Vadász- és Versenylap 32. évfolyam, 1888
1888-01-05 / 2. szám
1888 január 5. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 31 «L'e liât másvalami nevük nincs ?» Ez kissé zavarba hozta, de végre rövid gondolkozás után mintha szégyenlené azl. a mit kimond, kelletlenül hunyorgatva szemét, igy szólt: «Hát régen ugy is mondták, hogy sandalin.d Tudni látszott — oly hangon ejté ki ezt — hogy a tómelléki magyarnyelv magyar halász szájából ejtve,ilyen szót nem igen szivei grammatikájában. A német «Sandläuffer» vagy « Sanderli ng-\\CA» származott ez az ő nyelvükre ; egy példa, miképpen romlik meg az ős eredeti szókincs, hogy indulnak felejtésbe, veszendőbe a nemzeti fogalmak ! Lesz valami idegenszerűség benne az ulódok ajkán, melyet évszázadok múlva a nyelvbuvár sok fáradság után tud valahogy kinyomozni, honnét zagyvált a magyarba. Egyet-mást beszélvén az öreggel, odább indultam: ő is mozgásba hozta jármüvét lapáljával a csáklyázást az öregkor miatt csak nehezebben járható csapásokon gyakorolja — s nemsokára messze jártunk egymástól. Megnéztem azt a sirály fészektelepet, melyet néhány nappal ezelőtt födöztem föl. Mikor a ladik benyomult az ezernyi fészek közé. éktelen lármával, siránkozással szálltak föl a nevető sirályok számlálhatatlan csoportjai. Mintha egy óriási tollas zsákot ereszlettek volna szélnek, — olyan volt az előttem lévő kép. Az a kesergés, ide-oda csapkodás, zsivaj, — alig leírható! Valóban tiszta fogalmat kap az ember itt áz északi-tenger madár-szikláiról, hol az ismeretes ágyúlövés riasztja föl az e sziklákon költő millió sirályt, mely látvány az erre járó hajók utasainak régi élvezetét képezi. A fészkek— sokszor három is együtt — legtöbbnyire kevés távolságra egymástól, a torzsok közt vannak, s csonka kup-alakban nádszálakhói épilve tetejük, sekély mélyedésében május 20-ka körül már két-három tojással birtak. A sirályok rendkívül melegen csüngnek fészkükön, költésükhöz igen ragaszkodnak, s azért sokszor oly közel csapkodnak, hogy a csáklyával is el lehelne őket érni. A kis lmlászkák, a feketék, szintén ily telepben együtt költöttek a velenczei tavon, de nem oly nagy számban egy gyarmaton, mint, a nevető sirályok. Az ő fészkük alig fészek. Két-három nádszál a békanyál kérgén ; de e gyönge, laza alkotmány, elég erős, két-három tojás hordozására. Május első hetében, még a lialászkák vándoroltak. több nagy csapat nevető sirályt találtam a tóban a «tisztásokon» úszva. Fehér mellük pompásan csillogott a napsugárban s kávészin fejők gyönyörű ellentétet képezett hozzá. — Volt ezek közt egy csoport kisebb fajú is, melyeket a távcsövön át a Törökországban bonos délkeleti törpe sirálynak (Хеша minutum, Hall.) tartottam. Épen ladikom előtt himbálta a bullám ez érdekes, ritka madárcsapatot, tehát utat vettünk feléjük. A nevető sirályok már lassankint mind felszálltak s a magasban örvénylettek, örömömre azonban az óhajtott szárnyasok visszamaradtak, ugy hogy kényelmes lőtávolból sikerült közülök lelőnöm két darabot. Habár — sajnos — csak az egyik lett meg. ez egy szép himpéldány volt. csakugyan törpe sirály. Jelenleg a n. muzeumban áll, hol mindeddig honi madár-faunánk gyűjteményéből hiányzott. Tollazata némileg emlékeztet a nevető sirályra, de ettől már sokkal kisebb nagysága a laikus előtt is megkülönbözteti. Feje (télen fehér) szénfekete le a nyakig, hála halvány galamb-szürke, a szárnyak alja s a végső evezők szürke feketék, alteste életben halvány rózsaszínű, a fark hófehér, a csőr karminpiros, a lábak rák-vörösek. Egyike a legszebb sirályfajoknak. Egy másik érdekes madarat a szalonkafélék osztályából jun. 2-án keriték kézre. A tó északkeleti végén egy kis félsziget nyúlik be. hol rendesen néhány partigáz, lile, lialászka és sirály szokott tartózkodni, azért • gyakorta elnéztem ide, valami ritkább fajjal remélvén találkozhatni. Nevezett nap ' délutáni 5 óra tájban szintén ill jártam. Borult, szeles idő volt : a félszigeten egyetlen egy szárnyast sem láttam, csak egy rozoga csónak ingott a parton, melyet a szél hajtott valahonnan ide. Mintegy ösztönből e csónak felé tartottam s mikor közelebb értem, a vizén egy apró madarat vettem ide-oda úszkálva észre, mely sajátságosan forogva maga körül, fejét le-lerántogatla. Mig szabad szemmel valami vizi csibének tartottam, távcsövemmel jól kivehettem s rögtön Fritsch : «Európai madarak» színezett táblái egyik ábrája jutott eszembe, hol épen igy van a dztaposó (Hlialaropus hyperboreus) lerajzolva. Kezdetben nem akartam hinni szemeimnek. mert tudtam, bogv habár e madár Erdélyben már egy-kétszer vonulás közben lövetett s Csathó János alispán gyűjteményében, valamint ; a nagy-szebeni muzeumban van belőle egyegy-példány: de mit kereshet most a költés 1 idejében itt ez az Islandban honos állatka, a jeges tenger környék szárazföldi tavakon fészkelő szárnyas ? Azonban elmélkedésekre édes kevés idő lévén, feléje közeiedék s ugy 60 lé- j pésnyiről — elég meggondolatlanul — 6-os számú göbecscsel a madárra sütöttem fegyveremet. A füst eloszlása után sértetlenül láttam odább szállani a tó közepe felé: (alán hogy még egyet pihenjen a kellemetlen epizód után s azután tovább költözzék messze, hideg hazája felé. Leverten távoztam, de a nyugtalanság nem hagyott békében addig, mig körülbelől egy óra múlva ismét a félszigetre nem mentem. S ime ! csodák-csodája, isiandi utasom ugyan az előbbi helyén úszkált s izegve-mozogva, még nyugtalanabbul mint az előtt — dürgött. Mentem feléje ; bevárt és semmi vadságot nem tanúsított, ugy hogy könnyű szerrel meglőhettem. Szép him példány viztaposó volt. nyári tollazatban (a két emiitett magyarhoni példány téli ruhát visel). Leírom külsejét, hogy eselleg vadászainkat figyelmeztessem reája, ha netalán fegyverük elébe került légyen, ne a kon /тага, hanem érdemesebb helyre származtassák. Csőre rendkívül vékony, középhosszú és fekete lábai félig uszóbártyások. aztán karélyosak mint a szárcsáé. Nagysága egyezik körülbelől a fürj nagyságával. Feje szürke, szemein át egy barna-sárga sávval. Torka fehér, a nyak a szemtől a begyig rozsdavörös, a begy szürkésen habozott. Háta szürke-fekete, az egyes toll végek sárga-barnák, mint a mocsári szalonkánál. Szárnya barna-szürke, középen egy fehér szalaggal. Alteste hófehér s tömött apró tollakból áll. mint a búvárnál. Tollazata bársony tapintású, farka szürkefehér. Télen a rozsdavörös szin. nyakán szürkébe megy át s háta is galamb-szürke alapszint vesz fel. A réczefajok közül a tehérpofáju kacsával (.Erisniatura leucocepliala) mint faunánk ritkább képviselőjével is egyszer találkoztam. Ezt, hazánkban minL költőmadarat, kitűnő természet buvárunk Herman Ottó födözte föl az erdélyi mezőségi tavakon. A kisebb — nem a vadászat körébe tartozó— madarak közül két ritka déli fajt találtam az itteni nádasokban : a csalogány nádi zenért (Locustella luscinioides) és a fekete fejű nádi zenért (Calamolierpe nielanopogon). Az első ismeretesebb mint az utóbbi, mivel főleg az utóbbi évek alatt több helyen észlelték — elszaporodott és elterjedt : nevezetesen a Fertő vidékén, a Balaton mellett. Nagy-Enyed körül a Maros mentén. A velenczei tavon a partszéli rigyákban, de különösen a dinnyési mocsárban elég nagy számmal találtam. Sajátságoséneke egy összefüggő burrogásnak mondható, mely minden egyéb madár hangjától elüt s inkább a búgó csiga hangjához hasonlítható, melybe egy r bel üt képzeljünk hangzani. Ez érdekes madárnak fészkét is megtaláltam, mely tudtommal az első, mit hazánkban gyűjtöttek. Ha a tó és mocsárok környékét járjuk az est hallgatag csendjében, s legföljebb egy néha éjjel is rikácsoló nádi rigó vagy éjjeli tanyára siető gém zavargat bele a nesztelenségbe : a susogo birodalomból tiz-husz darab csalogány nádi zenért hallhatunk tompán burrogni — nem is veszszük lármának, nein is gondoljuk madáréneknek. A nád fülemiléje nem ugy szól. mint a ligetek ének-királya, de szava épp oly feltűnő sajátságos, mint azé szép. A második, a fekete fejti nádi zenér, mindeddig ugy szolvan teljesen ismeretlen volt faunánkban. Petényi ugyan egy izben a Béga csatornájánál akadt egy példányra, de feljegyzésen kivül egyél) nyoma felfödözésének nem maradt. 1878. évi október hó 4-dikén Fasz! a fertő-melléki nádasokban bukkant egy vonuló csapatra, ez idén pedig Klir a kolozsvári muzeum állattan őrsegéde, a Sárréten gyűjtött madarak jegyzékébe vehette föl. E három adathoz én részemről örömmel függesztem hozzá, hogy e faj a velenczei tó környékén elég közönséges költő. A partszéli vagy csuhis nádban szeret leginkább tartózkodni, felül egy kiemelkedőbb szálra s szép po száta-forma énekét hallatva, csakhamar feltűnik. Sikerült 5 példányt kézhez kapni, — sokat a sürü nádban elvesztettem. — melyek közül egy him és nőstény gyűjteményemben áll, kél darabot Szikla lanár шпак adtam, ki szives volt néhány kirándulásomnál társul szegődni, egyel pedig a n. muzeumhoz juttattam, bol e faj sem volt meg honi madaraink gyűjteményében.Két darab fészkel is találtam, az egyikben egy tojás is volt. De ezek. valamint e madarak életmódjának, külsejének leírása nem e helyre való s már is köszönetet kell mondani az igen t. szerkesztő urnák, hogy egy madarászt ennyi ideig engedett vadászokhoz szólani. — Ámbár az ornithologia belevág a vadászat körébe, de ott csak olyanforma szerepet játszik, mint a vadászat az ornithologiában. Azért mindenben a kellő batárt ! Elmúlt kisasszony napja. A vándorlás szemmel látható, kezdetét a nép hite is megőrzé, inert e napon búcsúzik az «Isten fecskétől». Rendesen el is hagy bennünket e napon javarészük. Azóta lehullott az első sái-ga levél is, megszürkül az ingó-bingó nádasok zöld rengetege. Tarlott mező és fonnyadó erdő felett költöző madársereg veszi útját a tónak : vigalom uralja a szárnyasok naponkint érkező tömegeit és hangokban adnak kifejezést izgatottságuknak ; — végbucsujuk ez. Végig suhog az őszi szél a tavon, megrázza a vízinövények elhaló tenyészetét, a lebegve szállingó «ökörnyál» megakad rajtuk, selyemfonálként hálózza be őket ; a bágyadt napsugár szivárvánv-szinben törik meg rajtuk s eszinek jobb jövőt beszélnek a tél komor napjai után. A vadász még egyszer ellátogat a 'tóra, az ingoványba, talán ő is búcsúzik végső szerencsepróbálásánál s érez olyforma érzelmekel. mint mikor a nagyvad. rigyetésekor a busuló erdőre tekint. Nagyszerű az is, de nagyszerű ez is ! Mindegyikben a természet haldoklása jut eszébe .... Cliernel Tstván. (A «Vadász-Lap» után.) V I ZI-SPORT. A «Stefänia-Yacht-Egylet» helyisége télen. A nálunk lévő sportok között a vitorlázás a legújabb; ennek daczára, köszönet azért buzgó terjesztőinek ! A lóversenyzés s a vadászat nemes sportján kivül nincs bonunkban sport, melynek hívei oly nagy összegeket fektettek be sportegyleteikbe, mint a vitorlázási sport kedvelői. Kiváltkép a Balatonfüreden székelő «Stefánia-Yacht-Egylet» mutathat föl ez irányban gyönyörű eredményt ; mert remélhetjük, mire megnyílik a folyó év vitorlázási saison, a nevezett sportegylet s annak tagjai tulajdonát képező egyleti helység, annak pompás berendezése, az egyleti-vitorlások, evedzősladikok, szandolinok és vas-szállitó-csónak,
