford 1857 Birdcatcher Honey dear Whisper 1851 Fiatcatcher Silince Stockwell 1849 The Baron Pocahontas Ethelbert Isoline 1860 Lord Clifder. 1860 Battishaw Newminster Mineral 1863 Che valier d'Industrie 1851 Kancza 1851 The Slave Rataplan Manganese Orlando Industry TheFlyingDutchman Red Rosa Gyepérdeküek С. Rawlinson jockey az 1893. évre lovaglás engedélyt nyert az ausztria-magyarországi gyepekeni * * * A következő verse,lyszinek lettek legközelébb bejelentve : Herczeg Fürstenberg versenyszine : rózsaszín test, pipacsvörös sapka. Michlstetter Frigyes főhadnagy versenyszine : ezüstszürke test, vörös varrány, ezüstszürke-vörös sapka. Nagy Gyula ur versenyszine : fehér test, kék ujjak, fehér sapka. * * * Az 1893. évre a következő idomárok kaptak legközelébb engedélyt a bécsi pályákra: B, •own H. és Farkas A.