Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-10-12 / 41. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENT-LAP. lyilt levél. Kozma Ferencz ő méltóságához. Nem kis örömünkre szolgált az idei kolozsvári versenyeken Méltóságodat látni, ki hazai lótenyésztésünk minden ágának haladását szerencsee kézzel vezetni és hiányait éleslátásával fölfedezni szokta. Ha még bizni tudnánk egy jobb jövőben, az elnyomatott kolozsvári versenyeknek szebb napokat és a hanyatlásnak indult erdélyi lótenyésztésnek újra felvirágzását jósolnók ez örvendetes eseményből. Méltóságodnak sokkal élesebb tekintete és nagyobb szakismerete van annál, hogysem szükséges volna most, miután saját szemeivel győződhetett meg az itteni viszonyokról, részletes fejtegetésekbe ereszkednem. Láthatta azt, I ogy a kolozsvári versenyek nem beszüntetendők, mint azt a centrumban mindinkább kezdik hangoztatni, de sőt nagyobb pártfogásban részesitemlőlc az állam részéről, mint, eddig. Látta Méltóságod az érdeklődést, melylyel a közönség viseltetik Kolozsvárit a versenyek iránt, melyhez hasonló magyarországi provinciális meetingen fel nem található; (a czentrumhoz közel eső pozsonyi és sopronyi pályákat nem lehetvén a szorosabb értelembe vett provincziális meetingek közé sorolni;) ilyen ma már csak egy van, a debreczeni, bol a gazdagabban dotált dijak és érdekesebb programm mi vonzerőt sem képes már gyakorolni a közönségre, és magok a versenyek a lehető legvontatottabb hangulatban folynak le gyér zártszékek és kongó páholyok előtt, ama 2—3 sportsman jelenlétében, kik Budapestről lerándulnak. Igaz, hogy a verseny nem látványosság, és a versenylovak értékének kipróbálásához nem szükségeltetik nagy néző i közönség, mint egy cirkusi előadáshoz; de kinos benyomást gyakorol egy ilyen erőltetett verseny látása. A nagy közönség érdeklődése vagy közönye lehet csak pénzkérdés ; de a sportemberek és tenyésztőké morális értékkel bir. Daczára, hogy a trónörökös ő fensége görgényi vadászata és két meDyegző egy időre esett a versenyekkel, és hogy több család távol maradt gyász miatt, láthatott Méltóságod sportsmant és tenyésztőt oly számmal, mely kellő garantiát nyújt Méltóságodnak arra nézve, hogy ez országrész telivér lótenyésztését még meg lehetne menteni, ha az állam a kért segélyt nem tagadja meg. És végül láthatta Méltóságod a lótulajdonosok jobb sorsra érdemes buzgalmát és önzetlen fáradozásait. De látta Méltóságod az érem másik oldalát is. Látta, hogy versenyanyagunk menynyire bátra áll a Monarchia többi tartomámányáé mögött; valamint azt is láthatta, hogy lovaink milyen kevéssé versenykészen lettek kihozva. Megvan már most lejtve Méltóságod előtt, hogy miért kértük az Erdélyben idomított lovak számára a Magyarországon idomítottakkal szemben a 4 kilo teherkönnyebbséget : melyet azonban a 400 aranyas államdijban a pesti lovaregylet javaslatára megtagadtak. Minek következése az lett, hogy ma már nem is indítanak erdélyi lovat e díjra; senkinek sem levén kedve lovát a biztos meguyomorodásDak vagy legjobb esetben távoloztatásnak hitenni; még az sem adatván meg a szerencsétlen erdélyi lónak, hogy ha csak két ló fut, szerény másodiknak bejöhessen, mivel csupa juxból distanczirozzák, mint az már két évben egymás után történt. Ez bizony buzditólag nem hat senkire; s ha igy terrorizálva távol tarthatnak az erdélyi lovak e díjtól, akkor nem verseny, hanem kiegyezés lesz mindig, s részesül a néző közönség oly épületes látványban, mint a minőnek ez évben a 400 arany futásánál tanúi voltuük; — s csak gúnyolódás azt mondani, hogy ez a 400 arany Erdélynek adatik. Most miután mindezekről személyesen győződött meg Méltóságod, láthatja, hogy mennyire igazunk volt, a mikor eme lapokban annyiszor hangoztattuk, hogy az erdélyi telivér-tenyésztés és lóntvelés érdekében elkerűlhe'lenül szükséges, hogy az államdijak kiosztásánál Erdély külön tartománynak tekintessék, mint Galiczia odaat es az összes államdijak egyelőre csak erdélyi nevelésű lovak számára adassanak. Galicziában a viszonyok hasonlítanak az erdélyiekhez, ama különbséggel, hogy ott a telivér-tenyésztés az exclusivités védszárnyai alatt megerősülve, a miénket már jóval túlszárnyalta. A lemóergi lovaregylet ki tudta nyerni azt a lojtániuli kormánytól, hogy államdijai kizárólag Galicziában nevelt lovak számára adassanak. Hány éve, hogy mindig kéri ezt a kolozsvári lovaregylet a magyar kormánjtól! Hasztalan! kiadatik kérelmünk véleményezés végett a pesti lovaregylethez, mely mindannyiszor beadja hatalmas vétóját. Uram isten ! hát oly hallatlan nagy dolog volna ama 400 darab 10-frankos aranynak átengedése? Hisz az ő lovaiknak elég alkalmuk van kora tavasztól (midőn még mi trainingre sem gondolhatunk), késő őszig Bécsben, PesteD, és Németország számtalan he- ; lyén a dijak egész özönében válogatni, és lovait különböző distauceokon kipróbálni; mert hisz utóljára is csak ez volna a főczél. De ezért hiába jön Erdélybe; itt még most nincs próbálni való — kivált egyenlő teher alatt. Hagyjanak bennünket előbb megerősödni. — Aztán oly nagyon rá vannak arra szorulva a magyarországi versenyló-tulajdonosok, hogy elvonják az erdélyi versenyügytől az élet fentartásához szükségeltető betevő falatját? Ama rongyos 400 db aranyat a magyarországi versenyló-tulajdonos csak annyi fáradságra méltatja, hogy lovával egy oly embert indit útnak és ültet fel reá, ki már 1600 méterrel a czél előtt azt hiszi, hogy ott a nyerőpont, itt egy gyönyörű finisht kilovagol, és azzal simán vágtató lováról lefordul mint egy lisztes zsák, hagyván azt a világba nyargalni. Ama 400 arany egy erdélyi ló tulajdonosának vágyai netovábbját képezi és annak megnyerése boldoggá tenné és kárpótolná minden áldozat és fáradalomért. Telhetetlenséggel, kapzsisággal vádolták, valahányszor ezt a 4Ó0 aranyat magunknak kértük. ' Ha valakit terhelhet e vád, ugy az erdélyi versenyló-tulajdonosokat bizonyára nem. Hol teszik azt meg Erdélyen kivül: hogy egy lovat idomítsanak egész éven át azért, hogy legjobb esetben megnyerhessen egy 200 frt értékű tinzteletdijat, a másik egy 500 franc értékű eladó versenyt, s hogy a ló nem azért lett inditva, mintha eladó lett volna, látszik abból, hogy tulajdonosa visszavásárolta, nyereményének egy harmadrészét még rá fizetvén. Vagy pedig épen egy 300 frt értékű akadály-verseDynek megnyerhetésére való kilátással kinlódni egy lóval egész évben és koezkára tenni saját és lova nyakát. Sok lovat nevezhetnék meg név szerint, melyek csak egy igénytelen kis dijra levén nevezve, tulajdonosaiknak legvérmesebb teljesültével is csak a legszerényebb összegek elnyerésére számíthattak. Talán volt valami más jutalma a puszta dicsőségnél az idei legjobb erdélyi 3éves ló tenyésztője és tulajdonosának ? Felnevelni egy telivért 3éves korig, idomitni azt egész éven keresztül és Dyemi egy 850 frt értékű dijat, nem tartozik a lucrativ vállalatok közé. Lettek volna kizárva a magyarországi lovak a 400 arany államdijból, akkor Gardenia nyerte volna ezt is ; és jutott volna részül tulajdosának, az elismerésen kivül, kézzel fogható jutalom is, melyet teljesen kiérdemelt. Mindenki tudja, mily költséges és fáradságos munka egy lónak idomitása, mert az utazási és nevezési költségek kivételével, egyforma a kiadás akár egy, akár tiz versenyben indul is a ló. Ugyan rosz ló és ügyetlen vagy peches maneger az, ki tiz versenyben inditva lovát, nem tud annyit kihalászni, hogy költségei, legalább részben, mgtérűljenek. Ily szerencsés helyzetben van a magyarországi versenyző, I mert jobb idomító pályája van, s közelebb áll a versenypályákhoz. As erdélyi versenyló-tulajdonosnak, ki lovaival csak az egyes kolozsvári gyepen pályázhat esélylyel, még erre sincs kilátása; mert lia lova nem a legjobb, akkor ugyan nagy szerencséje legyen, ha második nyereményekkel 100—200 frtra tehet szert. Legalább az a ló, mely társai felett annyira kimagaslik, oly méltáoyosan díjazva, hogy eme dij elnyerésének ingere ösztönözze a tulajdonosokat, jövőre jobbat nevelni és kihozni. Mihelyt érdemes, jobb anyagot szerezni és kilátás van rá, hogy a tenyésztőnek áldozatai, fáradozásai jobban lesznek jutalmazva ; több gondot fognak tenyésztőink a telivér-nevelésre fordítani, és fog az fejlődni és virágozni az exclusivitás védszárnyai alatt; mig igy végtére is kifáradva, hasztalan és dicsőség nélküli küzdelemben az a kevés tenyésztő is, ki ma még telivérrel bir, rendre eladogatja azokat; és visszaesünk évtizedekkel, akkor a mikor szomszédaink rohamosan haladnak előre. Hogy ne menjek tovább, ott van a szomszéd Románia, melyet mi nevetséges magyar fumig&lásunkkal a „vad" epithetonnal szeretünk megtisztelni. Még 5—6 évvel ezelőtt oly alanti lókon állott telivértenyésztése, hogy a leggyarlóbb erdélyi lovak is győzelemhez juthattak a bukaresti versenyeken. Ma már a legjobb erdélyi ló is megvei'etnék az ottani legroszabb által. Eme rohamos olőmenetelt — melyhez hasonlót aránylag Magyarország kétannyi idő alatt sem képes felmutatni, — csakis az exelusivitásuak köszönheti. Ezrii már értik a dolgot! Nemcsak hogy a belföldi lovak a külföldiekkel szemben minden lehető előnyben részesülnek ; de azonfelül külföldi lónak csak eladási kötelezettség mellett szabad futni; vevő pedig csak belföldi egyén lehet. Az exclusivitás ellenségei azzal argumentálnak : ligy a hol Dincs concurretia, ott megszűnik a haladás, és a tenyésztés lielytt áll, vagy épen bátra megy ; a sok rosz ló közül egyiknek úgyis nyerni kelletvén. Valamint meghazudtolta ezt Románia, nem áll az Erdélyben sem. Megvolt és lesz mindig a megverettekben amaz ambitio, hogy a vallott kudarezot helyrehozni, a szenvedett vereséget kamatostól visszafizetni törekednek. Tudja ezt a nyertes fél is; ő sem pihen babérjain, nyertes és megverettek egyformán igyekeznek haladni; kifejlődik igy a verseny magunk közt, előáll a baladás idegen beavatkozás nélkül; arra nincs semmi szükségünk ! az nekünk a halál ! Tudom, mit fognak magyarországi szomszédaink felhozni, mert már sokszor hallottam : „Miért nem pályáznak az erdélyi lovak a magyarországi gyepeken, melyeknek az államdijai nyitva állanak számukra is?" Hát miért nem pályáznak a magyarországi versenyló-tulajdonosok lovaikkal az angliai és francziaországi classicus versenyekre, melyek nyitva állanak számukra is? és lia teszik, elvétve egy-két lóval, miért nem idomitják azokat otthon? Pedig koránt sincs oly nagy különbeég ma az angliai és magyarországi — mint a magyarországi és erdélyi telivér közt. Melyikünknek jutna eszébe a mi rosz pályáinkon rosszul idomított, rosz lovainkkal magyarországi gyepeken pályázni nyerésre való kilátással ; hisz mi a zord idő és kedvezőtlen talaj miatt csak akkor foghatunk lovainkkal a munkához, a mikor az övéik már versenykész állapotban vannak. Azt is szokták mondani : hogy lehet Erdélyben is jó lovakat nevelni, megmutatták ezt Prince Paris, Zebra, Zsibó, Finom Rózsi, Bánk-Bán és Banilla. Miután nevezett lovakat én neveltem, szerénytelenség volna őket dicsérni ; magam is jó lovaknak tartom ezeket, csak bátor vagyok megjegyezni, hogy az egy Finum Rózsi kivételével mind csikó-korukban vittem ki őket az országból, és nem itthon lettek idomítva. Finum Rózsi épen az itteni rosz pályának lett áldozata mint 3éves, *