Vadász- és Versenylap 36. évfolyam, 1892

1892-07-10 / 38. szám

318 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1892. augusztus 7. A család a kövelkezö gyászjelentést adla ki : «Kozma Ferenczné szül. Domokos Judilh a maga, ugy leánya Flóra, valamint ennek férje Perczel Ferencz és gyermekeik Flóra, Martha, Judit és Olga, továbbá sógora Sándor kir. főügyész és sógornője Jozefa özv. Szabó Jánosné valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtörve tudatják a felejthetetlen férjnek, illetve legjobb apának, apósnak, nagyapának, testvérnek és rokonnak leveldi Kozma Ferencz, m. kir. miniszteri tanácsosnak, a földmivelésügyi minisztérium lótenyésztési főosztálya főnökének, munkás életének 66-ik és boldog házasságának 42-ik évében, rövid szenvedés után f. hó 6-án. reggeli £4 órakor Mezőhegyesen történt gyászos elhunytát. A boldogullnak iiiilt tetemei f. hó 8-án pénteken délután 5 órakor fognak Baraeskán örök nyugalomra tételni. — Áldás emlékére! Mezőhegyes, 1892 julius 6-án. Egy igaz ember, egy mintaférfiu lelke hagyta itt porhüvelyét, hogy visszaadják ama földnek, mely földet, mint hazáját imádta s mini munkálkodásának terét végtelenül szerelte. Szívben és szellemben, szóban és tettben, akaratban és sikerben gazdag és nemes volt leveldi Kozma Ferencz. Nem a reclámok- embere,- de annál inkább hasznosabb ; nem a dicsőséget szomjazó, de inkább eredményeket felmutató ; nem elismerést kereső, de inkább elismerést osztó, tettre buzdító; nem kegyhajhászó, de annál inkább példaképül szolgáló. E lapok olvasói legnagyobb részt személyesen ismerték leveldi Kozma Ferenczet és igy nagyon jól tudják, ki és mi volt ö s ezért fölmentve érzem avatatlan tollamat ismertetésétől; de nem zárkózhatom el, hogy halálában is ne csodáljam, ne tiszteljem e férfiút, ki — bár a lapok nem irtak mindennap róla, a nép látva öt, nem éljenezte, úgynevezett népszerűséggel nem birt, mint a milyen népszerűséggel és nevének ünnepelletéséve! bir egy nálánál tehetségekben és sikerek elérésében sokkal kisebb kaliberű politikus, mégis — nagy volt a nagyok között. Nagy volt, mert oly fényes eredményeket senki sem képes fölmutatni, mint ö; nagy volt, mert nem ismertem és nem ismerek embert, ki szakmáját ugy értené, mint ö; nagy volt, mert szakadatlanul munkálkodott, nem hogy hirre tegyen szert, hanem hogy használjon hazájának ; nagy volt, mert egyszerű, nemes jellem volt, milyen kevés van már e hazában ! Ismertem és bámultam mint embert, mint családfőt, mint honpolgárt. Mint ember végheteilen jó, nemes szivü volt, ki soha se éreztette, hogy leszállt alárendeltjéhez, hanem inkább fölemelte magához; rendkivüli tapasztalatokkal birl, melyekel tanulás okáért szívesen, kedvvel közöli másokkal ; barátságos mindenki irányában, jóakaró szinte a gyengeségig. Mint családfő gyengéd szeretettel viseltetett családja iránt, példás családi életben élve, mig csak élt. Imádta feleségét, s ha a sors betegséget bocsátott rá, nem mozdult a beteg ágya mellől. Mint honpolgár példaképül szolgálhat a hazafiaknak, a hivatalnokoknak, llazája szent és sérthelellen volt előtte, hazájáért élt, munkálkodott. Mit kitűzött maga elé, azt erélylyel keresztül is vitte. Sokat és jót, nagyot és hasznosat fölmutatni ez volt mindig törekvése, de nem azért, hogy ezzel magának szerezzen elismerést, hirt. hanem hogy hazájának használjon. Hazájának akart és tudott elismerést, hirt szerezni működése terén, a lótenyésztésnél. Magas, utóbbi időben már kissé szikár termetű volt, arcza véghetetlen jóságot tükrözött vissza. Szeméből szivélyesség és gyengédség, nemesség sugárzott, pedig az a szem biztos itélelü, átható tekintelü volt. Ki öt ismerte, meg is szerette és becsülte, mint becsülni lehet csak embert és nem feledi mig él. Ä lóversenyeken mindig ott volt; be hiányozni is fog most onnét ! A lovat hamar meg- és fölismerte, ugy mint senki más és ítélete megdönthetlen volt. Hiányozni fog nagyon. Elvesztése pótolliatlan. Elhunyta fájdalom. Temetése igaz, benső gyász. Ha, ki példát akar venni, miként éljen, miként munkálkodjék, milyen legyen és ismerte leveldi Kozma Ferenczet, bizonyára öl veszi mintaképül, mert keresve sem (alálna jobbat, kitünöbbet. . . És mi, kik ismertük öt, emlékezzünk meg gyakorta róla, mert ez emlékezés csak buzdíthat, nemesíthet. Sirassuk el a derék, a nagy térfiut, ki csak áldása volt nemzetének, embertársainak. Porhüvelyének könnyű legyen a hant, emlékét áldás lebegje körül! S

—y G y

—a. * * * A boldogult férfiúnak életrajzi adatait a kővetkezőkben adjuk : Leveldi Kozma Ferencz somogymegvei családból született 1825-ben. Testvére Kozma Sándor főügyész Alsóbb iskoláit Pápán végezte és kora fiatalon a katonai pályára lépett, mert lovas katonának készült. 1844-ben belépett a magyar testörségbe, azonban 1848-ban ott hagyta a Bécsben állomásozó magyar gárdát, beállott honvédnak és végig küzdötte a szahadságharezot (mint huszárkapitány) egész Világosig es azután sokat bujdosott itt az országban. Később Somogyból elköltözvén, Febérvármegyében telepedett meg és elvevén nőül Domokos Judithot, Baraeskán gazdálkodott 1861-ig, mikor főszolgabíróvá választották meg. De erről a tisztéről a provizórium alatt lemondott és ismét visszatért baracskai birtokára. Midőn 1867-ben a magyar kormány megalakult, Kozma Ferenczet azonnal kinevezték a íöldmivelés-, ipar-és kereskedelmi minisztériumba titkárnak és a lótenyésztési ügyosztály vezetésével bizták meg. Mikor 1868-ban a magyar kormány átvette az állami ménesintézeteket, Kozma Ferencz hozzálátott azok szervezéséhez. Hogy a hazai lótenyésztésnek még nagyobb lendületet adjon, szervezte a megyei lótenyésztési bizottságokat, melyeknek működése mindjárt a legáldásosabbnak mutatkozott. Bámulatos szakértelme következtében és vezetése alatt pedig egy uj, modern gazdatiszti kart nevelt, mely jelenleg az állami ménesbirtokokat kezeli. E kiváló szolgálatai jutalmául Kozma Ferencz csakhamar osztálytanácsos, majd miniszteri tanácsos lett és a SzentIstván-rend kiskeresztjét nyerte el. De a külföld is iparkodott elismeréssel adózni e kiváló szakembernek, ki egy egész sereg külföldi rendjeilel birt. Azonban sikeres működésének legnagyobb eredménye és jutalma lett az 1885. évi budapesti országos lókiállitás, mely a maga nemében páratlanul áll egész Európában. Ezt az egész kiállítást, melyről a walesi herczeg s a mostani német császár, kik annak idején megtekintették, kimeríthetetlen dicséretekkel nyilatkoztak, Kozma Ferencz szervezte. Tulajdonképpen eme nagyszerű keretben mutatta be negyedszázados munkásságának sikereit. Munkálkodásának ideje alatt két izben, 1870-ben és 1890-ben nagy országos lótenyésztési értekezletet (congressust) hivott össze ; s 1878-ban a párisi világkiállításon már Magyarország lótenyésztésére vivé a szakkörök figyelmét. — Korán felismeré s határozott pártolója volt a telivér-fajnak s a lóversenyeknek s lassankint megszüntető a csak «látszatra» néző lókiállitásokat. «Nem a külső látszat, — hanem a versenyeken kifejtett eröképesség mutatja ki értékét!» volt az ö jelszava is. Legnagyszerűbb volt öl a ménesek osztályozásánál látni. Ez osztályozások rendesen június 10-ike körül kezdődtek Bábolnán, átmenve Kisbérre és folytatólag Mezőhegyesre és végül Fogarasra, a mi eltartott körülbelöl julius közepéig, azaz jó hat hétig — kis időszünetekkel, — a legforróbb évszakban. E szemlékre az ország minden részéből a lótenyésztő gazdák és lókedvelök számosan jelentek meg; igen tanulságos volt az. Az osztályozás abból állt. hogy először is minden ménesben az anyakanczák vezettettek elö csikóikkal, aztán külön a 3éves mén és kanczacsikók. Egyegy délelőtt (reggeli 8—9 órától d. u. 1 2 óráig) elövezettetett 50—60 anyakancza és csikó, s ez naponkint igy ment a többnyire forró napon. Az volt a kérdés az elsőknél, hogy a kancza párosításából X. vagy y. ménnel helyes csikó lett-e ? Talán magasan áll, talán hosszú a háta stb. Melyik ménlóhoz osztassák be a jövőre, hogy e hibák lehetőleg kiegyenlítessenek. - À Héves s többnyire belovagolt csikókból a törzstenyésztésre alkalmasnak igérkezöket kellett kiválasztani Minden elövezetett csikót körüljártunk; helyesen van-e alkotva, nincs-e örökölt hibája, nincs-e csontkinövése stb. Képzelhetni, hogy bárminő érdekes és tanulságos dolog is — ily lószemle, do utoljára is kezd a buzgóság lankadni, kivált ugy dél felé, részint a forróság, részint a fáradtság miatt; mindenki húzódozott árnyék alá és lia tehette: leült vagy lekuporodott. Csak Kozma, a hajdani huszár, tartott ki. nap-nap után, hetet-hét után. Ez idö alatt körülbelül az összes ménesekben 1590 kanczát s csikót s mintegy 500 —600 minden évjáratbeli csikót osztályozott. Két hónapra rá meg a mén telepeket. Végig kellett mustrálni kb. 2500 ménlovat; s ez osztályozásokban és a kanczák beosztásában, a kiválasztott lótörzsek egyöntetűvé alakításában keli keresnünk azt az érdemet, melyet az ország lótenyésztő gazdái olyannyira becsültek az elhunytban. * * * A betegség. , A megboldogult már régebb idö óta apró I bajokban szenvedett, de a két utóbbi télen j az influenza volt az, mely a különben edzett testű férfi egészségét aláásta; az idén nehezen tudott fellábadni. Hgy érezte,hogy «leköszönnie kell» — mondá s fiatalabb erőnek átengedni a nagy fáradtsággal járó vezényletet. De az ország legelőkelőbb testületei, mint a Magyar Lovaregylet, a kilenczes bizottmány s a vidéki lótenyésztési bizottmány tagjai küldöttségileg arra kérték fel : hogy maradjon még. legalább addig, mig helyettest lehetne találni, miután az a férfi (T. G. min. tan.), kit ö évek óta mint leendő utódját mindenbe bevezetett s kit a tenyésztők nagyobb része is a jövőben mint ilyent tekintett, az utóbbi években maga is egésszségére nézve annyit szenvedett korunk uralkodó betegségében — hogy nyugalomba vonulni készüli, mint azt nemrég e lapokban nyilvánította is. — Kozma Ferencz — mint a katona — ki a csatában sebekből vérzik, de nincs a kinek a vezényletet átadhatná — maradt, s pár héti el ezelőtt ismét megkezdte működését. Elutazott az osztályozásokra, hogy bemutassa mindenütt valószínű utódját. S. J., m. tanácsost, ki a ló-isme terén a szakkörök férfiai előtt előnyösen ismeretes s ki emellett, mint elsörangn financier és praktikus gazda a kormányzó férfiak bizalmát birja s kit a megboldogult és (T. G.) iparkodtak idö-