Vadász- és Versenylap 37. évfolyam, 1893

1893-09-17 / 56. szám

lb'J.'i. szeptember 17. VADÁSZ- ÉS ^"»FW-LAP. 515 A «Nil Desperandum verseny»-ben négy ló I vett részt. Panama határozott favorit volt, | kivüle leginkább Ninette volt a fogadás tárgya. ; Az egész uton Ninette vezetett, a távoszlopnál 1 hozzá szegődött Panama s innen a ezélig a j két ló erös küzdelmet vivotl, mely végre egy j fejhoszszal a Ninette javára dőlt el. Két és . fél hoszszal hátrább Silver-wave lett harmadik | Gavotte előtt. Az «Amaranthus-verseny»-ben Calypso, Ta­lány, Turul és Espoir mérkőztek. Talány jó iramban vezette a társaságot Turul és Espoir előtt, Calypso pedig a hátvédet képezte. A távoszlop meghaladása után Calypso előre megy s két hoszszal igen könnyen nyer Talány ellen, melyet ötnegyed hoszszal hátrább Turul követ mint harmadik. A «Nyeretlenek versenyé»-re tíz lovat nyer­geltek. Fenegyerek kitörései miatt csak hosszas kísérletek után lehetett a mezőnyt útnak bo­csátani. Csomóban indulnak a lovak, vezetőt kivenni nem lehet, de Lindenberg a belső ol­dalon halad előre. A távoszlopnál kivál tar­sal közül Fenegyerek, Délczeg és Botond s egymás közt intézve el a dij sorsát, egy hoszszal Fenegyek lesz első, Délczeget pedig három hoszszal hátrább Botond követi mint harmadik. Az ezután következő «Benczúr-Handieap»­ben tizennégy ló vett részt. Durczás és Louis i d'or voltak a ring választottjai. A többiek \ többé-kevésbbé el voltak hanyagolva. Több- I szőri sikertelen inditás után Durczás áll a ! mezőny élére, de csak a távoszlopig tudja i helyét megtartani, mert itt előre tör Délibáb I és Louis d'or s Délibáb könnyen nyer egy | hoszszal, mig Louis d'or mögött a későn ver­senybe hozott Cerberus lesz fejhoszszal har- : maciik, két és íél hoszszal Durczás előtt. Az «Eladó Gátverseny» ve hét lónak szá- | mát húzták fel a jelzőtáblán. Besser és Yan- | kee felváltva vezetik társaikat, melyek közül j Követ a harmadik, Lord Brooke pedig az utolsó helyen fekszik. Az egyenesen Yankee visszaesik, mig az utolsó ugrásnál Követ és Both Pál Besserhez felhozatnak, de ez utóbbira nézve nem lehetnek veszélyesek, mert Besser könnyen nyer egy hoszszal. Követ mögött 1} hoszszal hátrább Botli Pál lesz harmadik. Az «Akadál y verseny »-ben March vezette Apáczát és Purzbichlert az egyenesre való befordulásig. Itt Purzbichler előre jön s két hoszszal könnyen nyer Apácza ellen, melyet 3 hoszszal hátrább March követ mint harma­dik. Apácza lovasa Tinsley azonban keresz­tezés miatt óvást emelt s Purzbichler dis­qualilicáltatása állal a dij Apáczának Ítéltetett. A versenyek részletes lefolyása a következő : I. Handicap 10ÜI) frt az elsőnek, 20Ü frt a máso­diknak. Hé és ill continentalis lovaknak. 1603 meter. (15 1 aláirás.) Lov. Scazighino F. 3é p к Volosca Fenék Veglia 52} k. Brown 1 Blaskovics E. ur 3é sga m Vir ad 60 к. Barrett 2 Gr. Esterházy Miki. 3é p m Comrade 45 k. Barton 3 Capt. Violet 3é sga m Того 57 к. Hyams (I Josth H. ur 4é sga m Bérencz 56 к. Lemaire 0 Nagy Gy. ur 3é sga m Valentin 47} к. Lbhctt 0 Gr. Zichy В. 3é sga к Mirabelle 45 к. Peasnall 0 Totalisateur : 24:5. — Helyrefogadások : 53:25 az elsőre, 46:25 a másodikra. — Könyvfogadások : 2:1 V.rad, 4:1 Bérencz és Того, 6:1 Volosca, 10:1 a többi ellen. — Háromnegyed hoszszal igen könnyen nyerve ; •öt hoszszal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 960 frt azelsönek, 200 frt a másodiknak, 290 frt a versenypénztárnak. II. Ml Desperaudtuu-Reniieii. 3000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. 2é cont. lovaknak. 1300 meter. (25 aláirás.) böllinger H. száz. sárga к Ninette Pásztor— Niniche, Ostregertől 54} k. Waflace 1 Gr. Trauttmansdorfî L. sga к Panama 58 kilo Barrett 2 Gr. Henckel А. p к Silrer-wave 52 k. Brown 3 Gr. Wimpffen S. p к Gavotte 52 к. F. Pache 0 Totalisateur : 17:5. — Helyrefogadások : 30:25 az elsőre, 29:25 a másodikra. — Könyvfogadások: 1}:1 Panamára, 2}:1 Ninette, 8:1 Silver-wave, 10:1 Ga- votte ellen. — Erős küzdelem után fejhoszszal nyerve ; két és fél hoszszal hátrább a harmadik. — Versersenyérték : 3000 frt az elsőnek, 300 frt a máso­diknak, 415 frt a verssnypénztárnak. III. Aniaraiithus-Beiiiien. 1000 forint az elsőnek, 200 frt a másodiknak. 4é és id. contin. lovaknak. 2000 meter. (Íz aláirás.) Egyedi A. ur 4é sga к Calypso Doncaster— Cambrian 49 kilo Pache 1 Gr. Festetics T. 4é sga к Talány 49 к. Ibbett 2 Hg Auersperg F. 4é sga ni Turul 57} k. Adams 3 Kodolitseh A. tbnok 4é p m Espoir o4 к. Реаке О Totalisateur : 23:5. — Helyrefogadások : 59:25 az elsőre, 74:25 a másodikra. — Könyvfogadások : 1}:1 Espoirra. 2:1 Calypso, 6:1 Turul, S:1 Talány ellen. — Ket hoszszal igen könnyen nyerve ; ötnegyed hoszszal hátrább a harmadik. — Versenyériék : 1000 frt az elsőnek, 200 frt a másodiknak, 100 frt a versenypénztárnak. IV. Maidenrenneu. 1000 frt az elsőnek. 200 frt a másodiknak. 2é cont. lovak. leOO meter. (18 aláirás.) Gr. Festetics T. pej mén Fenegyerek Fenék— Natica (fv.) D. \V. F. szöv. sga m Délczeg 56 к Gr. Wenckheim D. p m Bolond 5b k. Gr. Henckel A. sga m Siesta 56 к. Dreher A. ur p к Geh'óaden 54} к. Gr. Esterházy Miklós sárga m Salami 56 Gr. Kinsky Zd. sga к Gr itta 54} к Br. Rothschild N. sga Lov. Streeruwitz 0. fhdn. Huxtable 1 Sharpé 2 Adams 3 Brown 4 Реаке О kilo Lemaire О Ibbett О Lindenbery 56 kilo Hyatns 0 p к Antipyrin 54} k. S. Bulford 0 Gr. Wimplfen S. sga к Váratlan 54} к. Pache О Totalisateur : 77:6. — Helyrefogadások : 104:25 az elsőre, 68:25 a másodikra, 109:25 a harmadikra — Könyvfogadások : 1}:1 Lindenberg, 6:1 Délczeg és Váratlan, 8:1 Fenegyerek és Siesta, 12:1 Geh'baden, 14:1 Bolond és salami, 20:1 Antipyrin és Gritta ellen. — Egy hoszszal könnyen nyerve ; három hoszszal hátrább a harmadik, fejhoszszal a negyedik előtt. — Fred Sharpé keresztezés miatt a meeting hátralevő napjaira a lovaglásból eltiltatott. — Verseny­érték : 1000 frt az elsőnek. 200 frt a másodiknak, 160 frt a versenypénztárnak. V. Benézni'-Handieap 3000 frt az elsőnek, 500 frt a masodiknak. 3é és id. contin. lovaknak. 1200 m, (35 aláirás.) Gr. Festetics T. 4é p к Délibáb Fenék— Dirndl об} к. Huxtable 1 Gr. Apponyi A. 3é sga m Louis d'or 54 к. Adams 2 Gr. Henckel A. 3é p m Cerberus 55 к. Blaskovics M. ur 4é p m Durczás 62? к к. к. Brown 3 Wallace 4 Barrett 0 Реаке О Sharpé О Pache О Bulford О Carlyle О Hyams О Br. Üchtritz Zs. óé sga in Benczúr 62} Capt. Violet 3é sga к Toncsi 54} k. Gr. Kinsky Zd. 3é p к Märchen 54 к. Dr Russo E. 3é p к Mouche 52 k. Br. Üchtritz Zs. 4é p m Gutkeled 52 k. S, Keczer M. ur ôé sga m Old Ireland 51} Gr. Kinsky R. 3é p m Rhadost 51 k. Gr. Baworowski E. 4é sga m Oligarch 51 к. Lemaire 0 D. W. F. szöv. 4é stp m Typhoon 49 k. Ibbett 0 Mr C. Wood 3é stp к Haragos 47 к. Horton О Totalisa:eur : 126:5. — Helyrefogadások : 169:25 az elsőre, 56:25 a másodikra. 118:25 a harmadikra. — Kőnyvfogadások: 2}:1 Durczás, 3}:1 Louis d'or, 8:1 Märchen és Oligarch, 10:1 Gutkeled, Haragos. Mouche és Toncsi, 12:1 Cerberus és Rhadost, 14:1 a többi ellen. — Egy hoszszal könnyen nyerve; fejhoszszal hátrább a Harmadik, két és fél hoszszal a negyedik előtt. — Versenyérték : 2000 frt az elsőnek, 500 frt a másodiknak, 795 frt a versenypénztárnak. VI. Verkauf's-Hürdeiireiineii. 1000 írt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. 3éves contin. lovaknak. 2400 meter. Győztes 5000 frton eladó. (11 aláirás.) 1. M. szöv. sga m Hesser Cziiner — Hess Craig 3000 frt 63} kilo Tinsley 1 Egyedi A. ur sga ш Követ 3000 frt 63} kilo Williamson 2 Gr. Esterházy Miklós f m Both Pá! 1000 frt 63} kilo Robinson 3 Gr. Henckel A. sga m Paladin 3000 frt 63} k. Geoghegau 4 Mr True p к Daphne 3000 frt 63} к. Fletcher 5 Gr. Wenckheim D. p m Yan'cee 300') frt 63} kilo A. Bullord 6 Dreher A. ur stp m Lord Brooke 3000 frt 62} kilo Salter 7 Totalisateur : 16:5. — Helyrefogadások : 39:25 az elsőre, 42:25 a másodikra. — Könyvfogadások : 2}:1 Besser és Követ, 3}:1 Daphne, 4:1 Both Pál, 10:1 Yankee, 12:1 Lord Brooke és Paladin ellen. — Egy hoszszal könnyen nyerve ; fél hoszszal hátrább a harmadik. — Nyertesre ajánlat nem történt. — Versenyérték : 1000 frt az elsőnek, 300 frt a máso­diknak, 240 frt a versenypénztárnak. VII. Trompeter-Steeplechase. Handicap. 1000 frt az elsőnek. 300 Irt a másodiknak. Continent, lovak. 4800 meter. (18 aláirás.) I. M. szöv. 4é stp к Apácza Hastings—Ágota 60 k. Tinsley 1 Gr. Schönborn F. hdn. id p h March 63 к, Fletcher 1 Capt. George id sga h Purzbichler 61} к. Geoghegan disqu. Totalisateur : 18:5. — Helyrefogadások : 28.-2Ô az elsőre, 27:25 a másodikra. — Könyvfogadások : 1}:1 Marchra. 1}:1 Apácza, 4:1 Apácza ellen. — Két és fél hoszszal nyerve. Purzbichler, mely igen könnyen 2 hoszszal elsőnek érkezett be, keresztezés miatt disqulifikáltatott. Versenyérték : lOuO frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. 120 Irt a verseny-pénztárnak. Körültekintés. A Doncaster-meeting, az angol öszi ver­senyek megnyitója, a mult héten fejeződött be. számos klasszikus dijával, melyek közt a háromévesek utolsó próbaköve, a «St-Leger» is van. módot nyújtva az egyes istállóknak, hogy crackjeikkel még kapuzárás előtt néhány szép dijat szerezhessenek. Meg is látszott eme meetingen. hogy az utolsó azok közt, melyek ily szép dijakkal vannak dotálva s az ezután következők már csak apró dijaik­kal arra valók, hogy kárpótolják nemileg az istállókat, évközben felmerült kiadásaikért, mert minden lábon levő jobb ló futott benne s az egyes futamok szép sportot nyújtottak. Azt hiszszük. nem lesz erdektelen. lia az egyes napok kiválóbb dijait néhány sorral felemlítjük. Az első napon került döntésre a Champagne Stakes, mely annyi hires lovat számlál győztesei közé, mint talán egy más kétéves dij sem, melynek nyerői között feltalálhatjuk, Cremornt, Camballo, Charibert. Ayrshire és La Fléche-t. Eme dij ban az idén csak két ló állott ki : Ld Rosebery legyözetlen Hampton— Illuminata ménje és Mr D. Baird Semproniusa. A verseny lefolyása igen egyszerű volt, a favorit megszaladt ellenfeleitől és könnyen gyözött egy hoszszal. megszerezvén magának a harmadik győzelmet. A Hampton-mén. mely az idén gyenge angol kétéves évjárat közül mesze kimagaslik, úgyszólván a legjobb kétéves ; tulajdonosa nevelte s először az Epsomi Woodcote Stakesbea jelent mg, hol könnyen győzedelmeskedett társai felett, melyek között Clare is volt ; második futása alkalmával a Coventry Stakest nyerte meg. Bullingdon, Vulpecula és 7 más társa ellen, mire eme győzelme következett. Kötelezettsége minden nagy díjban van. Ugyanezen a napon még a Great Yorkshire- handicap méltó a felemlitésre. Eme díjban 9 ló állott a starter elé, mind egyformán jó klasszisu állat, mely már több szép dijat nyert, ugy hogy a fogadásokban alig le!leteti köztük különbséget tenni. Favorit Bushey Park lett, mig Kilsallaghan, Chesterfield, Paddy, Cuttlestone körülbelöl egyformán lettek véve. A verseny lefolyása a következő volt : második kísérlet után Bushey Park ugrott el a veze­téssel, nyomon követve a többitől; néhány száz metert futottak igy le, midőn Cultlestone veszi át a vezetést Concrete, Kilsallaghan és Seaton Delaval előtt, Chesterfield pedig a legutolsó helyre esik vissza. Igy futják lie az egész pályát ; a nyeröpont előtt Chesterfield felvonul a vezetőhöz, — melylyel még Bushey Park is küzdelembe bocsátkozik — és top­weightje daczára biztosan győz Cuttlestone ellen, melyet i3 hoszszal a vert Bushey Park követ, mint harmadik. A győztest Mr A. Hovle nevelte s mint éves csikót 720 fontért eladta Mr G. Clevelandnak, kinek szineiben mint kétéves hétszer futott, megnyerve ezek között a Priory Stakest. Wynward Platet é" a Bous Platet. Mint hároméves háromszor futott eredmény nélkül. Mint négyéves meg­nyerte az Empress-pricet Epsomban, a Castle Handicapet, Windsor Cupöt, ezenkívül má­sodik lett August Handieap, Doncaster-Plate­ben stb. Az idén az Ellesmere-Stakesben. Sawerloy verte meg mindjárt első kijövetele után. mire a Reach Platet nyerte meg. Ezután mostani nyerésén kivül csak egyszer futott a Stockton - Handicapben, hol Enniskillen és Senaputty után harmadik volt. A második napon került szőnyegre e meeting tulajdonképenvaló vonzó száma a St.-Leger. Ezt a versenyt már az elöfogadásokban mindenki Isinglass prédájának tekintette, —

Next

/
Oldalképek
Tartalom