Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-02-23 / 8. szám

64 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Február 23. 1882. légköri viszonyok a legkevésbbé is befolyásolhatták volna e kórt, úgy 8 havi időtartam alatt lényeges módosuláson ment volna át, a mint azt reméltük is, hogy a nagy forróságban hevesebben és a hidegben pedig kevésbbé fog uralkodni ; de ez azonban nem történt meg, mert egy mértékben betegedett meg egyik ménes a másik után, és hogy most az év végén a kór szűnő félben van, csak annak tulajdonitható, hogy már nincs több ménesosztály, mely e betegségen át nem esett volna. Ama már fent említett állításai egyes szerzőknek, a kik e kór fejlődését helyi okoknak tulajdonítják, és pedig az istálló fekvését, szellőztetését, az állatoknak a szabadban való kevés mozgását, az istálló környezetén összehalmozott rothadó testeket, az istálló talajából kipárolgó rosz gázokat, valamint az elvezető csatornákban meggyülemlő ürüléket nevezik meg mint beható okokat, nálunk nem is gondolhatók, miután a mi istállóink nagyok, tágasak, magasan fekvők és különösen azok, a hol a kór eredetét vette, úgymint a 29., 22. és 17. számú istállók, amaz időben déli oldalról egészen nyitottak voltak, úgyhogy az istálló levegője a légkörrel, mondhatni, egészen kiegyenlítődött. De ettől eltekintve, ismeretes dolog az, hogy méneseink májusban — a midőn a kór kezdetét vette — nemcsak egész nap, de az időjárás kedvező voltánál, az éjnek is egy részét a szabad ég alatt a legelőn töltötték. Tehát a szabadban való mozgás nem hiányozhatott. — Ép úgy ismeretes dolog, hogy istállóink környékén a legnagyobb tisztaság uralg, miután minden egyes ménes istállója és akla olyannyira és czélszerűen van befásitva, hogy emberi sétányoknak is megfelelhetne; igy hát itt rosz levegőről vagy károsan ható gázokról szintén nem lehet szó. Összegezve tehát eme fent mondottakat, melyek mint megtörtént tények megczáfolhatlanok úgy nyíltan kitűnik belőlük, hogy a kórt előidéző ok egy ragály (contagium) nem pedig a hygienikus feltételeknek meg nem felelő körülmények. Hogy azonban a betegitő ágens mily természetű, az előttünk máig ismeretlen ; azt hiszem, hogy egy mikrophit azaz élődi gomba, ép úgy mint más fertőző betegségeknél. A ménesekben kint észlelve e betegséget, első jelenségként azt tapasztaltain, hogy egyes állatok félre állanak a többitől, nem vesznek részt, különösen az évjáratoknál, társaiknak pajkos játékaiban, jártatásnál az ily állatok loeresztett tejjel szomorúan és lassan kullognak a ménes után, istállóiba érve az előrekészitett takarmányból nem esznek vagy csak keveset, gyakrabban mennek a vizhez, de mindig csak kis mennyiséget isznak, ritkán feküsznek le és gyakran köhögnek. Zabozásnál, midőn a ménest megkötni szokták, minden egyei csikó vagy ló ismerve helyét, helyre áll, mig ezek ezt nem teszik. Helyre vagyis a jászolhoz vezetve, fejüket vagy beledugják a zabba és nem esznek, vagy a jászol párkányzatára állítják, vagy pedig visszahúzódnak egészen a jászoltól és leeresztett fejjel, lelógó fülekkel és hunyt szemekkel szomorkodnak. Ha ilyenkor ez állatokat fizikailag tüzetesen megvizsgáltuk, ugy a belső test hőmérsékének magasabb állapotán kivül semminemű rendellenességet sem fedezhettünk fel. Az ilyen állatok a ménesből kiválasztva kórházba szállíttattak, hol csakugyan nemsokára reá ugy az influenza általános kórképe, mint az egyes szervek bántalmainak tünetei fel is léptek. Némely ménesnél vagy osztálynál ha e járvány kiütött, ugy nem maradt egy ló vagy csikó sem, mely rajta át nem esett volaa, mig voltak azonban osztályok, melyek vagy 15—20°/o vagy épen nem, vagy csak oly kis mértékben szenvedtek, hogy alig volt észrevehető. Nézetem szerint ez azt bizonyítja, miszerint emez állatok kevés fogékonysággal birtak a járvány contágiumáboz és náluk az ellentállási erő és visszahatás oly nagy volt, hogy e járvány virusát gyorsabban kiküszöbölhették ; emez oknál fogva nem is határozhatjuk meg hogy hány °/o épen nem bir fogékonysággal a járvány iránt. Tekintve e betegség tüneteit és lefolyását, mint ezek nálunk ez évben mutakoztak, ugy 3-féle alakot különböztethetünk meg, és pedig : I. A hurutos alakot, hol vagy az egyes szervek, vagy az összes nyákhártyák hurutos bántalma van jelen. II. A tüdő- is mellhártyaAobos alakot, hol kizárólagosan a légző szervek szenvednek. III. A szövődményes alakot, hol a fentebbi alakok, orbánczczal, agylobbal, belső szemlobbal szövődve léptek fel. Mind e három alaknak kitörését az egyensúlynak nagyfokú megzavarása előzte meg. A betegség kitörése előtt rendesen 24—36 órával, némelyek elbágyadtak és étvágyok csökkent, mig másoknál köhögés lépett fel, anélkül azonban, hogy az érverésnek feltűnő változása lett volna észrevehető. Ha azonban a test hőmérséke ez állapotnál 39°C. egész 39'8° C-ra emelkedett, mi nagyon gyakran történt, akkor csakhamar felléptek a betegség kitörésének jellemző tünetei. Az állatok elveszték étvágyukat, a zabot egészen megvetették, csak kevés szénát vagy más takarmányt ettek. A szomj fokozódott. A bélsár hosszabb időközökben kevesebb mennyiségben és szárazabb minőségben ürittetik ki. A sötétebb színezetű hugy kevés mennyiségű, nem ritkán epefesteny és fehérnye tartalmú. Erverés 60—80, légzés 20—25 perczenkiut, a test hőmérséke 4L—4l"8°C., a bőr felületi hőmérsék változó és aránytalanul elosztott, az állatok a legnagyobb mértékben bágyadtak, szomorúan sőt némelykor egész eltompulva állnak lelógó fejjel, szétterpesztett végtagokkal. Voltak ugyan esetek, hogy az érverés mennyisége 80—90 sőt 100 ütem is volt perczenkint, de legnagyobb részt nem állott kellő arányban a test hőmérsékével, ép ugy, mint ahogy a betegség eme stádiumában a a helyi szenvedés a legkevésbbé sem aránylott az általános létnek nagyfokú megzavarodásával. Ha a betegség eme pontot elérte, ugy mutatkoztak már tünetek, melyekből meghatározható volt, vájjon hurutos, vagy tüdő- és mellhártya-lobos lesz-e a kifejlődése. A szövődményes alak némelykor a szövődményekkelegyetemben lépett tel, némelykor azonban az egyik vagy másik alakja csak később szövődött a fent emiitett betegségekkel. I. A hurutos alakú influenza; eltekintve a már font emiitett tünetektől, még a nyákhártyák sajátlagos hurutos lobjukkal tűntek ki, és pedig legnagyobb részt elsődlegesen s nem ritkán egyedül a légutak nyákhártyái szen/edtek és csak később vonták az emésztő szervek nyákhártyáit az együttes szenvedésbe, melyhez ritkábban a szemköthártyák bántalma is társult. Ilyenkor a látható orrnyákhártyák vörösek, duzzadtak, a száj nyákhártyák melegek, szárazak és nagyobb részt piszkos nyákkal bevontak, a szemköthártyák pedig nagy mértékben belövelve, sárgás vörös szinezetűek, mig némelykor az átláts só szaruhártya horaályosodását is idézték elo. Emez állapotban az állatok szemüket vagy egészen vagy csak félig hunyták be. A szempillák meg lévén dagadva, a szemükből bő köny vagy nyák-elválasztás történt. A fizikai vizsgálatok a mellkasban a heveny-hörghurut tüneteit eredményezték. Ha az emésztő szervek nyákhártyái is az együttes szenvedésbe vonódtak, ugy gyakran megtörtént, hogy dugulás vagy hasmenés, kólikaszerű tünetekkel lépett fel. II. A tü fő - és mellhártya-lobos alak rendesen nagyfokú lázzal kezdődött, a mely 80—90 ütemre is emelkedett, melynél a sziv- I verés majd dobogó, majd pedig csak mélyben vagy semmit sem érezhető volt. A légzés nagy fokban siettetett 25—30 huzam perczenkint, és a hasfalak erős működésével, sőt némelykor a végbél mozgásával is történt. A belső test hőmérséke nagyban fokozódott és a bántalom tetőpontján 41'0—41-8 С fokra emelkedett. A köhögés rövid, fájdalmas volt, mit gyakran az állatok elnyomni is törekedtek. A mellkasi vizsgálatok heveny-állományos tüdőlob vagy mellhártya-lobot, valamint leggyak rabban e kettőnek részletes vagy egészbeni szövődményét tüntették ki. — Jellemző emez alaknál, hogy a tüdőbeszüremkedések, valamint a mellhártyának savós izzadmányai roppant gyorsan jönnek létre. — Ép ugy a határolt mellhártyalobok, melyek rendesen egyoldalilag léptek fel, rövid időn át meglepő nagy kiterjedést nyertek. Ez alaknál, ha a betegség tetőpontját elérte, a hasas kanczák rendesen elvetéltek, mint az 16 drbnál megtörtént. Ez esetben az állatok, az elvetélést megelőzőleg, órákon át nagymérvű légzési nehézségekkel küzdenek, a test-hőmérsék és a láz aggasztó emelkedése mellett nagymérvű izzadás lép fel, a betegek folyton ide-oda tipegnek, gyakran lefeküsznek, de azonnal felkelvén, folyton ganajzásra és hugyzásra erőlködnek, mi azonban csak kis mértékben történik. Az állatok roppantúl kimerülve, bágyadttá válnak, mig végre a szülfájdalmak fellépte után némelyek könnyen, mások pedig csak segítséggel vetélnek el. III. A szövődményes alak kitűnt az által, hogy a már jelenlévő I. vagy Il-ik alakhoz orbánezos bőrlob nagykiterjedésű daganatokkal a fejen, vizenyős beszüremkedésekkel a szügyön, hason és végtagokon lépett fel. — Néhány esetnél pedig а II ik alakhoz még heveny-agylob is társult, ép ugy egyes esetekben a szemnek belső lobja jelent meg nagymérvű izzadmánynyal a mellső szemkamrában, a mely egészen megfelelt a szivárvánvhártya-lobnál mutatkozó sárgás pelyhes izzadmánynak. Lefolyása és kimenetele a betegségnek, különösen az I-ső alakuál, nagyobb részt kedvező volt. A fent emiitett tünetek 6—7 nap múlva tetőpontjukat elérve, csökkeni kezdtek, a test hőmérséke alább szállt, a légzés és érverés száma, valamint az orrból kifolyó nyák kevesbedett, az orrnyákhártyák visszanyerték rendes színezetüket, az étvágy és szomj lassankint helyre állott, а bélsár jól emésztett és rendes szinezetű volt, valamint a hugy is visszanyeré rendes minőségét. Az állatok élénkebbé válván, vagy 14 nap lefolyása után felüdültek. Kivételt képezett itt ama néhány eset, a bol a hurutos alak a Il-ik alakba ment át; hogy ezeknek lefolyása kedvezőtlenebb volt, azt már az átesésből is következtethetni. Sokkal kétesebb a lefolyása és kimenetele a betegség Il-ik alakjának, mert a mint már fent emlitém, hogy a tüdőbeszüremkedések és a savós izzadmányok roppant gyorsan léptek fel és aggasztó terjedelmet értek el. Az ilyen tüdőloboknál, ha a tüdő- májasodás csak kis helyre szorúkozott és ennek feloldása létre jött, akkor a felüdülés 2—3 hét alatt megtörtént. Ha azonban a tüdőmájasodások nagyobb tért fogtak el, sőt egész lebernyére terjeszkedtek ki, akkor a betegség is huzamosabbá vált, de kellő és erélyesen kitartó visszahatásnál mégis bekövetkezett a beszüremkedett izzadmáuyoknak feloldása és az állatok 4 — 6 hét alatt felüdültek ugyau, de mint lábadozók hosszabb ideig el valának gyengülve. Az ily mindkét oldalú májasodások nagyobb részt kétesru végződtek, ép ugy a genyes beszüremkodésekuél, valamint a bekövetkezett tüdőüszögnél halálos volta kimenet. A mellhártyalobok, különösen az egyoldaluak, mind kedvezően végződtek, miután a nagy mennyiségű