Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-09-17 / 56. szám

1893. szeptember 17. MÉNES ÉS GYEPUJDONSÁGOK. Telivér fedező-mének anyák ntán mint tormát mutatlak, 1 AÏ (haszonbérbe adatnak 1894-dik évi tavaszra, (ap Buccaneer a. Sweet­Il MII ш IIP sfeÄÄ» IluGMMUu versenylovak legnagyobb részt jó többen kitűnőek, u. m. Stronzian, Lehetetlen, Excelsior II., Himmelblau, Sybarit, Pity the blind, Atvafi. sőt unokái is. mint Aspirant, Pup- penfee stb. tv. mén, ell. 1887-ben, ap Bend'Or a. Liz/.ie Agnes, ennek apja Maca- roni stb. A westminsteri herczeg nevelése, 3éves korában 3-dik volt az angol Deibyben s ezenkívül is több nagy dijat nyert. — Szapora-mén és első évi csikai mind szépek. Mind a két mén a Kiienczes bizottmány tulajdona s haszonbérbe adatnak az 1894-ik évi tavaszra oly magyar tenyésztőknek, kik saját és a környékükbeli telivér és magas félvér kanczák fedeztetésére akarják használni. A bérletbe venni szándékozók ajánlataikat Írásban a Kiienczes bizottmány tilkáráboz (Sárkány Ján. Fer. Budapest, nemzeti C'.asino) f. évi október 10-ig küldjék be. Az ajánlatban kiteendö. hogy a bérbevevő szándé­kozó J) hány telivér és félvér kanczál akar l'edez­lelni — 2) llogy a mént f. évi október 20-án át­veszi s a jövő évi október 20-ig gondos ápolás, etfetés és kezelés alatt tarlja. 3) Megnevezi a legmagasabb árt. mit egvik vagy másik mén bérleteért ígér; a bérösszeget legkésőbb a fedezési év junius l-ig be­fizeti. Az ajánlatok megvizsgálása után a «Kiienczes bi­zottmány» a legczélszeriibbnek talált ajánlatot fogadja el, miről az illető értesíttetni fog. Budapest. 1893. julius 15. ' « Megbízásból : Sárkány titkár. Elnevezés. Eili. Lord Prime писк. Névváltoztatás. Streeruwitz Ottokár lovag főhadnagy Marquis p m ell. 1889. Waisenknabe— Mora, Bois Rousseltöl, ujabban Zuckerhut nevet kapott. KÜLFÖLDI GYEPEK. Béldi Tivadar p m ell. 1892. Straight of Lornetcl, Dandy nevet nyert. Geist Gáspár ur sga m ell. 1892. Gunnersbury Aspasia, Giles the Firsttől, Adut nevet nyert. | Gr. Esterházy Béla 2é stp к oll. 1691 Verneuil Leila !•<'" novi t nyert. Blaskovics Ernő ur /. ai ell. 1892. Pás/.lor— Lionne ! lord l/iontól. Földi nevet. Ugyanannak sga. m ell. 1892. Charibert -Olyan- ! nincs, liuccautertöl, Kelet nevet. IJgvanannak sga. m ell. 1892. Galaor- 11: dagyöngye, ; Buccaneertől Nem oda Buda nevet. Ugyanannak s/p ш ell. 1892. Pásztor v. Waisen- ! knabe -Hont any. Verneuil v. Púnlétöl, Bityke nevel. I IJgvanannak да к ell 1892. Galaor. Craig Millar I v. Gunnersbury Kincs, Doncastertöl Ai auyrirdg nevet, j Ugyanannak /. к ell. 1892. Gunnersbury Bájos, ' Buccaneertől llitgom nevet. Ugyanannak /> к ell. 1892. Purdé -Cs'nlalan, Craig : Millartól, Hiihlen nevet. Streeruwitz Ottokár lovag főhadnagy sga m ell. ! 1891 Bálvány Madeira, Verneuiltöl. MaUbsrger nevet ! nyeri. Ugyanannak /• к ell, 1891. Arabi — Aquarell, Cam- 1 buscanlől, Antijiyrin nevel. I Kimúltak Br. в án ff у Albert Ktelka p к ell. 1879. Virgilius— s Elsie Venner. Alarmtól. Béldi Tivadar ur La Compromise sga к ell. 1873. ! Compromise- Mrs Trimmer, Surplicetöl. Kizystofowitz József lovag Mindowe sga in eil. 1892. P. eil- Carabela, Cersarlól. Bájos stp к eil. 1877. Buccaneer Louise Bonne, , Lambtontól, Blaskovich Ernő ur tulajdona. : I Birtokváltozás. i Mr It. True megvette gr. Festetics Tassilotól, j Chrysantheme sga к ell 1891. Craig Millar- Heiress. Hermittöl. Geist Gáspár ur eladta : Athleta sga m ell. 1890. Gunnersbniy Annetta, К et tied miitől, Beniczky Gábor urnák. Kóczos p к eil. 1890. Veritas -Cami mile, Ministcrtől, Töinöry Géza итак. Strafutente sga in ell. 1891. Stronzian- Wil Canibuscantől. Ilorlby István főhadnagvnak. Francziaország. Párisi versenyek. Szeptember 3-án. Prix lu Rochette. 20,000 frank. Kétévesek. 1100 meter. Möns Webb stp m Dolina Baghtelié Krakatoa —Alaska 56 к. T. Lane 1 M. M. Epbrussi sga к Bayadere 54} к. French 2 M. P. Aumont p к Brick 54} k. Storr 3 M. H. Say stp m Idle Boy 56 k. Jones 4 Nem helyezve: Veroiiius, Cbamposoult. Essex. La- hire, Floride, Tenérifïe II. — Fogadások: 2:1 Dolina Boghtché. 4:1 Chainposoult, 6:1 Floride, 8:1 Veronius és Idle Boy, 10.1 Bayadére és Frida, 20:1 Tené­riffe II. s 33:1 Essex és Lahire ellen. - Tetszés szerint három hoszszal nyerve ; egy 1 ossz a má­sodik és harmadik közt. Angoiország. Doncaster-Meeting. Szeptember 5-én. Great Yorkshire Handicap Plate 975 sov. 2800 meter. M. R. Lehaudy 5é sga m Chesterileld Wisdom —Bramble 9 st. G. Barrett 1 Lord Bradford 5é p m C'uttlestone 6. 4. Toon 2 Mr J. H. Houldsworth 4éves'p m Bushey Burk 8. 4. M. Cannon 3 Capt. Matchell 3é p m Kilscdlaghan 7. 7. T. Loates 4 Nem helyezve : Paddy, Shrine. Seaton Délavai, Sweden, Concrete. — Fogadások: 3:1 Kilsallaghan, 4:1 Bushey Park, 5:1 Chesterfield, 7:1 Paddy és Sweden. 5:1 Seaton Délavai, 10:1 Cuttlestoiie és Sbrine, 100:8 Cone e.te Másfél hoszszal könnyen győzött ; három hossz a második és harmadik közt. Szeptember 6-án. The St.-Leger Stakes. 5300 sov. 3évesek 3800 т. Mr. H. M Calmont p ni Isinglass Isonomv — Deadlock 9 st. T.'Loates 1 Mr С. D. Rose p m Ravetisbury 9 st. M. Cannon 2 Br. Rothschild p m Le Nicham G. Rarrelt 3 Mr R. Bucharan p к Self Sacrafice It. Colling 4 Nem helyezve: Phocion. Glengall, Khartoum. — Fogadáson : 5:2 Isinglass-re, 5:1 Baven bury, 100:9 Phocion. 100:7 Self Sacrafice, 40.1 Le Nicham, 1000:5 Glengall és Khartoum ellen. — Fél hoszszal könnyen nyerve; másfél hossz a második és harmadik közt. Érték: 5300 sov. — Idő: 3 p. '2% mp. 5. Br. Mannsberg Ernő 8é világospej her. No még (50 in. 1. h.) és id p h Siess. 6. Návay 15. h. e. hdn. Második nap. Vasárnap, szeptember 24-én. I Aláírási dij. Handicap I 1. Urley Kálmán 6é p e Csi lag és 7é sz к Villám 2. Nadányi Pál nevezi Csanády Jenőnek 5é f t Vajda és óé f h Holló. 3. Klobusiczkv Tibor id. sz h Zsivány és öé sz l Felhő. 4. Ifj. Nadányi Miklós 7é v. p к Margit és 7é stp 1: Bojtár. ö. Návay 15. h. e. hdn. 6é sz m Vár Vár és 7» sz ni Vionville. 6. Báró Mannsberg Ernő 8é v. p h No még és id p li Siess. 7. Ilj. Tisza Kálmán 6é s z к Théba és öé sz t Szárcsa. IV. Asszonyságok dija. 1. Klobusiczky Tibor id sz h Sürgöny. 2. Ifj. Tisza Kálmán 7é msz к Csalfa. 3. Br. Mannsberg Ernő vp li No még. 4. Ugyanaz id p h Siess. 5. Návay hdn. 6é sz m Vár- Vár. VI. Bihari dij. 1. Klubusiczky Tibor id sz h Zsivány és öé sz li Felhő. 2. Ifj. Tisza Kálmán ur 6é sz к Theha és 5é sz t Szárcsa, 3. Ifj. Nadányi Miklós 7ó vp к Margit és 7c stp Ii Bojtár. 4. Gr. Komis Károly 8é pb Pajzán és 7é p к Bolygó ÜGETÖVERSENY, TENYÉSZTÉS. Nevezések. Nagyváradi versenyek 1893. Első nap. Szombat, szeptember 23-án. I. Megnyitóverseny. 1. ürley Kálmán lié p к Csillag és 7é sz h Villám, 2. Nadányi Pál nevezi Csanády Jenőnek öéves f h Vajda és 5é f b Holló. 3. Klobusiczky Tibor id sz h Zsivány és 5é sz h Felhő. 4. Ifj. Nadányi Miklós 7é vp к Margit és 7é stp h Bojtár. 5. Návay 15 h. e. h. 6é sz m Vár-Vár és 7é sz m I 'ionviUe, 6. Br. Mannsber . Ernő 8é vp h No-méy és id p h Siess. IV. Eg.ies verseny. 1. Klobusiczky Tibor id sz h Sürgöny. 2. Ifj. Tisza Kálmán 7é tn sz к Csalfa. 3. Gr. Kornis Károly 5é stp in Csalfa. 4. Návay 15. h. e. hdn. 6é sz m Vár- Vár. 5. Ugyanaz lé sz in Vionville. 6. Br. Maiinsberg Ernő 8é vp h No még. 7. Ugyanaz id p h Siesa. VII. Nagyvárad város dija. 1. Nadányi Pál nev. Csanády Jenőnek 5é f h Vajda és öé fekete herélt. 2. Ifj. Tisza Kálmán 6é sz к Théba és 5éves sz kancza Szárcsa. 3. Klobusiczky Tibor id sz herélt Zsiráay és öéves szürke herélt Felhő. 4. Ifj. Nadányi Miklós 7éves világos pej к Margit és 7éves stp herélt Bojtár. TAR С Z A. A Grand prix. A rue Louis le Grandon levő virágkereskedés egyik kirakatában gyönyörű bahérkoszort látható. Sötétkék szalagján sárga belükkel t felírás olvasható rajta: «A kitűnő jockey nek> — «A Grand prix nyerőjének». * + * Kora reggel van. de azért már nagyszámú sporlfértfiu gyűlt egybe a bois-de-boulogne j zöld gyepen, a franeziák büszke városának egyik versenyterén. Szokatlan érdeklődés mu­tatkozik ma a turf négylábú hőseinek reggel munkái iránt, mert most teszik meg a nemes állatok az utolsó próbát a nagy ütközetre и Grand prix,re. A legnagyobb figyelemmel ki­sérik a kirm levő sportsmanek az egyes trialek lefutását, miközben a legapróbbra szót szedik a galoppozó paripákat. Az egyiket nem tartják eléggé kitartónak a 3000 meteres tá\ megfutására, a másikat nem találják teljesen «íit»-nek : ennek nincs elég klasszisa, amannak meg jó c'hance-ai lennének, de nagyon meg­bízhatatlan ; ha kedve van futni, megveri a legjobb lovakat, ba meg nincs, akkor öt verik meg a legrosszabbak. Kevéssel hat előtt nagy mozgolódás támad a sportsmanek táborában. Minden szem a mr Murray lotja felé irányul, honnan három ló vált ki. Gyönyörű állatok, de különösen a középső, hatalmas ideális pej mén, mely minden izében az első osztályú telivért sej­teti az emberi el az első látására is. Hátán egy hirtelen-szöke angol Adonis volt, ki oly mereven ült rajta, mintha csak összenőtt volna vele. A Grand prix első favoritje: Privache e ló, Dillon meg rajta a jockey. Elindultak az utolsó útra a nagy ütközet előtt, mely után pihenhetnek majd mindaddig, inig csak meg nem szólalnak a harangok a végcsatára. Könnyen mint a gyorsan repülő madár, haladt a bárom neines állat s valóban gyönyörű látványt nyújtott a szemnek, a mint fej fej mellett robogtak a ruganyos pályán végig. Mindenki meg volt a trial végén elégedve a nagy favoritlel; általános volt a nézet, hogy Privache fog a 200,000 frankos dijban elsö­1 nek átvágtatni a czélvonalon keresztül. Oly 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom